A honvéd érdekvédelem tizenöt éve – IX. rész

A tápiószecsõi „tiszti klub” színházterme nem telt meg zsúfolásig a küldöttekkel, pedig minden  egyesület képviseltette magát az 1995 szeptember 29-én kezdõdött küldöttgyûlésen. A beszámolók, a végzett munka értékelése kemény vitákat gerjesztett. Ezen már részt vett a miniszter képviseletében dr. Fodor István, a HM politikai államtitkára. Szakképzettsége ellenére (állatorvos) felkészülten  válaszolt a véleményeknek álcázott kérdésekre, és türelmesen viselte  a megfogalmazott kritikákat, éles megjegyzéseket. Ebbõl az idõbõl származik az a „népi bölcsesség”, amely szerint: „ennyi marhához szükséges is egy állatorvos”. Ezután került sor az érdekvédelem stratégiai feladatainak megvitatására. Legfontosabb kérdésnek tûnt a szövetség fenntartása, vagy szakszervezetté történõ átalakításának dilemmája. Hosszas vitát követõen kevés többséggel, de az átalakítás hívei kerekedtek felül. Így a küldöttgyûlés átalakult, és megkezdte munkáját a Honvédszakszervezet elsõ kongresszusa. Az alapszabály tervezete jó alap volt, ezért néhány korrekciótól eltekintve elfogadásra került. A küldöttek megválasztották a szakszervezet elsõ tisztségviselõit. Az elnök Sörös István alezredes, az alelnök Volentér Mihály alezredes lett. Ügyvivõnek választották Bagdi Sándort, Borka Istvánt és Magera Tamást. Az Ellenõrzõ Bizottság elnöke Kepics György lett. A kongreszszus a hatékonyabb kommunikáció érdekében létrehozta a sajtószóvivõi tisztséget, amelybe Kónya Pétert választották meg. A rendezvényrõl rövid hírben a televíziós csatornák is beszámoltak. Hírértéke nem a szakszervezet létrehozásának volt elsõsorban, hanem a küldöttek által elfogadott egyik határozatnak. Ez a határozat kimondta, hogy amennyiben a Parlament november 5-ig nem tárgyalja meg a Szolgálati Törvényt, és annak hatályba lépésével egyidõben nem kerülnek bevezetésre az új bértáblázatban meghatározott illetmények, a szakszervezet országos demonstrációval tiltakozik. Meghirdetésre került a katonatüntetés. Ilyen az elmúlt fél évszázadban szóba sem jöhetett. Épült a demokrácia, és érzékelhetõvé vált a meghirdetett Bokros csomag. A katonák többsége reálbér csökkenést érzékelt, de olyanok is voltak, akik nominális bérvesztést szenvedtek. Az illetmény a többszöri „rendezés” ellenére is az 1989. évi reálértéknek csupán 90%-át teszi ki ebben az idõben. Feszítõk az anyagi gondok, magas a katonák között a létminimum alatt élõk száma. A katona a társadalom lecsúszó középrétegének tipikus elemévé válik, és ezt a szakszervezet küldöttei és vezetõi is jól érzékelték. Mindenki megtapasztalta, hogy az életkörülmények fejlesztésének forrásai megcsappantak. A munkakörülmények romlottak, a korábbi juttatások elvesztették értékeiket. A katonák többsége a változásokat, a hadsereg átalakítását elfogadja, viszont folyamatosan jelzi a szakmai és politikai döntések hibáiból adódó problémákat és feszültségeket. Jól érzékelhetõ a hangulat és a közérzet romlása. Ez a helyzet adja a megfogalmazott követelés fontosságát, segíti támogatottságának növelését. A politika is érzékeli mindezt. A kormány októberben megtárgyalja a törvényjavaslatot és benyújtja a Parlamentnek. Viszont nem vették figyelembe a már elõzetesen megszületett megállapodást, amelyben a kormány elkötelezte magát a benyújtás elõtti szakmai egyeztetésre. Ezért a tervezetet visszavonják, és tárcaközi fórumon a fegyveres és rendvédelmi szervek munkavállalói oldalának szakszervezeti képviselõivel az egyeztetést érdemben