Ki fog harcolni a terrorizmus ellen?

A cikk célja, hogy megtalálja azokat az okokat, amelyek a terrorizmus terjedését megmagyarázzák Oroszországban. Könnyen hivatkozhatnánk arra az amerikai vagy európai tapasztalatra, miszerint azok az államok tudnak fellépni hatékonyan a terrorizmus ellen, ahol gazdasági, politikai és társadalmi téren is többet tudnak felmutatni. Engednünk kell azonban a ténynek, hogy az egyik legfontosabb tényezö ezen rendszerek politikai stabilitásában a hadsereg, a  rendörség és a szakszolgálatok. Amikor azonban ráeszmélünk erre a tényre, akkor is gyakran elfelejtjük, hogy ezek az intézmények is egyénekböl, egyenruhás állampolgárokból állnak.

Az orosz fegyveres erök átalakítás alatt állnak, amelyek tulajdonképpen már az 1980-as években megkezdödtek, felölelve a fegyveres erök minden szegmensének a reformját. Mi most mégis csak a katonai szolgálat jogi és társadalom-gazdasági aspektusait vesszük számba, és ennek hatásait vizsgáljuk a szervek harcképességére és hatékonyságára. A tiszti kar az önálló Oroszországban minöségi változáson ment keresztül. Jelenleg azonban nincs ideológia a társadalomban, azt korábban szétrombolták az osztály-, politikai- vagy vallási ellentétek. A hazafias ideák pedig nem töltik ki az elözöek által okozott ûrt. Hogyan próbáljuk megmagyarázni egy szegénnyé lett katonatisztnek, hogy miért kell többlet terheket hordoznia, miért vannak extra kötelezettségei, miért kell rendkívüli szolgálatot vállalnia, amikor 7–8 eltöltött alkalom egy „kereskedelmi” objektum örzéséért közel ugyanannyi pénzt ér, mint az egyhavi teljes fizetése? Lehet-e egy tisztnek így azon gondolkodni, hogyan javítsa a harcképességet, ha a törvényhozás sajnos egyre rosszabb körülményeket teremt mind az aktív, mind a nyugdíjas katonák számára?

Az Orosz Fegyveres Erök hivatásos tisztjeinek életében három kritikus periódust lehet elkülöníteni:

• 1917–1921: a tiszti kar/testület tömeges kiírtása – ez osztályellentétre alapult

• 1930–1940: tisztek ezreinek fizikai megsemmisítése – politikai harc

• 1980-as évek végétöl 1990-es évek elejéig az egyenruhás emberek cinikus megalázása – ez a Szovjetunió szét­hullásának, valamint az egyik társadalmi modellröl a másikra való váltás eredménye volt.

Ma azt  mondják: a társadalom stabilizálódott, a gazdasági növekedés mára körvonalazódott. Akkor miért csinálnak mindent úgy, hogy megalapozzák a negyedik kritikus idöszakot, hogy elûzzék a hivatásos szakembereket, akik a sereg gerincét adják?

Az Orosz Szövetségi Védelmi Minisztérium szerint a katonák családjainak 36%-a a szegénység határán él, a hadnagyok 83%-a nem fog a seregben maradni a nyugdíjkorhatárig, a végzös hallgatóknak pedig egyharmada veti le az egyenruhát és használja a diplomáját a hadseregen kívül. A tisztek többsége azon töri a fejét, hogyan jusson extra keresethez.

2001-ben a katonák szakszervezete tanulmányt végzett a katonák körében (632 katonát kérdeztek meg). Az eredmények borzasztóak voltak:

• a tisztek 52 %-ának külön jövedelme is van, 29 %-nak állandó

• másik 29 % egyéb jövedelmi forrással rendelkezik (pl. bérbe adja a lakását, halászik...stb)

• majdnem minden ötödik tiszt családjában a fö jövedelemforrás a feleségétöl vagy valamelyik másik családtagjától származik.

Moszkvában a katonai akadémiai hallgatók majdnem 80%-ának van egyéb jövedelme.

A tisztek tömeges kivándorlásának mérséklödése 2001–2002 elején ama reménynek volt betudható, hogy az elnök, aki katonai körökböl került ki, növelni fogja a hadsereget és javítani a tisztek helyzetét. A pályaelhagyás azonban mostanra fokozódott. Információink szerint a tisztek majdnem 70%-a nem lát perspektívát a katonai szolgálat folytatásában, mindössze 21% tervezi, hogy nyugdíjig szolgálni fog a hadseregben. A 122. szövetségi törvény, ami(nek módosítása) 2005. január 1-én lépett hatályba, a katonai nyugdíjakat megint változatlanul hagyta.

Ilyen körülmények között a harcra való felkészítésben biztosítandó folyamatosság kezd elveszni, és ami ma a legfontosabb, lassan elvesznek a katonai közösségek tradíciói.

Ebben az összefüggésben felmerül néhány kérdés:

1. Államiságunk legfontosabb problémái/kérdései – védelem, biztonság – miért kell, hogy a pénzügyi vezetés döntéseitöl függjenek?

2. A végrehajtó és törvényhozó hatalmak vajon úgy gondolják-e, hogy ma az egyetlen tényezö, ami nagy katonai erövé/hatalommá  tesz minket, az egy nukleáris rakéta?

3. Lehet-e számítani a hadsereg, a Belügyminisztérium és a szakszolgálatok hatékony mûködésére, ha ezen intézmények katonái, dolgozói a szegénység szintjén élnek?

4. És végül – ha a katonai szolgálat a Szövetségi Állam szolgálatának egy speciális típusa, akkor az ma mitöl speciális?

A fentiekböl levonható az a következtetés, hogy ma az egyenruhás embernek gyakorlatilag nincs belsö motivációja, hogy önzetlenül szolgáljon az „állami” fegyveres eröknél. Nincs belsö indíttatása, hogy méltósággal lássa el katonai szolgálatát, hogy bátran megvédje az orosz rezsim Szabadságát, Függetlenségét és Alkotmányát, az embereket, a Szülöföldet, ahogy azt a katonai eskü kívánná. És kijelenteni ezt a tényt, nekünk, hivatásos katonáknak fájdalmas és nagy kár (nagyon sajnálatos).

O. K. Svetkov és A. A. Volkov Euromilhez érkezett levele alapján

fordította: Lillafüredi Nagy Barbara