A jogász válaszol - Alkotmánybírósághoz fordult a Hosz

2004. évre vonatkozóan:

1. Aggályosnak tartjuk, hogy az állomány tagjai, akiknek szolgálati viszonya 2004. február 1-je és 2004. december 31-e között szûnt meg, a Tv. 38. § (4) bekezdése alapján részesülhetnek ugyan egyhavi külön juttatásban, illetõleg annak idõarányos részében, azonban a törvény esetükben is alkalmazni rendeli a Tv. 34. §-ának rendelkezéseit, amely a jogosultság feltételeit lényegesen korlátozza és a korábbi jogszabályi rendelkezésektõl eltérõen ez idáig ismeretlen új szabályozást vezet be. A Tv. 34. §-a alapján nem részesülhet egyhavi külön juttatásban az állomány tagja, amennyiben a keresõképtelenséget okozó betegség, fizetés nélküli szabadság miatti távollétének idõtartama, valamint minden olyan munkában nem töltött ideje, amely alatt átlagkereset vagy távolléti díj fizetésében részesül, naptári évenként együttesen a hat hónapot meghaladja.

2. Sérelmesnek tartjuk, hogy az elõzõekben bemutatott személyi kör, azaz akik jogviszonya 2004. február 1-je és 2004. december 31-e között szûnt meg, a külön juttatásban, vagy annak idõarányos részében jogviszonyuk megszûnését követõen legalább egy év és 15 nap elteltével részesülnek, s így két lényeges szempontból is hátrány éri õket.

Egyrészt, mert a külön juttatás leghamarabb 2006. január 16-án esedékes, számukra a nyugdíj mértékének megállapítása szempontjából nem figyelembe vehetõ jövedelem; másrészt, mert a több mint egy éves várakozási idõt a jogszabály semmilyen fajta ellenértékkel – például kamatfizetéssel - nem kompenzálja.

A hivatásos katona esetében a szolgálati nyugdíj mértéke a nyugdíjazást közvetlenül megelõzõ 12 hónap alatt elért illetménynek és illetmény jellegû juttatásoknak a személyi jövedelemadóval csökkentett összegének havi átlaga. Ebbõl következõen felmerülhet, hogy a jogviszony megszûnését követõen teljesített külön juttatás a nyugdíj mértékébe nem számít bele.

3. Kifogásoljuk továbbá, hogy akiknek a jogviszony 2004. február 1-je és 2004. december 30-e között szûnt meg, kizárólag kérelem alapján jogosultak az egyhavi külön juttatásra vagy annak meghatározott részére, mely kérelmet legkésõbb 2006. március 31. napjáig kell a munkáltatóhoz írásban benyújtani, aki a kérelem beérkezésétõl számított 30 napon belül, de legkorábban 2006. január 16-án köteles intézkedni a külön juttatás kifizetésérõl.

A külön juttatás egyéb esetekben, a fentieken kívül esõ személyi kör számára olyan alanyi jogosultság, amelyhez az érintett jognyilatkozata nem szükséges, és a jogosultság elévülésére vonatkozó határidõre az általános munkajogi elévülési idõ, azaz a 3 év az irányadó. Ezen szabályozás különösen sérelmes a jogviszonyban már nem álló személyekre, mert esetükben a legnagyobb az esély arra, hogy nem szereznek tudomást jogosultságuk megnyílásáról és az igénybevétel módjáról, illetve határidejérõl.

2005. évre vonatkozóan:

A 2005. évre vonatkozó egyhavi külön juttatás szabályozása véleményünk szerint az azt megelõzõen hatályos, illetõleg azt követõen hatályos jogszabályi rendelkezések lényeges eltéréseire figyelemmel aggályos tartalmú.

Kifogásoljuk, hogy míg a 2004. év vonatkozásában az átmeneti rendelkezések szabályozzák az idõarányos kifizetést, és a 2006. január 1-jén hatályos szabályozás szerint is megvalósul az idõarányos kifizetés, amennyiben a katona nem áll a teljes tárgyévben szolgálati viszonyban (feltéve mindkét esetben, hogy a tárgyévben legalább háromhavi jogviszonnyal rendelkezik), addig a 2005. évre vonatkozóan az idõarányos kifizetést kifejezetten tiltja  a jogszabály. Ebbõl következõen a 2005. évre vonatkozóan a katona vagy egy teljes havi külön juttatásban részesül, vagy egyáltalán nem jogosult.

