2023. 05. 28.
Csanád, Emil
: 372 Ft   : 347 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Újfalusi Csaba: a parancsnoknak is fontos a Hosz

Hosz  |  2005. 08. 30., 18:24

Számomra rendkívül fontos a  Hon­véd­szak­szer­ve­zet mûködése, az érdekképviseleti szervezet vezetöivel való kollegális kapcsolat– nyilatkozta lapunknak Újfalusi Csaba dandártábornok, a 25. Klapka Görgy Könnyû Lövészdandár parancsnoka. Igazi katonás alkat Újfalusi Csaba dandártábornok – olyan vezetö, akiröl joggal tételezzük fel, hogy egy tradícionális ütközetben nem az „elöre”, hanem az „utánam” vezényszót adja ki. S bizony, kapaszkodnia kell annak, aki bírni akarja a parancsnok által diktált tempót, hiszen a számtalan sportágat kipróbált fötiszt még ma is aktívan gyakorolja a tájfutást. Szolgált és tanult Keleten, Nyugaton, India és az USA éppoly ismerös számára, mint a Balkán.– A hazai és nemzetközi tapasztalat természetesen rendkívül fontos, ám az élet mindig új kihívásokat produkál. A hivatásos hadseregre történö átállás még a legrutinosabb parancsnok számára is hozott váratlan fordulatokat, eddig nem ismert szituációkat. Ebben a képlékeny helyzetben jelentös szerepe van a kontrollnak, s a visszajelzéseknek – parancsnoki vonalon ez nem mindig a realitásokat tükrözi, hiszen a katonai hierarchia bizonyos feszültségek eltakarására is alkalmat ad. Ezen segíthet az érdekvédök munkája, a napi kapcsolat. A Honvédszakszervezet ugyanis szélesebb információbázisra alapozhatja véleményét – a szakszervezeti fórumok kötetlenebb formája erre kiváló lehetöséget nyújt. Itt, Tatán példamutató az együttmûködés, melynek mind a munkavállaló, mind a munkáltató hasznát látja. Csak néhány kérdéskört emelek ki mindabból, amely befolyással van a katonák mindennapi életére: az SZMSZ kidolgozása, az öltözködési rend, a beosztás meghatározása, a lakhatási támogatás, az áthelyezés, a külszolgálat ügye – valamennyi témában számíthattam a Hosz képviselöinek állásfoglalására. Ez a parancsnoknak is jó, mert a gyors visszajelzés segíti az esetleges rossz döntések korrigálását, másrészt pedig lehetöséget biztosít arra, hogy más információs csatornán is megindokolja döntéseit.Azt is tudom ugyanakkor, hogy kon­fliktusok nélkül nem lehet irányítani, hiszen a civil életet sem tudjuk teljesen átültetni az egyenruhás szférába. Az új, szerzödéses állománynak is gondja van a számára ismeretlen magatartásmódok elsajátításával – segítségre szorulnak ebben is, csakúgy, mint lakhatási gondjaik könnyítésében. Közös problémáik megoldása azért is fontos, mert a nagy, elsösorban multinacionális cégek részéröl – föként a piacszerzés okán – óriási nyomás nehezedik a magyar vásárlóeröre, így a katonákra is. Úgy gondolom, a szerzödésesek eladósodását csak együtt tudjuk megakadályozni.Jobbítani a viszonyt a parancsnok és a katonák között – ezt tartom a Honvédszakszervezet egyik legfontosabb küldetésének, s ebben a párbeszédben mindig számíthattam a szakszervezeti vezetök aktivitására.

