Iváncsik Miklós: nem voltak pályaválasztási gondjaim

Békés diskurzus folyt a nyomda udvarán, s a lendületes szónok – mintegy fékezve hevületét – kicsit megpihent a targoncára rakott újságokon. Csak néhány másodpercig tartott ez az állapot, mert a kezelö megemelte a rakományt, s mintegy három méter magasságig lendítette.  A mokány, bajszos embert ez cseppet sem zavarta: kicsit felturbózta a hangszálait, s az emeletnyi magasságból folytatta eszmefuttatását. Talán unhatta is ezt a magasságot, mert rövid idö múlva elrúgta magát a raklapról, majd pazarul talajt fogott. Mint egy tornász, vagy mint egy macska – netán mint egy pilóta.Megdöbbenve néztem a mutatványt, s kérdö tekintetemre már jött is a válasz:– Ne csodálkozz! ö egy veszprémi pilóta!A veszprémi pilóta Iváncsik Miklós százados, aki a fenti eset idöpontjában még Szentkirályszabadján teljesített szolgálatot.– Nekem nem voltak pályaválasztási gondjaim, hiszen édesapám és mindkét fiútestvérem katonatiszt – az egyik Taszáron pilóta. A családunk egyébként alföldi, söt öseink annyira „földhöz ragadtak” voltak, hogy nagyapáméknak több ezer hektáros birtokuk volt. Talán  ez is közrejátszott abban, hogy édesanyám szülövárosában, Karcagon érettségiztem mezögazdasági szakközépiskolában. Megmûvelendö földje persze ekkor már nem volt a családunknak, így hát én is követtem testvéreim példáját: a Kilián György repülötiszti föiskolára jelentkeztem, de egészségügyi okok miatt nem feleltem meg pilótának. A vágy – amely egy vitorlázórepülés kapcsán már évek óta a magasba kívánt repíteni – azonban erösebben munkálkodott bennem, minthogy azonnal feladjam gyermekkori elképzeléseimet. Makacs vagyok, eltökélt: ennek köszönhetem, hogy néhány évnyi tiszthelyettesi beosztás után – immár pontosan húsz éve, l985-töl – pilóta lehetek. Két évvel késöbb tiszti vizsgát tettem, s a pécsi egyetem mûszaki föiskolai karán szereztem diplomát. Egészen a tavalyi felszámolásig Szentkirályszabadján teljesítettem szolgálatot: egy MI 24-en voltam operátor. Az elmúlt egy év azonban a családomnak is, nekem is kevés pozitív emléket adott: rendkívül fárasztó, megterhelö az utazás Szolnokra, s a hétvégék is csak csökkenteni tudják az egymás iránti vágyakozásunkat. Feleségem és három gyermekem ugyanis a Veszprém melletti Sólyban csak azzal lehet jelenleg elégedett, hogy szép családi házat, normális anyagi egzisztenciát tudtam számukra teremteni.Ennyi tehát egy katonasors – dióhéjban! Iváncsik Miklóst azonban arról is ismerik a bajtársak, hogy gyakran hallatja hangját közérdekben.– Valamit még el kell mondanom, s ez a barátaim elött nem titok: soha nem voltam híres katonás dolgaimról – elsösorban pilóta vagyok. Ebböl adódóan kezdetben néha voltak problémáim, de azután befogadtak – toleránsan viszonyultak a munkatársaim valószínüleg nem átlagos egyéniségemhez. A honvédség demokratizálódása számomra is rengeteg kihívást jelentett: már a KÉSZ-nek is alapító tagja voltam, majd következett a Honvédszakszervezet. Szentkirályon nyolc évig voltam alapszervezeti vezetö, s örömmel mondhatom, hogy jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a parancsnokokkal. Így volt ez még akkor is, amikor az elöljáróknak fogalmuk sem volt arról, hogyan viszonyuljanak a szakszervezethez. Úgy gondolom, hogy a parancsnokot is meg kell vagy lehet védeni idönként – különösen, ha törvényesen látja el feladatát. A szakszervezet rangját az is jelezte, hogy a Hszt., majd a Hjt. kidolgozásakor is kikérték véleményünket. A katonák részéröl az egyértelmû bizalom jeleként nyilvánult meg, hogy százról hamarosan hatszázötven före emelkedett a szakszervezeti tagok száma a repülöbázison. Annak is üzenet értéke van, hogy a Szolnokra átkerült állomány 100%-a szakszervezeti tag. Itt, az új szolgálati helyünkön a szentkirályszabadjai struktúrát kívánjuk meghonosítani – akkor minden hét elején összejöttek a szakszervezeti aktivisták, akik tolmácsolták a tagok véleményét. Úgy gondolom, hogy a Hosz vezetése és a tagság egyaránt számíthatott rám – ennek is köszönhetö, hogy most Szolnokon is megbíztak az alapszervezet vezetésével. Gondok, problémák természetesen szép számmal adódtak, de a legfontosabb érdekvédelmi feladat az volt, hogy az áthelyezett katonák optimális körülmények közé kerüljenek. Az eddigi tapasztalatok azt jelzik, hogy sikerült kissé felkavarni az állóvizet. Köztudomású, hogy ellene voltam a Honvédszakszervezet élén történö személyi változásoknak, ám a tagság érdekében az új irányítókat is maximálisan támogatom. Azt érzékelem, hogy rövid távon feltétlenül nyertek a katonák ezzel a váltással – a többit pedig az élet és az eredmények döntik el.