Akik jogviszonya 2005. évben szûnt meg, nem jogosultak 2006. január 16-án, vagy jogviszonyuk megszûnésekor az egyhavi külön juttatásra vagy annak idõarányos részére. Ebbõl következõen az a kérdés fel sem merülhet, hogy a külön juttatás a nyugdíj mértékébe beleszámít-e. Úgyszintén diszkriminatív, hogy akinek jogviszonya a 2005. évben szûnt meg, 2006. január 16-án vagy jogviszonya megszûnésekor nem jogosult egyhavi külön juttatásra, illetõleg annak idõarányos részére, míg akinek jogviszonya a 2005. évben keletkezett, az 2006. január 16-án jogosult lehet tizenharmadik havi illetményre vagy annak idõarányos részére.

Álláspontunk szerint nincs ésszerû indoka, önkényes azon szabályozás, hogy a 2005. évre vonatkozóan, a 2004. és a 2006. év szabályozásától eltérõen a törvény kifejezetten tiltja az idõarányos kifizetést, így ezen rendelkezés hiánya diszkriminatív és alkotmányellenes. Látható, hogy a három különbözõ évben  az azonos jogcímû jogosultság feltételeit lényegesen eltérõen szabályozta a jogalkotó, a jogszabályi változások ésszerû indok nélküliek, önkényesek és ezáltal véleményünk szerint alkotmányellenesek. 

2006. évre vonatkozóan:

A 2006. január 1-jén hatályba lépett törvény legmarkánsabb újítása, hogy a katona nem jogosult tizenharmadik havi illetményre, amennyiben a tárgyévben nem rendelkezik háromhavi jogviszonnyal. Idõarányos részre jogosult, amennyiben a tárgyévben a jogviszonya három hónapot meghaladja. A jogviszony tartamának számításánál azonban nem lehet figyelembe venni a keresõképtelenségét okozó betegségének, fizetés nélküli szabadságának, valamint minden olyan munkában nem töltött idejének a tartamát, amely alatt távolléti díj vagy átlagkereset fizetésében részesül, ha ezek együttes tartama meghaladja a hat hónapot.

Emellett önmagában azt is sérelmezzük, hogy jogszabály – a rendes szabadság és a szülési szabadság kivételével – nem állapított meg olyan munkában nem töltött idõre vonatkozó távolléti jogcímeket, amelyek esetében a tizenharmadik havi illetményre vonatkozó jogszerzõ idõ – a rendes szabadsággal és a szülési szabadsággal egyezõen – feltétlen lenne. A jogszabály ebbõl következõen indokolható, méltányolható okból eredõ távolléteket is a hat hónapos mérleg serpenyõjébe helyez, amely könnyen azzal a következménnyel is járhat, hogy az érintett a tizenharmadik havi illetményre vonatkozó jogosultságától a hat hónapos mérték meghaladása miatt nagyobbrészt elesik.

Ennek egyik példája, hogy a jogviszony megszûnésekor a katona fõszabályként felmentési idõre jogosult, melynek felére a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró köteles az állomány tagját mentesíteni a szolgálatteljesítési kötelezettség alól. A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró az állomány tagját a felmentési idõ teljes tartamára mentesítheti a szolgálati kötelezettség teljesítése alól. Felmerül a kérdés, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró egyoldalúan, mérlegelési jogkörében meghatározhatja-e azt, hogy az állomány tagját a felmentési idõ teljes tartamára mentesíti a szolgálati kötelezettség teljesítése alól, vagy az állomány tagja ezzel szemben emelhet-e kifogást, vagy szükséges-e hozzájárulása, amely akadályát jelentené a szolgálati kötelezettség teljesítése alóli mentesítésnek.

A jogalkotó szándéka a tizenharmadik havi illetményre való jogosultság feltételrendszerének meghatározásakor feltehetõen az lehetett, hogy a jogszerzõ idõtartamok megállapításánál fõszabályként figyelmen kívül kívánta hagyni azokat az idõszakokat, amikor a katona – habár szolgálati viszonya fennáll –, de  munkát nem végez. Következetlen a jogi szabályozás, hiszen a rendes szabadság és a szülési szabadság kivételével minden egyéb fajta távollét – a hat hónapos mértékre tekintettel – veszélyezteti a jogosultságot a GYES és a GYED idõtartamának kivételével. Ezen utóbbi idõszakokban az érintett szintén nem végez munkát, és érthetetlen, hogy miért esik más megítélés alá, mint például a keresõképtelenséget okozó betegség, vagy a felmentési idõ tartama.