2023. 09. 21. csütörtök
Máté, Mirella
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tisztavatás 2005-ben

Hosz  |  2005. 08. 30., 18:17

A Magyar Köztársaság állami ünnepén, augusztus 20-án – a hagyományokhoz híven, idén is – a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett ifjú tisztek tettek ünnepélyes esküt. A Parlament elötti Kossuth téren 155 föt avattak hadnagyi rendfokozattal, közülük 152 föt az egyetem két karán (a Kossuth Lajos Hadtudományi, valamint a Bolyai János Katonai Mûszaki Karon) képeztek, hárman pedig más polgári felsöoktatási intézményben szereztek diplomát. A tiszti fogadalmat tevök közül a hölgyek száma hét, a honvédtiszteké 140, a határörtiszteké pedig 15 volt.A hagyományoktól eltéröen – a Magyar Köztársaság Alkotmánya módosításának következtében – az eskütétel megszokott rendje megváltozott. Elöször a honvédtisztek, majd a határörtisztek mondták el az eskü szövegét. Csák Sándor hadnagy, az egyetem kiválóan végzett hallgatója mellett Skáfár Zoltán határör hadnagy is átadta az avatottak által aláírt esküket tartalmazó díszes albumot az ünnepi beszédet mondó dr. Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság elnökének, a Magyar Honvédség föparancsnokának. Az avatáson a Magyar Honvédség 32. Budapest Ör– és Díszezrede mellett a katonazenekarok, a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége, valamint a Honvéd Együttes férfikara is közremûködött.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-04 10:07:16
A 10. Fáy túra része a Honvédszakszervezet, Magyar Honvédség 175. éves jubileumához kapcsolódó rendezvénysorozatnak, mely 2023. július 22-én kerül megtartásra Gombán, melyre szeretettel várják a vállalkozó kedvű katonákat...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.