Egy ritka név tulajdonosa – hétköznapi gondokkal

Olyan típusú katona, parancsnok voltam, aki nem határozta el soha, hogy milyen elvek és rendszerek szerint fogja nemcsak a szakmai, hanem a parancsnoki munkát is  végezni. Azt hiszem, inkább az ösztöneimre hallgattam: katonai tevékenységem, tiszti pályafutásom során kényesen ügyeltem arra, hogy beosztottaimmal mindig korrekt kapcsolatban legyek. Nem szívleltem és nem is turtem el soha az igazságtalanságot – úgy igyekeztem tenni a dolgomat, hogy ez jellemezze parancsnoki, szakmai munkámat egyaránt. Úgy gondolom, ez teljesen harmóniában van azzal, amit most a Honvédszakszervezet vezeto tisztségviselőjeként végzek a tagok akaratából. Ma már szinte történelem, hogy a rendkívüli kongresszus időszakában kerültem – talán mondhatom azt, hogy sodródtam – abba helyzetbe, hogy engem jelöltek erre a tisztségre. Megtiszteltetés számomra, hogy ennek a nagyon szerteágazó közigazgatási-intézményi érdekképviseletnek lehetek a képviselője a Honvédszakszervezet elnökségén belül. Ez ugyanis egy olyan szervezet, mint a sokak által ismert törzsszázad: ami azt jelenti, hogy ebben a században voltak a gépkocsivezetok, az írnokok, a szakácsok, illetve más olyan katonák, akiket nem lehetett egy egységes elv szerint szervezett századba tenni. Nos, most hasonlóképpen - az egészségügytől a katonai közigazgatásig - minden területen szerveződött csoportok, alapszervezetek tartoznak a közigazgatási-intézményi érdekképviseletnek e szférájába. Így meglehetősen érdekes és sajátságos a helyzet: nagyon sokszínü és sokféleképpen jelentkező érdekeket kell képviselnem. Jelentős sikerekről nem számolhatok be, de ami számomra a legszomorúbb: az eredeti, elhatározott szándékaimnak megfelelő szintre a klasszikus alapszervezeti mozgalmi munkát eddig nem tudtam fellendíteni. Úgy érzem, hogy erre az igazi gyógyírt még nem találtam meg. Tény, hogy az informatika, az információ-áramlás gyorsulása, sokszínüsége ennek gátat szabott: régebben az alapszervezetek, csoportok tanácskozásai a kölcsönös informálódás helyszínei voltak, most pedig egyszerüen le kell ülni az internet elé, rá kell kattintani a megfelelő ikonra és az összes – többek között a Honvédszakszervezet remek és megújult honlapján – friss hír, minden információ teljes mértékben azonnal a tagság rendelkezésére áll. S hogy egy kicsit visszatekintsünk a múltra is: számomra nehéz az objektív helyzetértékelés, mert az előző vezetés időszakában meglehetősen távol voltam a Honvédszakszervezet elnökségétől. Egyet azonban elmondhatok: tény és mindenki számára nyilvánvaló, hogy a honvédelmi tárca vezetése a Honvédszakszervezet új irányítói felé nagy nyitást hajtott végre, melynek köszönhetően sok merev álláspont felpuhult, s jelenleg is számtalan esetben olyan fogadókészségről tesznek tanúbizonyságot, amely az előző éra idejében nem volt tapasztalható. Abba nem mernék belemenni, hogy megmondjam, ennek mi volt a konkrét oka az előző vezetés időszakában. A rendkívüli kongresszus óta eltelt több mint egy évre azonban teljes bizonyossággal kimondható, hogy a munka, a munkastílus megváltozása vezetett erre az eredményre.

S befejezésül néhány szó a családról: Békéscsabán élünk – visszahúztak a gyökerek, s hogy így alakult, abban a haderoreform is segített. Két gyermekem van, a lányom 1978-ban, még főiskolás koromban született, a fiam pedig 1981-ben. A lányom és a fiam egyaránt – bár különböző területeken – értékesítéssel foglalkozik. Nyáron pedig nagypapa leszek, s az új családi státusz elé már most nagy várakozással tekintek. Szeretném megemlíteni, hogy ebben az évben lesz katonai pályafutásom harmincéves jubileuma, de sem a Honvédszakszervezeten belüli, sem az azon kívüli sikereimet nem érhettem volna el feleségem támogatása nélkül, amit ezúton is megköszönök.