2023. 10. 03. kedd
Helga
: 387 Ft   : 367 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Egyre többen vagyunk

Hosz  |  2006. 03. 01., 17:33

Küldöttgyűlés a szerződéses szekciónál- Egyre nagyobb arányban vannak jelen a Magyar Honvédség szervezeteinél és a Honvédszakszervezetben is a szerződéses katonák, így egyre több figyelmet kell szentelnie a Hosz-nak is erre az állománykategóriára – mondta Mészáros Géza Hosz elnök. A szerződéses szekció február 20-i küldöttgyűlésének, munkája újjáélesztésének ez a mondat akár a mottója is lehetne.

A február 20-án az MH Támogató ezred Zách utcai objektumában tartott küldöttgyülésen szép számmal jelentek meg a különböző egységek, alegységek delegáltjai. A regisztráció után Mészáros Géza Hosz elnök és Szincsák Gyula alelnök köszöntötte a megjelenteket. A résztvevők bemutatása után az alelnök röviden összefoglalta az elmúlt év eredményeit. Elsőként a 2005. áprilisában lezajlott rendkívüli kongresszusról ejtett néhány szót, majd rátért az eltelt időszak kezdeményezéseire és eredményeire. Hangsúlyozta, hogy a kisebb-nagyobb sikerek nem önmaguktól jöttek, minden egyes juttatásért meg kellett küzdeni. Így volt ez az évközi kifizetések, az év végi szabadnapok kiadása, és a vonatkozó rendeletek módosítása okán leállított veszélyességi pótlék visszamenőleges folyósítása esetében is. A kafetéria bevezetéséről folytatott tárgyalások viszont a célegyenesben futottak zátonyra. A 2006.évi illetményfejlesztésről kötött megállapodás az 5% emelésen túl több pozitív elemet is tartalmaz. Az étkezési utalványok összegének, a nyugdíj- és egészségügyi pénztári hozzájárulásnak a növelése, a szerződéses állomány számára márciusra vállalt 10 ezer forint kifizetése mellett a szolgálati időpótlék bevezetésének lehetőségét is magában hordozza. Eközben felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy még mindig sokan vannak, akik nem használják ki a pénztárakban, így az egészségpénztárban rejlő lehetőségeket. „A havi 3600 forintot a munkáltató minden pénztártagnak odaadja. Azt hiszem, ha bármelyikünknek havi 3600 forintnyi fizetésemelést ajánlanának, gondolkodás nélkül elfogadná” – tette hozzá.

Ezek után Szincsák Gyula a 2006. évre tervezett feladatokat ismertette. A Hosz és a HM között megkezdődtek a szakmai egyeztetések a szolgálati időpótlék bevezetéséről. ,,A pótléknak olyan formáját javasoljuk, illetve támogatjuk, amelyből a szerződéses katonák is érdemileg részesülhetnek“ - mondta az alelnök. A szakszervezet ebben az évben is kiemelt hangsúlyt fektet a szerződéses állomány lakhatási gondjainak enyhítésére - amihez a lakhatási támogatások új lehetőségeinek megteremtése, a kölcsönfelvételek útjában álló akadályok megszüntetése járulhatna leginkább hozzá - a szolgálat teljesítési idő méltánytalanságainak megszüntetésére (24 órás szolgálatok, készenléti jellegü beosztások), valamint az illetménykiegészítések és egyes pótlékok kérdésében jelen lévő feszültségek - pl.: tiszthelyettesek vezetői pótléka - kezelésére.

A tervek ismertetése után a jelenlévők bemutatkoztak, és megválasztották az ülés levezető elnökének Sipos Attilát. A következő napirendi pontot - a Szerződéses Katonák Országos Baráti Találkozójának megrendezéséről - Mészáros Géza, a Hosz elnöke terjesztette elő. Kiemelte, hogy a hagyományteremtés szándékával, a szakszervezet rendezésében - március 30-április 1 között - első alkalmommal kerül sor a hódmezővásárhelyi eseményre. A fórum többek között alkalmat kínál a Párbeszéd 2005 rendezvényeken - a szerződéses katonák által jelzett problémák és kérdések megbeszélésére, a megoldások keresésére, a katonai vezetés ezirányú konkrét elképzeléseinek, válaszanaik ismertetésére. Elhangzott: a szervezés feladataiban, a szerződéses katonák bevonásában a szekció munkája is meghatározó jelentőséggel bír.

Ezután Biri Viktor ismertette a szekció SzMSz módosítási javaslatait. A szavazás elõtt a Hosz alelnöke még egyszer felhívta a figyelmet arra, milyen fontos a módosítás átgondolása, és az új kiegészítések, pontosítások megértése. Ezt követõen a szerzõdéses szekció elnöksége és vezetõségi tagjai, valamint póttagjai megválasztásának fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen – mint elmondta - az eddigi évek tapasztalata szerint a törekvések a tagok kiválása, a nagy fluktuáció miatt buktak el. A módosítást a jelenlévõk ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag elfogadták.

Ezután a levezetõ elnök felkérte a megjelent küldötteket a vezetõségi tagok megválasztására. Elnök- és alelnökjelöltnek egy-egy fõt, vezetõségi tagnak tizenegy fõt neveztek meg. A szavazás végeredményeképpen a Szerzõdéses Szekció új elnöke dr. Nagy Katalin hadnagy (MH 11. Hunyadi M. Harckocsizászlóalj), az új alelnök Biri Viktor törzsõrmester (MH 5. Bocskai I. Könnyû Lövészdandár),a vezetõség tagjai Sipos Attila (MH 93. Petõfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj), Schiszler Tamás (MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred), Maszló Ágota õrmester (MH 32. Budapest Õr- és Díszezred), Szíjártó Zsolt törzsõrmester (MH Légijármû Javító Üzem), Bogár Szabó Ádám törzsõrmester (MH 5/3 Bercsényi M. Könnyû Lövész Zászlóalj), Szelõczei Csaba törzsõrmester (MH 25. Klapka Gy. Könnyû Lövészdandár), Szombati Zsuzsanna szakaszvezetõ (MH 43. Vezetés Támogató Zászlóalj) lettek.
Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 28., 09:00
30 éves a magyar katonai felsővezető-képzés! A jubileumi év tiszteletére rendezett ünnepségre Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja meghív minden nyugállományú kollégát, aki az elmúlt 30 évben elvégezte a katonai felsővezető-képzést – köznapi nevén a vezérkari tanfolyamot.
2023. 09. 27., 12:32
2023.09.26-án Czövek János elnök és Bazsik István alelnök tartott tájékoztatót Kaposváron a HOSZ alapszervezeténél...
2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.