A jogász válaszol

E havi számunkban a szülőket megillető gyermeknevelési pótszabadságot szeretném részletesen elemezni. A Hjt. 98.§-a a következőképpen szabályozza a kérdést:

Hjt. 98.§ (1) Az állománynak a szülők döntése alapján gyermekük nevelésében nagyobb szerepet vállaló vagy gyermekét egyedül nevelő tagját a tizenhat évesnél fiatalabb

a) 1 gyermeke után 2 munkanap,

b) 2 gyermeke után 4 munkanap,

c) 2-nél több gyermeke után összesen 7 munkanap pótszabadság illeti meg.

(2) A pótszabadság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a 16. életévét betölti.

(3) A szülők az (1) bekezdés szerinti döntésükről írásban nyilatkoznak.

A kérdés az, hogy a gyermeknevelésre tekintettel biztosított pótszabadság megilleti-e azt a munkavállalót (katonát), akinek házastársa-élettársa nem dolgozik, illetve főállású anya, vagy gyermekgondozási díjban-segélyben (GYED-GYES) részesül.

A törvényből megállapítható, hogy a munkavállalót a gyermeknevelési pótszabadság a gyermek létére tekintettel illeti meg, illetve kiderül a szabályozásból, hogy egy gyermek vonatkozásában csak az egyik szülő jogosult a pótszabadság igénybevételére. Annak kérdése – az egyedülálló szülő kivételével –, hogy az melyik szülő legyen, a gyermeket közösen nevelő szülők erre vonatkozó döntése alapján állapítható meg.

A gyermeknevelési pótszabadság kérdésében fontos szerepet játszik a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának MK 100. számú állásfoglalása. Eszerint:

a) A pótszabadság a gyermeket örökbe fogadó, illetve azt a gyermeket nevelőt is megilleti, aki állami nevelt gyermek gondozását és nevelését vállalta térítés mellett. Ugyancsak megilleti ez a kedvezmény azt a munkavállalót is, aki gyermek nevelését és gondozását családi kapcsolat vagy szerződésen alapuló kötelezettség alapján vállalta. Ha a gondozó jogosult a pótszabadságra, az az anyának (apának) nem jár.

b) Ugyancsak megilleti a pótszabadság az év még hátralevő időszakára a munkahelyére év közben visszatérő munkavállalót is.

Gyakran merül fel az a kérdés, hogy az Mt. 132. §-ának (2) bekezdésében (esetünkben a Hjt. 98. §-ában) biztosított pótszabadságra vonatkozó jog megilleti-e azokat a munkavállalókat is, akik gyermeket örökbe fogadnak, illetve háztartásukban állami gondozott gyermekek nevelését és gondozását hosszú időn át vállalják. Az örökbefogadó az örökbe fogadott gyermek nevelésével és eltartásával kapcsolatos terhet átvállalja, ezért indokolt, hogy ugyanazt a kedvezményt élvezze, mint a vér szerinti szülő.

Az állam által nyújtott térítési díj mellett a nevelőszülő is köteles mindent megtenni a gyermek gondozása és nevelése érdekében. Ennek maradéktalan teljesítéséhez biztosítani kell számára ugyanazokat a feltételeket, amelyek megilletik a saját gyermekét nevelő dolgozó nőt (apát). Ebből következik, hogy a szóban levő kedvezmény az állami nevelt gyermek nevelését vállaló és ellátó munkavállalót is megilleti, valamint azt a munkavállalót is, aki a gyermek nevelését és gondozását egyéb okból vállalta, és ténylegesen teljesíti (pl. családi kapcsolat).

A fenti esetekben, vagyis ha a gondozó jogosult a pótszabadságra, az a vér szerinti szülőt nem illeti meg.

Az Mt. 132. §-ának (2) bekezdésének szabályai nem teszik a pótszabadságra jogosultság előfeltételévé a teljes évnek munkaviszonyban, illetve munkában töltését. Ehhez képest a pótszabadságra jogosultság azt a munkavállalót is teljes egészében megilleti, aki év közben szült, vagy pl. a gyermekgondozási szabadságról év közben tér vissza, illetve év közben kerül a munkáltatóhoz. A pótszabadság arányosításának tehát abban az évben, amikor a kiskorú született, vagy amikor a 16. életévét betöltötte, e címen nincs helye.

