Akit megérintett a hely szelleme: Szincsák Gyula, a HOSZ új alelnöke

Dobó és Bornemissza városa a magyar szabadság, a végvári hösök szent helye marad, amíg a Kárpát-medence közepén piros-fehér-zöld zászlót lobogtat a szél. Gárdonyi nagyszerû regénye nyomán valószínûleg nincs olyan ifjú, aki ne kívánkozott volna maga is szembeszállni a török armadával, s a tûzkerékhez hasonló „csodafegyver” felfedezésével a hösök soraiba lépni.

Szincsák Gyula, a Honvédszakszervezet közelmúltban megválasztott alelnöke nem tagadja: egri katonai kollégistaként öt is megérintette a genius loci, a hely szelleme, s ezzel gyakorlatilag el is dölt a pályaválasztása. S ha már nem lett szobrász, s nem lehetett a dícsöséges várkapitány apródja vagy helyettese, más példaképeket kellett keresnie magának. Bérczes László tanár urat például, aki hallatlan bölcsességgel és jó érzékkel nyesegette a vadhajtásokat a kamaszokról, vagy Bodosi Béla nevelötanár urat – mindketten személyes példájukkal hitelesítették mindazt, melyröl az órákon és az internátus zord falai között oly gyakran esett szó. Vagyis: légy öszinte, szorgalmas és a felelösséget felvállaló ember!

Egy katonánál, egy katonatisztnél ez utóbbi egyébként is alapkövetelmény, ám ha az alapokra jó felépítmény kerül, az stabil, kiegyensúlyozott életutat eredményezhet.

A Honvédszakszervezet érdekképviseleti alelnöke családjával Debrecen egyik kertvárosában él, kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatban. Mindannyian szeretik a természetet, a sportot, a társaságot, így gyakoriak a baráti összejövetelek, ahol a beszélgetés közben idönként elö-elökerülnek azok a karikatúrák, grafikák, melyeket Szincsák Gyula valamikor szinte napi rendszerességgel papírra vetett.

-Szerencsésnek tarthatom magam, hiszen a Zalka Máté Katonai Mûszaki Föiskola híradó szakán is olyan kitûnö katona-pedagógusok foglalkoztak velem, mint Ágoston Mihály és Szobánszky Zoltán alezredesek. A diploma megszerzése után öröm volt az is, hogy debreceniként nem kerültem túl messze szülövárosomtól – Cegléden, a 66.Önálló Híradózászlóalj szakaszparancsnoka lettem. Itt tettem szert olyan tapasztalatokra, melyek késöbb is hasznomra voltak katonai pályafutásom során, s itt kaptam az elsö pofonokat is. Nálunk, a honvédségnél meghatározó a vezetö személye – Jóna András személyében remek katonával hozott össze a sors. S bár két év után a cívisváros hadkiegészítö parancsnokságára kerültem ugyancsak híradó beosztásba, ma is jó szívvel gondolok katonai pályám kezdetére. A „kieges” szolgálat valamikor a hadsereg „elfekvöjének” számított, azonban az olyan parancsnokok és szakemberek, mint Mihálka János, Bakóczi István, Nagy Attila, Magócsi Zoltán ezredesek – és még sorolhatnám a neveket – ismét rangot adtak ennek a sokak számára ismeretlen és talán alulértékelt szakterületnek, szakmának. Pontosan két évtizede történt ez a váltás, s elmondhatom, hogy a katonai igazgatás területén találtam meg azokat az új kihívásokat, melyekért érdemes volt ismét iskolapadba ülni. A Nemzetvédelmi Egyetemen 1998–2001 között védelmi igazgatási menedzser szakon ismertem meg a legújabb kutatási eredményeket és szakmai trendeket, s itt mélyítettem el német nyelvtudásomat is, melyböl katonai szaknyelvvel bövített felsöfokú bizonyítványt is szereztem. Gyakran érte kritika a megelözö idökben az ott folyó oktatást. Én mást tapasztaltam: aki tanulni és fejlödni kívánt, és hajlandó volt tenni is ezért, az elérte célját. Ehhez az elhivatott és jól felkészült oktatói kar mindenesetre adott volt. Akkor úgy gondoltam: mindazon eredmények, sikerek, amit a honvédségnél elértem, igyekezetem helyes irányát igazolják vissza. Valamennyi beosztásom – híradófönök, adatvédelmi fötiszt, informatikai és nyilvántartási osztályvezetö – mindig egy kicsit hozzátett tudásomhoz és önismeretemhez. Vallom: egy ember személyiségének folyamatosan és tudatosan kell fejlödnie. Szóval a legutóbbi idökig a szakmai kihívásokat kerestem, – amit legutóbb a törzsirodavezetöi beosztás jelentett volna – így nem tagadom, okozott néhány álmatlan éjszakát a pályamódosítás. Április 9-én gyökeresen megváltozott az életem, hiszen eddig társadalmi tisztségeket töltöttem be a Honvédszakszervezetben.

