2023. 06. 06. kedd
Cintia, Norbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Polgárdi: babára és élettársra várva

Hosz  |  2009. 01. 29., 14:10

Az M7-es autópályán rendszeresen utazóknak felesleges a település kitûnõ fekvésérõl áradozni: csak két kilométer a gyorsforgalmi út, de a Balaton vagy Székesfehérvár is tíz perc alatt elérhetõ. Ez utóbbi gyors megközelíthetõsége különösen azoknak fontos, akiket munkahelyük naponta a koronázó városba szólít. Kormos János törzsõrmester az ezredfordulón öltötte fel az egyenruhát - korábban Sárbogárdon lakott szolgálati lakásban, majd Fehérváron albérletben. A végleges megoldást immár nem csak õ, hanem felesége is szorgalmazta, hiszen márciusban megérkezik az utód, aki - a gyermekszoba és a babakelengye színe alapján egyértelmûen megállapítható – az erõsebb nemhez tartozik.

- Több szakszervezeti fórumon hallottam már a lakáslízing konstrukcióról, s néhány barátom már élt is ezzel a lehetõséggel. A Hosz szolgáltatásait egyébként rendszeresen igénybe szoktuk venni, de ez utóbbi olyan fajsúlyos, amely a gyakorlatban is megváltoztatta életünket. Csodásan kezdõdik ez az év, hiszen nem csak új lakásba költözhettünk, de hamarosan megszületik elsõ gyermekünk is. S mivel a közeljövõben nem tervezek külszolgálatot - elsõsorban az angol nyelv tökéletesítésén munkálkodom - szeretném kiélvezni mindazt, melyet a baba s az új lakókörnyezet nyújt. Kálmán Valter, a 43. Nagysándor József vezetéstámogató ezred hivatásos törzsõrmestere ugyancsak az év elején vehette birtokba a polgárdi ingatlant.Kálmán Valter 2002-tõl tagja a Magyar Honvédségnek – ez az idõpont megegyezik a permanensnek tûnõ lakáskereséssel is.- Hat évig Szentendrén teljesítettem szolgálatot, ahol nõtlen szállón laktam. Ez a helyzet akkor vált számomra tarthatatlanná, amikor élettársi kapcsolatot létesítettem párommal, Szalai Anna fõtörzsõrmesterrel. Õ egyébként a közelmúltban féléves szarajevói kiküldetést vállalt, ezért mindkettõnk számára megnyugvást jelentett, hogy január elsõ napjaiban beköltözhettünk új lakásunkba. Számunkra is rendkívül fontos volt a lakóhely kiválasztása, hiszen az elmúlt évtõl már mindketten Fehérváron teljesítünk szolgálatot. Korábban megpróbálkoztunk más lakáshoz jutási formációkkal is, ám hivatalosan – a honvédség keretein belül – erre nem nyílt lehetõség. Úgy is mondhatnám, hogy kapóra jött egy Hosz tájékoztató, melynek során megismertem a lakáslízing konstrukciót, a konkrét kérdéseimmel pedig megkereshettem Jáger Tibor szolgáltatás- és tagszervezõt, valamint Szûcs Károlyt, az ERSTE munkatársát. Õk abban is segítettek, hogy a kivitelezõvel való konfliktus gyorsan feloldódjon, s végre megköthettem az Erstével a lízingszerzõdést. A lízingdíj havonta hetvenhatezer forint, ám ez mindössze húszezer forinttal haladja meg az albérleti díj hozzájárulást. Ez 20 éves futamidejû, ám ha lehet, a határidõ letelte elõtt szeretném visszafizetni. Többek között ezért is vállalok ismét külföldi kiküldetést – hamarosan ismét Afganisztánban fogok missziós szolgálatot ellátni. Hálás vagyok a Hosz vezetõinek, munkatársainak segítségükért: mindketten elégedettek vagyunk, hiszen idillikus, kellemes környezetben élhetünk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…
2023-01-31 15:27:36
A LIGA Szakszervezetek a magyar társadalom, a gyermekeink jövője szempontjából alapvető jelentőségűnek tartja a pedagógusok – dolgozzanak akár állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményekben – hivatásuk jelentőségéhez mért megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülését. A közoktatás színvonalának aggasztó mértékű leromlása egyenes következménye az alacsony pedagógus fizetések következtében előállt drámai méretű munkaerőhiánynak, amely a következő években a pedagógustársadalom elöregedése következtében még jelentősebb mértékben fog emelkedni.
2023-01-31 14:08:05
A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány 2021. évi projekt keretében az alapítvány működési költségeinek támogatása és szakmai programjai (tanácsadás, szakmai jogi tájékoztatások) valósulhattak meg.

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.