lefolytatják. A szakszervezet elnöke kemény tárgyalófélnek mutatkozott. A HOSZ képviselõi elérték, hogy közel száz módosító javaslatukat a kormány elfogadta. A gazdasági körülményekre való hivatkozással viszont az egyik legfontosabb követelést - az új bértábla azonnali bevezetését- elutasították. A szakszervezetnek különbözõ tagozatai is alakultak. November 10-én Cegléden megalakult a Szárazföldi Tagozat, elnökének Huli Jánost, vezetõségi tagjainak Sándor Jánost és Horváth Dori Jenõt választották meg a jelenlévõk. Az elnökség nemzetközi kapcsolatait is építette, fejlesztette. Egyik fontos állomása volt a Szlovák Katonák Érdekvédelmi Szövetségének vezetõivel lefolytatott találkozó a bánki csapatpihenõben. Közben a politikai mezõ különbözõ területein is vitatottá vált az egységes törvény. Megjelentek a liberális nézeteket vallók érvei a rendõrség civilesítésérõl. Konzervatív oldalról a túlzott szakszervezeti jogosítványokat bírálták. A legnagyobb kormányzó párt pedig a gazdasági problémákból adódó okok miatt nem erõltette a döntést. A szakszervezet vezetése - mivel nem látta a helyzet megoldásának eredményes kimenetelét- és a szervezet demonstrációjának sikerében (talán megvalósíthatóságában) sem volt biztos, kompromisszumos megoldást talált. Meghirdette a nyomás gyakorlását fenntartó nagygyûlést december 2-ra. Ezen megjelent Keleti György honvédelmi miniszter, dr. Fodor István politikai államtitkár és Deák János vezérezredes, a honvédség parancsnoka, akik már jól felkészültek lehettek. A szakszervezet képviselõi október elején találkoztak a MSZP Honvédelmi Munkacsoportjának képviselõivel: Szili Sándorral, a HB alelnökével, Juhász Ferenc és Baranyai Lõrinc képviselõkkel, a HB tagjaival és dr. Gömbös Jánossal,  a párt katonai szakértõjével. Itt korrekt tájékoztatás és eszmecsere folyt. November 30-án pedig rendkívüli HOVÉT ülés került megtartásra, amelyen az Országgyûlés Honvédelmi Bizottságának, a „Magyar Honvédség személyi állománya hangulatáról (közérzetérõl)” címû jelentés került megvitatásra. A szakszervezet is felkészült. A pulpituson a „Vigyázz! Robbanásveszély!” tábla  volt elhelyezve. A lyukas nadrágú katonát ábrázoló rajz mellett a kisbéri választókerület országgyûlési képviselõjeként parlamentbe került minisztert a „Nem akarunk Kisbéren- élni” feliratú transzparens, továbbá több ötletes rajz és felirat fogadta. Annak ellenére, hogy a sajtóban több alkalommal úgy nyilatkozott a szakszervezetrõl a miniszter, hogy nem tartja reprezentatívnak, kénytelen volt mindazokat a megjegyzéseket és véleményeket elviselni, amelyek ezen a rendezvényen fogadták. A gazdasági és a politikai helyzet rákényszerítette erre a találkozóra. Nem volt nagy öröme benne. Minden felszólaló (Taszártól Szolnokon át, Nyíregyházáig) kemény véleményt mondott. Élesen szembesítette a felsõ vezetést mindazzal, amit megtett, vagy megtenni elmulasztott. Az megnyugtató volt, hogy nem csak bírálatok, hanem javaslatok is elhangzottak a követelések mellett. A hozzászólók kijelentették, hogy már nem hisznek senkinek, nem hisznek az átalakítások eredményességében. Ennek ellenére jelezték: van még türelem. A miniszter által megígért utolérési pénz  (illetmény 75%-a) kifizetése mellett, elhangzott a kormány 19,5 %-os  béremelési javaslata és a szolgálati törvény sürgõsségi megtárgyalása, a problémák kivizsgálásának, az átszervezés racionalitásának javításáról szóló ígéret. A megszervezett nagygyûlés abban az értelemben eredményes volt, hogy sikerült bizonyítani a honvédelmi