Választmányi ülés után, kongresszus előtt

Rendkívüli Kongresszus összehívásáról döntött a szükségszerüen összehívott választmányi ülés február 24-én, miután az elnökség felajánlotta lemondását a Kongresszusnak. Ismét rendkívüli a helyzet, megint nem tudunk egy teljes kongresszusi ciklust végig dolgozni, ismét nem tudjuk töretlenül képviselni a katonákat, újra jelentös eröket lekötve saját magunkkal, saját berkeinken belüli rendcsinálással kell foglalkoznunk. De mi vezetett ide a Kongresszus után alig másfél évvel? Miért alakult ki gyakorlatilag elöjelek nélkül bizalmi válság a mindeddig jól müködö elnökségben? Régóta tudjuk, hogy sokakat zavar a Hon­véd­szak­szervezet nagysága, egysége, ereje és töretlen fejlödése, ami még a haderö ilyen mértékü leépítése mellett is a taglétszám növekedésében nyilvánult meg.  Régi jól bevált módszer ilyen esetekben az „oszd meg és ….” Ilyen célú kísérleteket már többször sikeresen elhárítottunk, visszavertünk. Most azonban olyan éket vertek közénk, amelynek kihúzásához, eltávolításához a Kongresszus ereje szükséges. Éket vertek közénk, aminek megakadályozásában nagy megdöbbenésemre az elnökség egyes tagjai többszöri figyelmeztetésem ellenére sem segítettek, söt abban segédkeztek, hogy ez az ék eltávolíthatatlanná váljon. Tisztában vagyok azzal, hogy amit leírtam, súlyos szavak, de a tények ismeretében erre a következtetésre lehet jutni, már csak azért is mert az elmúlt pár hónap bizonyos történései nincsenek logikai összefüggésben egymással. Tele vagyok megválaszolatlan kérdésekkel. A decemberi elnökségi ülésen jelent meg elöször az igény a tagság akaratára hivatkozva, hogy döntsünk az érdekegyeztetö fórumra való visszatérésröl. Egy késöbbi elnökségi ülésen az elnökség elfogadta, majd az emiatt összehívott választmány megerösítette azokat a feltételeket, amelyeket eddig is képviseltünk, amelyeknek ér­vé­nye­sí­tését nem sikerült elérni – emiatt va­gyunk távol a fórumtól. Ha a tagság akarata a fórumra való visszaülés, akkor a képviselöi miért támogatnak, szinte egyhangúlag olyan feltételrendszert, aminek elérése valószínütlen? Miért indul be a minisztériumi csoport vezetöje, a korábbi fötitkár, aki nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy lépése súlyosan alapszabálysértö, és kez­de­mé­nyez a miniszterrel találkozót egyes elnökségi tagok nevében, az ö tudtuk nélkül? Miért szervezödik – ezen kezdeményezés alapján – találkozó a politikai államtitkárral, közvetlenül a feltételeket meghatározó elnökségi ülést követö napon? Miért nem rajtam keresztül kapnak meghívást az elnökségi tagok? A meghívott négy elnökségi tag közül miért csak egy szól és tájékoztat engem azonnal, amikor a parancsnokától megkapja a berendelést? A találkozó miért marad el, amikor engem is meglátnak a meghívottakkal a minisztérium folyosóján? Az általunk kiadott MTI közleményre válaszolva a tárca kommunikációs föosztályvezetöje azt állítja, hogy a találkozó azért nem jött létre, mert jelenlétemben a meghívottak nem mondhatták volna el az államtitkár úrnak azt, amiért a találkozót kezdeményezték. Vajon mit mondott volna a kezdeményezö és miért nem mondta el azt többszöri felszólításra sem a választmánynak? Vajon mire alapozza a tárca politikai államtitkára – ha a találkozó nem jött létre – azt, amit a HÉF ülésen elmondott? „…Az én kíváncsiságomat természetesen felkeltette ez a dolog, hogy vajon mit is akarhatnak ezek az emberek, csak nem tán elégedetlenek azzal a helyzettel, hogy a Hosz képviselöi nincsenek jelen a HÉF-en, csak nem tán elégedetlenek azzal helyzettel, hogy folyamatos háborúság, ilyen mesterségesen keltett mübalhék sorozata zajlik a Hosz és a honvédelmi vezetés között, csak nem tán felvillan annak lehetösége, alulról jövö kez­de­ményezéssel tán valami konstruktív javaslatuk is lehet arra, hogyan lehet ezt a dolgot megoldani…”

A HÉF-re való visszaülés zászlóvivöi azt hangoztatják, hogy a tagság mar­kán­sabb képviselete az, amiért mi­ha­ma­rább vissza kellene térni. Az államtitkár úr mübalhénak nevezi azokat az ügyeket, amelyekben az elmúlt idöszakban képviseltük az állományt. A sok ellentmondás és megválaszolatlan kér­dés között nehéz tisztán látni, de – véleményem szerint – az vitathatatlan, hogy az eredményes szakszervezeti munka alapja a szervezet írott és íratlan szabályainak betartása. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, annak számolnia kell a következményekkel, ha azok maradnak alul, akik ezeket a szabályokat betartották, akkor a szak­szervezeti tagságnak kell számolnia a kö­vet­kez­ményekkel. A történet ki­me­ne­tele egyenlöre még bizonytalan. Egy azonban biztos, az állomány képviseletéért aggódók elérték, hogy jó néhány hétig, vagy hónapig erönk és kapacitásunk jelentös részét saját ügyeink tisztázására fordítsuk, olyan idöszakban, amikor a katonákra vonatkozóan fontos, meg­ha­tá­rozó törvények módosulnak, vagy születnek, új rendszerek bevezetését kell támogatnunk, vagy jobbá tennünk. Az, hogy ez kinek az érdeke, ki állhat az alulról jövö kezdeményezés mögött, annak megfejtését a tisztelt tagságra, a kedves olvasókra bízom. A helyes megfejtést ez esetben nem kell be­kül­de­ni, inkább a küldötteket kell felkészíteni arra, hogy felelösen, a katonák érdekeit valóban szem elött tartva, a tagságot képviseljék a Kongresszuson.