Mint arról már bizonyára értesültetek, 2003. év végén pert indítottunk szolgálatért járó ellentételezés elmaradása tárgyában. A per arról szólt, hogy jár-e ellentételezés a heti 40 órás munkaidö túllépése esetén.
Mindannyian emlékezünk még arra, hogy 2003. július 1-töl úgy módosították a Hjt. 92.§ (3) bekezdését, hogy „a 24 órás ör- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenöidöt, a pihenönapon és a munkaszüneti napon teljesített szolgálat után ezen túlmenöen még egy szabadnapot kell biztosítani”. Korábban „a 24 órás ör-, ügyelet és lakáson kívül eltöltött készenléti szolgálat után egy nap pihenöidöt és egy nap szabadnapot, a pihenönapon és a munkaszüneti napon teljesített szolgálat után ezen túlmenöen még egy szabadnapot kell biztosítani”. Mindezekböl az látszik, hogy a szolgálatok után egy nappal kevesebb szabadnap jár ettöl az idöponttól kezdve. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mindez hogyan viszonyul ahhoz a föszabályhoz, hogy „a szolgálatteljesítési idö heti 40 óra”. Ugyanis a 24 órás szolgálatok után járó pihenö- illetve szabadidö igénybevétele után is (heti egy 24 órás szolgálat esetén) a heti szolgálatteljesítési idö minimum 48 órára jön ki. Heti több ilyen szolgálat esetén pedig még többre. Így a szolgálatot soha nem adó személyekkel ellentétben a szolgálatot rendszeresen adó személyek – éves szinten – akár sokkal több szolgálatteljesítési idöt teljesítenek. Ez – mértéktartóan fogalmazva is – méltánytalan és igazságtalan helyzetet eredményez, és feszültséget szít az állomány elöbb említett két kategóriája között.
Az elsö fokon eljáró Fövárosi Munkaügyi Bíróság a keresetünket elutasította. A bíróság az ítéletében megállapította, hogy nem vizsgálhatja a jogszabályok közötti ellentmondást, mivel az nem az ö feladata (értsd: ez az Alkotmánybíróság hatásköre). Jelen perben azt kellett vizsgálni, hogy a 24 órás ör- és ügyeleti szolgálat minek minösül, keletkezhet-e emiatt túlszolgálat. Mi a perben arra próbáltunk rávilágítani, hogy nem feltétlenül a 24 órás ör- és ügyeleti szolgálat idötartama a túlszolgálat, hanem az az idötartam, amennyivel a katona szolgálati ideje hetente meghaladja a 40 órát. Sajnos a bíróság nem osztotta ezt az álláspontot. Kimondta, hogy a túlszolgálat csak szolgálati érdekböl, vagy rendkívüli eset megelözése, illetöleg elhárítása, következményeinek felszámolása érdekében rendelhetö el, a napi szolgálatteljesítési idön túl, valamint a munkaszüneti és pihenönapon, továbbá a szabadnap és szabad idö alatt. Nem minösül túlszolgálatnak az ügyeleti, ör-, készenléti szolgálat, valamint a gyakorlaton való részvétel (a Hjt. ezt taxatíve felsorolja). A bíróság álláspontja szerint a 24 órás ör- és ügyeleti szolgálat „az alapszolgálaton kívül egy speciális jellegü szolgálatnak tekintendö”, melyért föszabály szerint szabadidövel történö ellentételezés jár, és csak egyes esetekben távolléti díj.
Ironikusan bár, de meg kívánom jegyezni, hogy a Honvédelmi Minisztérium jelenlévö képviselöje – valószínüleg abból az „alapelvböl” kiindulva, hogy a parancsnok a legföbb érdekvédö – kifejtette, hogy az ügyeleti szolgálat „egy speciális szolgálat, amely nem teljes egészében munkavégzésre kötelezett, hanem részben készenléti jellegü, ezután a jogszabály szerinti pihenöidöt az alperes (HM) biztosítja, és a jogszabály szerint járó ügyeleti díjat is kifizeti”. Így védi a katonák érdekeit a szaktárca.
Sajnos a másodfokon eljáró Fövárosi Bíróság helybenhagyta az elsöfokú bíróság ítéletét.