Párbeszéd a tagsággal, egyeztetés a tárcávalA politikai életben talán igen, az érdekegyeztetésben azonban a forró nyári napokon sincs uborkaszezon. A Honvédszakszervezet vezetöi a kánikulában is rendszeresen látogatták az alakulatokat, s szakszervezeti fórumokon kérték ki a katonák véleményét különbözö szolgálati és szociális kérdésekben. A gyorsaság azért is fontos volt, mert – mint Mészáros Géza elnök elmondta – a katonák érdekképviseleti szervezetének vezetöi augusztusban összegezték a beszélgetések tapasztalatait, s javaslataikat a közeljövöben a tárca igazgatási államtitkárához terjesztik fel.Tata, egy igazi kánikulai napon. A Hosz vezetöi a legnagyobb szervezettségû, 750 szakszervezeti tagot számláló alakulat vendégei. Elöször hosszú, baráti hangulatú beszélgetés Újfalusi Csaba dandártábornokkal, az egység parancsnokával, majd találkozó a tagokkal. Szerzödéses, hivatásos katonák érkeznek a terembe, s hamarosan már nemcsak kint, bent is forró a hangulat. Aktív a tagság, záporoznak a kérdések, szinte nincs olyan szelete a katonai életnek, amely ne kerülne terítékre.A felmerülö problémákra Hortobágyi Tibor ad kimerítö és közérthetö válaszokat. Aprólékosan elmagyarázza a szolgálati idö beszámításának rendjét – az érdeklödö arcokról, a közbevetésekböl, az ismétlésekböl egy­értel­mû­nek tûnik, hogy a jelenlévök egy része nyugállományba vonulását fontolgatja. A jogi ügyvivö elmondja azt is, hogy a Hjt. módosításánál a tárca számít a Hosz véleményére – ebben a személyes konzultációk is segítenek. A fórumon szóba kerül a „hûségpénz”, azaz a leszerelési segély, a katonáknak nyújtható tényleges – avagy csak vágyott – adókedvezmény, a 24 órás szolgálat utáni szabadnapok problematikája. Mészáros Géza elnök tovább gombolyítja a fonalat, s a készenléti szolgálattal kapcsolatos munkahelyi anomáliákban próbál rendet vágni, miközben felhívja a figyelmet a veszélyes munkahelyeken szolgálatot teljesítök egészségének védelmére, a hiányos szabályozásra is. Elöadásában kitér az 54 órás munkahétre, az utazások körülményeire, a költségek térítésére, a minisztériummal folyamatban lévö tárgyalások témáira is.  Megkerülhetetlen a Hosz új stratégiájának ismertetése – az elnök hangsúlyozza, hogy a Honvédelmi Érdekegyeztetö Fórumra való visszatérés a katonák hatásos képviseletének érdekében történt.Jáger Tibor területi ügyvivö pragmatikus tanácsokkal látja el a bajtársakat: fontos, hogy az esetleges perek miatt valamennyi katona örizze meg a munkahelyi dokumentumokat. A nagy melegben valóságos hûsítö zuhanyként hangzanak szavai: nem lehetnek illúzióink a jövö évi béremelés kapcsán, hiszen a rendszerváltás óta csökken  a katona presztizse, s ma már a társadalom sem fogadja el, hogy a hon védöi átlag feletti jövedelemben részesüljenek. A pályaelhagyók, a csoportos leépítések „szenvedö alanyai” azonban egy olyan rendszer tagjai, amely gondoskodik a soraiból eltávozókról is. A tárcánál több százmillió forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy tanfolyamok, átképzések finanszírozásával segítse a civil életben is boldogulni kívánó katonákat.Sárkány Ferenc, az Egység 2002 Kft. igazgatója a szervezet mûködési mechanizmusát ismertetve rátér a fontosabb szolgáltatásokra: a kedvezményes autóvásárlási lehetöség, a Vodafone díjpercei egyaránt élénk érdeklödést keltenek. A film azonban pereg tovább, s mint egy jó rendezönél, a fontosabb jelenetek megismétlödnek. A szerzödéses katonák lakáshoz jutásának lehetöségei, az üdültetés gondjai, a ruházati pénzek kifizetése, a július 1-töl érvényes 9 Ft/km útiköltségtérítés, az éves túlmunka lecsúsztatása, illetve megváltása – a másik oldalról pedig válaszok. Megnyugtató vagy kevésbé elfogadottak, de az igéretet valamennyi jelenlévö örömmel konstatálja: a katonatársakat foglalkoztató problémákról nemcsak a parancsnok – a tárca vezetése is korrekt tájékoztatást kap.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…
2023-01-31 15:27:36
A LIGA Szakszervezetek a magyar társadalom, a gyermekeink jövője szempontjából alapvető jelentőségűnek tartja a pedagógusok – dolgozzanak akár állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményekben – hivatásuk jelentőségéhez mért megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülését. A közoktatás színvonalának aggasztó mértékű leromlása egyenes következménye az alacsony pedagógus fizetések következtében előállt drámai méretű munkaerőhiánynak, amely a következő években a pedagógustársadalom elöregedése következtében még jelentősebb mértékben fog emelkedni.
2023-01-31 14:08:05
A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány 2021. évi projekt keretében az alapítvány működési költségeinek támogatása és szakmai programjai (tanácsadás, szakmai jogi tájékoztatások) valósulhattak meg.

  JETfly Magazin

Az Olasz Légierő és a Brit Királyi Légierő megállapodást írt alá a brit hajózók és oktatók IV. fázisú képzéséről a szardíniai Decimomannuban található Nemzetközi Repülőkiképző Iskolában.

  Háború Művészete magazin

A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.