2023. 06. 05. hétfő
Fatime
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

,,Ide jövőre is eljövök!” – HOSZ-tábor a Deseda tó partján

Hosz  |  2004. 08. 14., 13:58

Augusztus 4-18 között a Kaposvár-Toponár melletti hangulatos táborhely adott otthont annak a mintegy harminc, zömével katonacsaládból származó iskoláskorú gyermeknek, akik a Belső-Somogyi Gyermektábor Alapítvány szervezésében a Deseda tó partján pihenhetett. A Metzger István vezette jókedvű, vidám gyermeksereg által eltöltött két hét egy-egy pillanatának jómagam is szemtanúja lehettem. 

Egykoron szőlőskert és gyümölcsös volt az a földterület, melyen a Belső-Somogyi Gyermektábor Alapítvány szervezésében tanyát vertek a táborozó gyermekek. Annak idején egy kaposvári család ajánlotta fel a helyet, nem látszott ki a gazból, rendbe kellett tenni, a vizet, a villanyt be kellett hozni, de – mint Metzger István táborvezető is mondja – megérte.

Már az ideérkezés is kalandos volt, hiszen volt, aki – a többszöri átszállás miatt – szinte fél napot vonatozott Kaposvárig. Nem sajnálták azonban mindezt a kalandvágyók, ugyanis az igazán katonás körülmények, a sátorozás, az önellátás varázsa, a napi bevásárlás utáni sütés-főzés mindenkinek fantasztikus élményt nyújtott.

– Én már voltam idén a nagyoroszi táborban is, de ez sokkal jobb annál, szabadok vagyunk, sokat fürödhetünk, csónakázhatunk, horgászhatunk, biztos, hogy eljövök jövőre is ide! – mondja az egyik táborozó.        

Szóval a mintegy harminc gyermek igen jól érezte magát, sok volt a visszatérő, a váci Subai testvérek immár sokadszorra lehettek táborlakók. A rengeteg vízi program, a strandolás, a horgászat, a kirándulások, a tábor katonás jellege mindenki számára felejthetetlen élményt adott. A táborvezetőtől megtudtam, hogy nagyon jó gyermekcsapat gyült idén össze, önként összeszedték a tó partján, a kempingben a szemetet, ezt pedig még a helyi igazgatót is úgy meghatotta, hogy – ,,a jótettért jót várj” reményében – cserébe a legnagyobb csónakkal körbevitték a tavon a gyerekeket.

Persze az augusztus 11-i hullócsillagnézés mellett az esti főzések, a tábortüzek, a ,,ki mit tud” vetélkedők is jó programokat jelentettek.       

Az ország szinte minden részéből a Kaposvár környéki táborhelyre érkezett gyerekek túlnyomó többsége katonacsaládból származó, a Honvédszakszervezet tagjainak fiai, leányai voltak. 

Metzger István beszélgetésünk végén még kiemelte, hogy a három – általa vezetett – nyári táborban összesen mintegy 150 gyerek, 15-20 fiatal felnőtt vehetett részt. A legfőbb hozam, amellett, hogy számtalan barátság is szövődött, a családias légkör, az odafigyelés, az egymás tisztelete, segítése volt.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…
2023-01-31 15:27:36
A LIGA Szakszervezetek a magyar társadalom, a gyermekeink jövője szempontjából alapvető jelentőségűnek tartja a pedagógusok – dolgozzanak akár állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményekben – hivatásuk jelentőségéhez mért megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülését. A közoktatás színvonalának aggasztó mértékű leromlása egyenes következménye az alacsony pedagógus fizetések következtében előállt drámai méretű munkaerőhiánynak, amely a következő években a pedagógustársadalom elöregedése következtében még jelentősebb mértékben fog emelkedni.
2023-01-31 14:08:05
A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány 2021. évi projekt keretében az alapítvány működési költségeinek támogatása és szakmai programjai (tanácsadás, szakmai jogi tájékoztatások) valósulhattak meg.

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.