2024. 04. 24. szerda
György
: 394 Ft   : 368 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Új gyárat épít a Rheinmetall Szegeden

Új gyárat épít a Rheinmetall Szegeden
honvedelem.hu  |  2024. 03. 26., 14:15
Új gyárat épít a Rheinmetall Szegeden

Azon dolgozunk, hogy megnyerjük a magyaroknak a jövőt – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter március 26-án, Szegeden.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Rheinmetall új gyárának alapkőletételén azt mondta, a német céget elsősorban mint védelmi ipari befektetőt ismertük meg, ezért is fontos, hogy az új szegedi gyár ugyan kötődik a védelmi iparhoz, de attól független. Az új üzemben – amely háromszáz új munkahelyet teremt – élenjáró technológiával az elektromobilitás és a hidrogénüzemű járművek számára gyártanak majd eszközöket.

Az új gyár Európa egyik meghatározó kutatás-fejlesztési projektje lesz – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, a kormány büszke arra, hogy ez Magyarországon és Szegeden valósulhat meg.

A Rheinmetall a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve olyan új ökoszisztémát és tudásbázist épít majd ki, amely sok magyar és külföldi fiatal számára is különleges lehetőségeket teremt. „A magyaroknak nem kell sehova máshova menniük, hiszen a világ jön ide hozzánk” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Közölte, ahogy a Rheinmetall, úgy a magyar kormány is kiemelten fontosnak tartja az emobilizációt, a digitalizációt és az iparosítást. Az energiatermelés és -tárolás és az elektromobilitás a legfontosabb fejlesztési területe napjaink világának.

A magyar állam a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül és fontos infrastrukturális beruházásokkal hozzájárul az új gyár kialakításához – tudatta a tárcavezető, aki kifejtette, nemzeti érdekünk, hogy ne folytatódjon a blokkosodás, ne térjünk vissza azokba az időkbe, amikor vasfüggöny választotta el keletet nyugattól.

Több kormányzati ciklust átívelően az volt a magyar stratégia, hogy a 2008-as válság után újraiparosítjuk az országot. Ebben óriási sikert értünk el, többek között az autóipar területén, amely ma már több százezer magyarnak ad munkát és fontos tudásbázis épült ki – mondta a miniszter.

Ugyanezt szeretnénk megtenni a védelmi ipar területén is. Ez nemcsak katonai szuverenitásunkat segíti elő, hanem azt is, hogy képesek leszünk a legmodernebb technológiát exportra is gyártani – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Christoph Müller, a Rheinmetall Power Systems divízióvezetője elmondta, a szegedi lesz a cégcsoport első hibrid telephelye, ahol a civil üzletág és védelmi technológiai tevékenység egy fedél alatt zajlik.

Az ELI ALPS lézeres kutatóközpont mellett lévő 85 ezer négyzetméteres területen az első lépésben 15 ezer négyzetméteres üzem épül, amely háromszáz magasan képzett szakembernek ad munkát. A terület további lehetőségeket biztosít a bővítésére – közölte a szakember.

Szeged a zalaegerszegi harcjárműgyár, a várpalotai lőszergyár és ipari partnerével, a 4iG-vel létrehozott budapesti digitalizációs központ mellett a negyedik Rheinmetall-telephely lesz Magyarországon – tudatta az igazgató.

A divízióvezető hangsúlyozta, Magyarország befektetőbarát környezetet biztosít a vállalkozásoknak. A kormány és a HIPA támogató, nyitott és barátságos volt, ez Európában ma már nem általános. A világon az autóiparban óriási transzformáció megy végbe a belsőégésű motorok irányából az akkumulátoros járművek felé. A szegedi lesz a Rheinmetall huszonkettedik gyára, amelynek elsődleges célja, hogy az elektromobilitást támogassa – közölte Christoph Müller.

Botka László polgármester felidézte, az önkormányzat 2007-ben alapított közös céget az egyetemmel annak érdekében, hogy világszínvonalú lézeres kutatóközpontot hozzanak létre a város határában. A terv elnyerte előbb a kormány, majd az Európai Unió támogatását. A központ szomszédságában 70 hektáros ipari park várja a befektetőket, ahol immár Európa egyik vezető iparvállalata, a Rheinmetall teremt háromszáz új munkahelyet a régióban élők számára.

Rovó László, az SZTE rektora elmondta, az egyetem az ország és a régió legjobb felsőoktatási intézményeként szoros együttműködésre törekszik a térségben letelepülő vállalatokkal, melyek számára szakember-utánpótlást is biztosítja.

A gyárat, amely a tervek szerint 2025 végén kezdi meg működését, 63 millió eurós beruházással alakítják ki. A Rheinmetall szegedi telephelyén elsősorban az autóipar számára gyártanak termékeket, többek között elektromos alkatrészeket, például nanoszerkezetű konndenzátorokat, valamint a hidrogénmobilitásban és energiatermelésben használható eszközöket. A vállalat a Rheinmetall Electronic Solutions divíziója katonai üzletágának egyes termékeit is itt kívánja gyártani.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 01. 05., 10:17
Eddig Európa számos országában irigykedve figyelték katonatársaink, hogy nálunk szakszervezet működhet. Ez a jog tényszerűleg még az európai unióban is különleges kiváltság volt, amelyet a végletekig próbáltunk megőrizni. Az alapításunk, azaz 1991 óta eltelt több mint 32 év alatt folyamatosan azon küzdöttek elődeink, hogy a civil szférában megszokott jogok illessék meg a katonákat is, vagy legalább ahhoz erősen közelítő szintet sikerüljön elérni mind az egyéni, mind a kollektív jogérvényesítés terén...
2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.

  JETfly Magazin

Májusi programajánlónkban sok repülős programot találhatnak Olvasóink, hiszen repülőnapok, családi napok, nyílt napok és egyéb rendezvények is várják a látogatókat!

  Háború Művészete magazin

Május első hetében rendezik meg a Maláj Királyi Haditengerészet napját, melyre már javában zajlik a felkészülés: a mai napi gyakorlás során, 2024. április 23-án, két forgószárnyas ütközött össze és zuhant le.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.