2024. 04. 18. csütörtök
Andrea, Ilma
: 394 Ft   : 369 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ajándékozott a Honvédszakszervezet

Hosz  |  2003. 12. 22., 11:58

Sajnos egyre több egykori hivatásos katona él egyedül, magányban, szerény körülmények között. Így aztán a Honvédszakszervezet (HOSZ) kedves kezdeményezése, a rászoruló idősek Karácsonyi ünnepek előtti megajándékozása is támogatandó cselekedet. A szakszervezet nyugállományú csoportvezetői által tett körültekintő javaslatok elbírálása után tíz, szerény körülmények között élő, illetve állandó ápolásra szoruló egykori katona kapott év végi ajándékot.

A HOSZ tisztségviselői az ország két részén is jártak. Először Miskolcon és Nyíregyházán, majd Kaposvárott és Zalaegerszegen keresték fel a segítségre szoruló idős embereket, Budapesten pedig a központi irodában adták át a javarészt tartós élelmiszereket tartalmazó ajándékcsomagokat.A HOSZ főtitkára és a szervezet nyugállományú elnökségi tagja december 19-én Miskolcon Hodossy Barnabásnét ajándékozta meg. Hornung Sándor és Szoboszlai Endre még aznap, de már Nyíregyházán Oláh József részére is átadta a mintegy tízezer forint értékü csomagot. Még ugyanezen a napon, de már Budapesten hat időskorú katonaembert lepett meg a szakszervezet. A központi irodában Kása László, a HOSZ nyugállományú tagozatának elnöke által átadott ajándékokat nagy örömmel fogadta a három özvegyasszony és az ugyancsak három egyedülálló idős férfi. A HOSZ főtitkára és a nyugállományú tagozat elnöke december 22-én két vidéki várost is felkeresett. Hornung Sándor és Kása László először a kaposvári Árk János nyugállományú zászlóshoz vitte el az ajándékokat. A 83. életévében járó, egészséges, de már egyedül, szerény körülmények között élő nyugdíjasról - többek között - megtudtuk, hogy a második világháborút is végigharcolva, összesen 36 esztendőt töltött el hivatásos katonaként.

Szkok Pál nyugállományú őrnagyot és feleségét, Erzsi nénit Zalaegerszegen ajándékozta meg a HOSZ. Pali bácsi, az egykori ,,technikai helyettes" és Erzsi néni, aki ,,házi óvónőként" 37 esztendő alatt közel száz kisgyermekre felügyelt, jövőre már az aranylakodalmát fogja ünnepelni. Pali bácsi rokkantsága és infarktusai miatt már ápolásra szorul, - de mint büszkén újságolja - Erzsi néni, a gyermekek, az unokák és az egykori kollégák szeretete azonban minden ,,sebét" begyógyítják.A Szkok családnál ma is adnak a tradíciókra, hisz amellett, hogy bejgli is lesz az asztalon, a Szenteste szokásos vacsorán tizenhatan, köztük a négy gyermek és a négy unoka is körülüli az idős, szeretetreméltó házaspárt.Az ajándékátadáson egyébként Bánfai Sándor, a HOSZ helyi nyugállományú csoportjának vezetője is részt vett.

A szervezők elárulták, hogy a kedves kezdeményezés várhatóan hagyománnyá válik, és a következő ünnepeken még rendszeresebbé is lehet majd tenni.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 01. 05., 10:17
Eddig Európa számos országában irigykedve figyelték katonatársaink, hogy nálunk szakszervezet működhet. Ez a jog tényszerűleg még az európai unióban is különleges kiváltság volt, amelyet a végletekig próbáltunk megőrizni. Az alapításunk, azaz 1991 óta eltelt több mint 32 év alatt folyamatosan azon küzdöttek elődeink, hogy a civil szférában megszokott jogok illessék meg a katonákat is, vagy legalább ahhoz erősen közelítő szintet sikerüljön elérni mind az egyéni, mind a kollektív jogérvényesítés terén...
2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.
2024-02-13 13:05:08
2024.02.14-16-ig a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet személyes ügyfélfogadása technikai okok miatt (karbantartás) szünetel. Ezúton is köszönjük elhelyezési feltételeink jobbítását a HM HIM-nek! Telefonos ügyelet a 0670-374-30-83-as telefonszámon.

  JETfly Magazin

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a rangos elismerést.

  Háború Művészete magazin

A Huntington Ingalls Industries newport news-i hajógyárában a közelmúltban kezdték el a befejezéséhez közeledő USS John F. Kennedy (CVN 79) nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó elektromágneses katapultjainak tesztelését.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.