Az elözmények 1996-ig nyúlnak vissza, amikor megalakult a Honvédszakszervezet közigazgatási tagozata, s Wertheim Albert invitálására a tagok közé léptem és Jászai László barátommal megalakítottuk a helyi csoportot. Egy évvel késöbb már nemcsak a tagozat vezetöségi tagja lettem, de a rendkívüli kongresszus küldöttei az ellenörzö bizottságba is beválasztottak. Érzékeny vagyok a méltánytalanságokra, s akkor is, azóta is úgy gondolom, hasznára tudok lenni a honvédek közösségének. Azt vallom: minden szinten megfelelö formát, hangnemet és helyet kell találnunk a problémák megoldására, s az ellenfelet – igazi katonaként – tisztelni kell. Soha nem emberekkel, hanem nézetekkel ütközöm, s az együttmûködés lehetöségét, a közös pontokat keresem a kapcsolatokban. Szeretem a tiszta, rendezett viszonyokat a szolgálati és a magánéletben egyaránt. A véleményemet mindig felvállalom – de a demokrácia híve vagyok – azt is tudomásul veszem, ha kisebbségben maradok. Úgy látom, azt érzékelem, hogy ebben nem vagyok egyedül, hiszen az új elnökségben ehhez partnerekre leltem. Hisszük: együttmûködés nélkül, légüres térben nincs elörelépés, a Honvédszakszervezet korlátozott eszközrendszerével is lehet eredményeket elérni.

A Hosz érdekképviseleti alelnökeként a legfontosabb feladatom, hogy a tagságunk, az egyes rétegek problémáit, törekvéseit, érdekeit idöben észleljem, s azt a szakszervezet számára artikulálható módon megjelenítsem, majd az érdekegyeztetés során hatékonyan képviseljem a tárca irányába. A fogalmazás ellenére ez nem egyszemélyes feladat. Csapatra van szükség. Az információk áramlása esetünkben stratégiai kérdés. Örömmel tölt el, hogy a tárcával oldódott az eddigi feszült kapcsolat, s megtettük az elsö, biztató lépéseket a társszervezetekkel való konkrét együttmûködés irányába is. Ismételt megjelenésünk a Honvédségi Érdekegyeztetö Fórumon a katonák érdekében történik, ahol markánsan fogjuk megjeleníteni a Hosz álláspontját különbözö – a választható illetményen kívüli juttatások, vagy a Hjt. módosítás – kérdésében is. Jócskán van teendö a szekcióknál, a haderönemeknél, a szakértöi bázis kialakításában, így sürgetö a katonanök és a szerzödéses állományúak speciális érdekeinek feltárása – ezeket eddig nem tudtuk kellöen megjeleníteni. Úgy gondolom – szervezetünk esetében is – valamennyiünknek az az érdeke, hogy a problémák nyíltan, a megfelelö fórumon kerüljenek felvetésre, megoldásra, s ne a háttérben gerjesszenek olyan folyamatokat, amelyek alkalomadtán, lavinaszerûen jelennek meg.