A pótszabadság kiadására viszont csupán az adott évben munkában töltött, illetőleg egyébként szabadságra jogosító idő arányában kerülhet sor.

Egyértelmü, és mondhatnánk sarkalatos pontja mind a törvényi, mind pedig a kollégiumi állásfoglalásnak ugyanakkor, hogy egy gyermek után csak az egyik szülő jogosult a pótszabadság igénybevételére.

A gyermekgondozási díjban-segélyben (GYED-GYES) részesülő szülők esetében azonban megállapítható, hogy a szülő arra tekintettel kapja a GYED-et, GYES-t, hogy a gyermeket gondozza, ellátja, és ezen időszak alatt nemcsak pénzbeli ellátásban részesül, de egyéb kedvezményekben is, mint pl. a munkajogi védettsége, vagy a szolgálati idő megállapítására vonatkozó szabályok. Ezen időszak alatt tehát a szülő – amúgy jogszerző – tevékenységének a célja a gyermek gondozása, nevelése. Így nehezen állja meg a helyét a szülők olyan tartalmú megállapodása, miszerint a gyermek nevelésében a másik (egyébként munkaviszonyban álló, tehát dolgozó szülő) vállalja a nagyobb szerepet. Nem kizárt azonban az ilyen esetekben, hogy a családban több gyermek is nevelkedik, és ezeknek a gyermekeknek a nevelésében a másik szülő játssza a nagyobb szerepet, és erre tekintettel teljesen jogszerü és indokolt a pótszabadság biztosítása a dolgozó szülő számára. Különösen kiéleződve jelenik meg egy ilyen helyzet egy olyan család esetében, ahol a szülők három (vagy több) 16 évesnél fiatalabb gyermeket nevelnek, akik közül az egyikkel az édesanya GYED-en (vagy GYES-en) van és pl. ez a gyermek tartósan beteg, és így a másik két (vagy több) gyermek ellátásában az apára sokkal több teher hárul.

Bonyolultabb a helyzet a „főállású anya” esetében, hiszen itt is arról van szó, hogy a szülők egyike főfoglalkozásnak a gyermekek nevelését választotta, és erre tekintettel az államtól térítési díjban részesül. Ebben az esetben az édesanya nem csupán az egyik gyermek jogán részesül ellátásban, hanem mindegyik gyermek nevelésében értelemszerüen nagyobb szerepet vállal, mint a munkaviszonyban (szolgálati viszonyban, stb.) álló házastársa. Ebben az esetben is elképzelhető azonban, hogy a főállású anya súlyos mozgássérült, és ezért az apa aktív közremüködése valóban szükséges a gyermek nevelése során.

Tekintettel arra, hogy a Hjt. 98.§ (3) szerint a szülők döntésükről írásban nyilatkoznak, a munkáltató vizsgálhatja a nyilatkozat valóságtartalmát. A valótlan tartalmú nyilatkozatot a munkáltató megtámadhatja, s így az érvénytelenné válik. A bizonyítási teher – mint a munkavállaló nyilatkozatának megtámadóját – a munkáltatót (tehát a honvédséget) terheli.

A hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet 147/A.§ (2) bek szerint „ha valamelyik szülő gyermekét tartósan otthon gondozza, azt … úgy kell tekinteni, hogy az otthon tartózkodó szülő gyermekei nevelésében nagyobb szerepet vállal”. A fentebb megfogalmazottak alapján talán érezhető, hogy a rendeletben megfogalmazott szabályozással semmiképpen nem értek egyet. Ezt csak arra a gyermekre vonatkozóan tartom elfogadhatónak, akire tekintettel a szülő otthon tartózkodik és ellátásban részesül, de – a korábban említetteknek megfelelően – még akkor sem minden esetben. Álláspontom szerint a rendelet idézett része alkotmányossági aggályokat vet fel.