2024. 02. 21. szerda
Eleonóra
: 389 Ft   : 360 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Előadás az Adaptive Hussars 2023 nemzetközi gyakorlatról

Előadás az Adaptive Hussars 2023 nemzetközi gyakorlatról
honvedelem.hu  |  2024. 02. 12., 14:05
Előadás az Adaptive Hussars 2023 nemzetközi gyakorlatról

Az Adaptive Hussars 2023 gyakorlat alatt sok olyan feladatot kellett végrehajtani, amire már régen nem volt példa. A sok megszerzett pozitív tapasztalatra pedig építünk majd a jövő gyakorlatai során – fogalmazott Antal László dandártábornok a Bárány Zoltán ezredessel tartott előadásán, február 8-án. A Kiss Károly Hadtudományi Klub „Mindenki Hadtudománya” elnevezésű rendezvényén a többnemzeti gyakorlat előkészületeit, főbb elemeit és az azzal kapcsolatos megállapításokat ismerte meg a hallgatóság.

Antal László dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnökének a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott előadásából megtudtuk, hogy az „ADHU23” a Brave Warrior gyakorlatból nőtte ki magát. Ennek célja az volt, hogy valós képet kapjunk az ország védelmi igazgatási képességeiről, együttműködve más erőkkel is, kihasználva ezzel a teljes hatékonyságot.

A Brave Warriorhoz hasonlóan a gyakorlatba a magyar honvédek mellett olasz, horvát és török katonákat vontak be, így a nemzetek közötti összhang a jövőre nézve jelentős eredménynek számít.

Antal dandártábornok kiemelte a tervezési időt, ugyanis normális keretek között nagyjából tizenkét hónapig tartott volna a folyamat, de a honvédség minden alakulatát megmozgató gyakorlat tervezésekor csupán két és fél hónap állt rendelkezésükre. Az idő rövidsége miatt a folyamat egyes részeit összevonták, illetve az elejétől kezdve együttműködtek a védelmi igazgatás szerveivel.

Minden mozgásban

A példátlan gyorsasággal megtervezett gyakorlat egyik kitétele volt, hogy bizonyos alakulatoknak át kell települnie, hiszen egy valós, éles helyzetre történő felkészülésnek ez a legjobb módja. Az áttelepülésnek köszönhetően a légierő civil repterekre települt át, illetve az új haditechnikai eszközök is elhagyták megszokott környezetüket. A rögtönzött feladatszabásokat is sikeresen teljesítették a résztvevők, például sok esetben vasúti szállításról azonnal átálltak a közúti szállításra, valamint Tiszaroffnál egy nem tervezett vízi átkelést is végrehajtottak.

A gyakorlat során a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként beszerzett haditechnikák is jól vizsgáztak: a H145 helikopter, a Leopard harckocsi, a Gidrán harcjármű, a PzH 2000 önjáró löveg és a NASAMS légvédelmi rendszer is hozta az elvártakat.

„A gyakorlat alatt senki nem unatkozott, hiszen az átcsoportosítások alatt sok olyan feladatot kellett végrehajtani, amire már régen nem volt példa. Sok pozitív tapasztalatot szereztünk, amelyekre építünk majd a jövő gyakorlatain” – zárta előadását Antal dandártábornok.

Összehangolt együttműködés

Bárány Zoltán ezredes, az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság megbízott parancsnoka előadásában kiemelte: „a cél az volt, hogy egy különleges gyakorlat különleges kiértékelést kapjon, ezért új módszerrel vizsgáltuk a tapasztalatokat.”

Információáramlás, vezetési rendszerek működése, tartalékosok együttműködése, védelmi erőkkel való együttműködés. Kiemelten ezeket a területeket vizsgálták a gyakorlat befejeztével, ezért a legjobb kiértékelési módszernek az interjúkészítés bizonyult. A kulcsszereplőkkel történő beszélgetéskor nemcsak a tapasztalatokra, hanem a javaslatokra is kíváncsiak voltak, ugyanis a jövőben szeretnének hatékonyabb szervező munkát végezni.

Bárány ezredes elmondta, hogy az értékelés során légierő és szárazföldi csoportra bontották a feladatokat, valamint külön foglalkoztak a tartalékosokkal is. A gyakorlatról összegezve elmondható, hogy minden alegység eredményesen reagált a feladatszabásokra, megfelelő volt az állomány létszáma és az eszközök száma, valamint az átcsoportosítás okozta kihívásokat is megoldották.

További fotók a linkre kattintva érhetőek el!

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 13., 13:05
2024.02.14-16-ig a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet személyes ügyfélfogadása technikai okok miatt (karbantartás) szünetel. Ezúton is köszönjük elhelyezési feltételeink jobbítását a HM HIM-nek! Telefonos ügyelet a 0670-374-30-83-as telefonszámon.
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.

  JETfly Magazin

2024 nyarán, több mint 60 év szolgálat után nyugdíjazzák a Svéd Légierő ikonikus típusát, az SK 60 kiképző repülőgépet. A haderőnem méltóképpen búcsúzik a típustól, melynek kapcsán az első információk már napvilágra kerültek.

  Háború Művészete magazin

India védelmi minisztériuma 2024. február 16-án hagyta jóvá 15 darab, különböző változatú Airbus Defence C295 többfeladatú, tengerészeti járőr repülőgép megvásárlását.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.