2024. 10. 07. hétfő
Amália
: 402 Ft   : 364 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Miniszteri bejelentés - szakszervezeti reakció

Hosz  |  2004. 01. 13., 12:32

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a tárca ez évi munkáját december 18-án értékelte az újságírók előtt. Többek között komoly problémaként említette, hogy a tárca tud-e saját erőből olyan felkészülési lehetőséget nyújtani volt munkatársainak, amely segíthet a polgári életbe történő beilleszkedésben. Emellett az is gondot jelenthet, hogy kormányzati közreműködéssel meg tudják-e szervezni az adott településen a megélhetési lehetőség biztosítását. A honvédelmi tárca vezetője szerint egy katona, akivel nem foglalkoztak, akinek a problémáira nem figyeltek, az képes tönkretenni egyéb folyamatokat is. Ezért a humán stratégia legfontosabb eleme maga a katona, akit értékként kezelnek, akinek lehetőséget és esélyt kell nyújtani.

A miniszter emellett azt is kijelentette; ,,a hivatásos és a szerződéses katonák 2004-ben 6%-os bérfejlesztésre és bizonyos pótlékok rendezésére számíthatnak." Olyan pótlékokról szólt, amelyek minőségi munkára ösztönöznek, ami a több szakmával rendelkezőket részesíti előnyben, amely a mobilitást általában is erősíti, és a jól teljesítő katonákat honorálja elsősorban a csapatoknál. A tárca ezzel nem azt szeretné elérni, hogy a HM-be vagy a közigazgatás felső szintjeire törekedjenek a katonák, hanem azt, hogy továbbra is a csapatszinten teljesítsenek.

A honvédelmi miniszternek az írott és az elektronikus sajtóban is közzétett bejelentéseire Farkas László, a Honvédszakszervezet (HOSZ) elnöke ekképpen reagált:

- A honvédelmi miniszter által említett és nyilvánosságra hozott információk valójában nem különböznek a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumon (HÉF) elhangzottaktól, illetve, attól, amit a HOSZ is támogatott. 2004-ben a haderő átalakításával kapcsolatban a reálbérek 3%-os növekedése fog megvalósulni. Az elosztás módjáról és technikájáról még folynak az egyeztetések. Ez azt jelenti, hogy a reálbérek szinten tartása a célkitüzés mindenki számára. Úgy gondolom, hogy a reálbérek növekményére biztosított összeget pedig úgy kell felhasználni, hogy az valóban támogassa az előmeneteli rendszert és a bérrendszer eddigi anomáliáit is igyekezzen kiküszöbölni.
Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)
2024. 08. 29., 11:05
Tisztelt Tisztségviselők, Tagjaink! A hagyományoknak megfelelően 2024. szeptember14-én (09.00 – 19.00) a Fővárosi Állat- és Növénykertben kerül megrendezésre a HÉSZ családi napja. Az állatkert előírásai alapján a babajegy megvásárlása kötelező 2 éves korig, melyet szintén a HÉSZ-nél lehet igényelni. Az előzetes jegyrendelést a határozatokkal és a honlapon is megtalálható megrendelőlappal együtt a HÉSZ Központi Irodája részére (1581 Budapest, Pf. 65., E-mail: iroda@hsz.hu, Fax: 061/450-0347, HM: 261-77) kell eljuttatni legkésőbb 2024. szeptember 12-ig. A beléptetés a szokásos módon tisztségviselőink segítségével fog történni, a jegyeket előzetesen a HÉSZ központi irodájától, vagy a helyszínen lehet átvenni. A Fővárosi Állatkert főbejáratánál 2024. szeptember 14-én (szombaton) 09.00-13.00 között a HÉSZ központi iroda munkatársai - a főbejárat mellett - beléptető helyet fognak üzemeltetni, ahol vezető tisztségviselőink fogadják az érdeklődőket és itt lehet átvenni az előzetesen megrendelt belépőket is a fizetési (átutalás, határozat) igazolások ellenében. Megközelítés, parkolás: Tömegközlekedéssel: 1-es számú Millenniumi Földalattival történő utazás estén a Széchenyi Fürdő megállónál kell leszállni, majd néhány perces sétával lehet megközelíteni az Állatkert főbejáratát. Személygépkocsi esetén: Az Állatkert előtti útszakaszon a parkolás díj ellenében történik. Email: iroda@hsz.hu (másolatban lippai.csaba@hsz.hu) HM tel: 02 22/61-73 HM fax: 02 22/ 61-77 telefon: 06-1-450-0346 Lippai Csaba: 06-70-39-22-775
2024. 07. 05., 08:25
Megszületett a kétoldalú megállapodás a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet Között A hivatalos aláírási ceremóniára július 1-én 14:30-kor került sor a Honvédelmi Minisztérium Manfred Wörner termében.
2024. 07. 26., 09:48
2024.07.23-án Bazsik István elnök és Jakubik András érdekvédelmi ügyvivő tartott tájékoztatót Tatán
2024. 07. 15., 10:35
Az elmúlt napok ránk törő forrósága tette igazán népszerűvé a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet központi rendezvényét a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén, immáron tizennyolcadik alkalommal.

  JETfly Magazin

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel, amelyek a dubaji Emirates Engineering Centre energiaellátását fogják támogatni. A projekt a tervek szerint évente 34,3 millió kWh energiát termel majd, ami a központ energiaigényének 37 százalékát fedezi, összesen 23 177 kWp teljesítménnyel.

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.