vezetés részére a szakszervezet erejét. Az összes állománykategória véleménye artikulálódott, a haderõnemek és szolgálati ágak képviselõi kinyilvánították véleményüket, a hozzászólók a katonatársadalom teljes keresztmetszetének álláspontját megjelenítették. Itt olyan tükröt látott maga elõtt a vezetõ állomány, amely megfelelt annak a képnek, amelyet a szakszervezeti vezetõk már a tárgyalások folyamán felmutattak. Mindez javította hitelességüket. Ez a rendezvény egyértelmûen mutatta meg a szakszervezet felkészültségét és elkötelezettségét. A miniszter által támogatott másik érdekvédelmi szervezõdés létrehozásának ellenére az „oszd meg és uralkodj” politikája eredménytelenné vált, a HOSZ felértékelõdött. Egyetlen, viszont jelentõs sikere a miniszternek az volt, hogy a jelenlévõk úgy döntöttek: a demonstráció megtartására jelenleg nincs szükség. A bértárgyalások folytatódtak, a szolgálati törvény tárgyalása viszont elnapolásra került az Országházban. Év végén a szakszervezet tagsága meghaladta az 1500 fõt. Ennek következtében gazdaságilag is függetlenebbé vált, mozgástere, lehetõségei bõvültek. Megerõsödése, és a külsõ kommunikációs munkájában történõ pozitív változás minden területen eredményt hozott. A szakszervezet képviselõi 1996 március 4-én találkoztak Göncz Árpáddal, a Magyar Köztársaság elnökével, a fegyveres erõk fõparancsnokával. Az Elnök úr kifejtette álláspontját a fennálló helyzetrõl, és segítséget ígért a törvény elfogadásának gyorsításához. Elmondta azt is, hogy ez a segítség a saját lehetõségein belül értendõ, korlátozott, hiszen direkt utasításokat senki számára nem tud és nem is akar adni. Mindkét fél elégedett volt a látogatással és az éves találkozók lehetõségeinek biztosításában állapodtak meg. A törvény megalkotását megpróbálta a vezetés gyorsítani. Ennek érdekében aláírásgyûjtést kezdeményezett a Magyar Honvédségen belül. Ebben követeléseket fogalmaztak meg  a szolgálati törvény elfogadása, az új illetményrendszer 1997-es bevezetése, illetve a haderõátalakítás leállítása, és egy valódi haderõreform megkezdése érdekében. Az aláírásgyûjtéshez a parancsnoki állomány különbözõképpen állt hozzá. Többségében támogatták, illetve semlegesek maradtak, néhányan -köztük Kositzky tábornok- saját területükön intézkedéssel megtiltotta. Mindezek ellenére a szakszervezet elnöksége május 21-én - a honvédelem napján - 7300 aláírást  adott át Gál Zoltánnak, az Országgyûlés elnökének parlamenti dolgozószobájában. Még ebben a hónapban az FRDÉSZ elnöksége Horn Gyula miniszterelnökhöz írt levelében kezdeményezte egy, a közalkalmazottakéhoz hasonló hároméves megállapodás megkötését. A miniszterelnök érdemben nem válaszolt. A június 7-ei szolnoki választmányi ülés napján hozták nyilvánosságra az új parancsnok, vezérkari fõnök Végh Ferenc altábornagy körlevelét. Ezt a választmány napirend elõtt megvitatta. A képviselõk egyhangúlag üdvözölték, hogy a hadseregnek olyan parancsnoka van, aki beiktatásakor ki mer állni a közvélemény elé - megerõsítve a szakszervezet által képviselteket, és beszámol a honvédség kritikus helyzetérõl, mély válságáról. Az elfogadott határozatban a választmány támogatta a megfogalmazott válságkezelõ koncepciót. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a válságból kivezetõ haderõreform csak a személyi állomány egyetértésével és támogatásával vihetõ véghez. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a hivatásos katonák megkapják a társadalomtól  a megfelelõ anyagi és erkölcsi támogatást.

Borka István