2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Véget ért a kongresszus

Hosz  |  2004. 10. 18., 15:30

Sikeres volt az Euromil – október 15-16 között – rendezett II. kongresszusa – mondta az elutazás előtt Bauke Snoep. A nemzetközi szervezet elnöke szerint azért is hasznos volt a magyarországi találkozó, mert a tagszervezetek kétoldalú megbeszéléseken cserélhettek tapasztalatot, ismerhették meg egymás gondjait, eredményeit…    

Az Euromil kongresszus történéseit összegző Heiling Ottó HOSZ alelnök elmondta, hogy Szenes Zoltán altábornagy és Mikita János vezérőrnagy mellett - a köztársasági elnök képviseletében megjelent - Makk László mérnök ezredes, katonai főosztályvezető  is közvetlen tapasztalatokat szerezhetett a nemzetközi érdekvédelmi szervezet müködéséről. A vezérkari főnök támogatását is felajánlotta az európai katonák érdekében több évtizede eredményesen müködő szervezet számára. A vezető beosztású katonák mellett a HOSZ elnökségének és ügyvezetésének tagjai, a területi és szakmai ügyvivők, valamint a haderőnemi titkárok is betekintést nyerhettek az Euromil szakmai munkájába.

A kongresszuson lehetőség nyílt több kétoldalú tárgyalás lebonyolítására is: a lengyel, az olasz, a német, a görög és a holland katona-szakszervezettel is egyeztetett a Farkas László. A HOSZ elnöke számára Giuseppe Catalini, az olasz tagszervezet, az A.M.I.D. alelnöke emléktárgyat - egy helikopter-modellt - adott át.

B. Snoep elnök és A. Pruefert főtitkár is megerősítette: jól szervezett, minden résztvevő számára hasznos eseményen van túl az Euromil. A kongresszus utáni – még a budaőrsi helyszínen rendezett – elnökségi ülésen döntöttek a kijevi katonák független érdekvédelmi szervezetének (K.I.T.U.S.) Euromilhez történő teljes jogú csatlakozásáról. A szervezet következő elnökségi ülését jövő év tavaszán Bulgáriában rendezik meg. A ,,Visegrádi Négyek” érdekvédelmi szövetsége pedig Lengyelországban szervez majd találkozót. A tagországok küldöttei a jól sikerült szombati díszvacsora, valamint a vasárnapi budapesti városnézés után, október 18-án utaztak el Magyarországról. 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…
2023-01-31 15:27:36
A LIGA Szakszervezetek a magyar társadalom, a gyermekeink jövője szempontjából alapvető jelentőségűnek tartja a pedagógusok – dolgozzanak akár állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményekben – hivatásuk jelentőségéhez mért megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülését. A közoktatás színvonalának aggasztó mértékű leromlása egyenes következménye az alacsony pedagógus fizetések következtében előállt drámai méretű munkaerőhiánynak, amely a következő években a pedagógustársadalom elöregedése következtében még jelentősebb mértékben fog emelkedni.
2023-01-31 14:08:05
A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány 2021. évi projekt keretében az alapítvány működési költségeinek támogatása és szakmai programjai (tanácsadás, szakmai jogi tájékoztatások) valósulhattak meg.

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.