2023. 12. 04. hétfő
Barbara, Borbála
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 615 Ft/l   Dízel: 645 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Miből ruházkodunk?

Hosz  |  2006. 03. 01., 18:33

Folyamatban van a ruházati illetménynorma 2006. évi összegeinek megállapításáról szóló HM utasítás kidolgozása. Tavaly a hivatásos katonák 2005. évi utánpótlási kerete 90 ezer forinttal indult, amelyből a ruházati könyv 75 ezer forintot tartalmazott, márciusban a sportfelszerelések és a fehérnemü beszerzésére pedig 15 ezer forintot fizettek ki. A tiszti, tiszthelyettesi beosztású szerződéses katonák utánpótlási illetménye a 3. és 4. évre 71 ezer, az 5. évtől 90 ezer forint volt, amelyből a keret terhére 15 ezer forintot kaptak meg készpénzben az érintettek.

Évközben a Honvédszakszervezet kezdeményezésére még két eseti kifizetésre került sor, összesen 25 ezer forint összegben. Ezen juttatásokat a hivatásos, a szerződéses tiszt, tiszthelyettes beosztású katonák mellett a ruházati könyvvel nem rendelkező legénységi állomány is megkapta.

Az illetményekről folyó tárgyalások során - 2005. decemberében - a Honvédszakszervezet mind a miniszter úrnál, mind a szakmai szerveknél azt az álláspontot képviselte, hogy érezhetően emelni kell az éves utánpótlási keretek összegét, ezen belül növelni kell a készpénzes kifizetés mértékét. Az állomány ezen igényét egyrészt az árak folyamatos emelkedése, másrészt a fizikai követelmények támasztják alá. Egyértelmü, hogy a normák teljesítése mindenképpen igényli a rendszeres testmozgást, ami megfelelő felszerelés nélkül akadályokba ütközik. Az előző évi keretek a sportruházati cikkek teljes körü beszerzését és kiegészítését nem tették lehetővé.

A 2006. évi illetményfejlesztésről aláírt megállapodásban részeredményeket már sikerült elérnünk. Nevezetesen, a hivatásos és szerződéses tisztek, tiszthelyettesek a keretből márciusban nem 15, hanem 25 ezer forint készpénzt kapnak meg, a legénységi állomány részére pedig 10 ezer forintot fizet ki a tárca. Most az éves keretek megállapítása van soron, ahol remélhetőleg sikerül elérni a fent említett célokat.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.

  Háború Művészete magazin

Az F-16-osok nem rendelkeznek beépített beszállólétrával, ami problémát jelenthet a jövőbeni műveletek során olyan helyszíneken, ahol korlátozott a földi támogatás. Mutatjuk az innovációs ötleteket!
Széchenyi 2020 europai szociális alap.