Sportpályák helyett - iskolapadban

Oláh Gábor, a Hosz szociális és személyügyi ügyvivője

Már csak egyetlenegy vizsga, már csak az utolsó megmérettetés, s Oláh Gábor neve elé két betü és egy pont kerül. Hosszú, áttanult éjszakák, sok-sok feszültség, a paragrafusok közötti rejtett vagy logikai kapcsolatok keresése – öt év, s ráadásul nem előzmény nélkül az állandó bizonyítás és teljesítménykényszer jegyében. Öt év, amely tulajdonképpen folytatásnak is tekinthető, s amely elvonta az energiát a foci- és futópályáktól.

- Debrecenben születtem, de már Hajdúböszörményben nõttem fel, s itt jártam kertészeti szakközépiskolába. Mezõgazdasági pályafutásom azonban mindössze egy évig tartott – az egyenruha és a katonai pálya gyorsan elcsábított. Vácott kerültek az elsõ csíkok és csillagok a váll-lapomra – a híradó tiszthelyettesi iskolát kiválóan elvégezve törzsõrmesteri rendfokozatot érdemeltem ki. Úgy tûnt, a vonzódás kölcsönös, mert hamarosan a hivatásos állomány tagja lehettem, s a 43. Nagysándor József Híradóezrednél felelõsségteljes beosztások – szakasz- és alegységparancsnok, századparancsnok-helyettes – vártak rám. Közel negyedszázada történt mindez, de már akkor is törvényszerû volt: a katonai karrierhez nem elég a középiskolai végzettség. Így hát elõször a tiszti vizsgát tettem le, majd nevelõtanári diplomát szereztem. Ezt követõen Várpalotán, késõbb Fehérváron, a hadsereg jogi és igazgatási osztályán különbözõ beosztásokban dolgoztam, s talán innen mentem volna nyugdíjba, ha...

Ha nincs a nagy váltás, ha Oláh Gábor õrnagyot a Honvédszakszervezet 2003. évi kongresszusán nem választják meg a szárazföldi haderõnem titkárának. Ez a pozíció pedig már függetlenített státuszt igényelt!

- Nemcsak most, szakszervezeti vezetõként fogalmazódott meg bennem: a parancsnoknak felelõsséggel kell gondoskodnia beosztottjairól, miközben biztosítja a feladat végrehajtásához szükséges optimális feltételeket is. Ehhez az alaptézishez azonban még számos más kritérium is társul - többek között a jogszabályokban rögzített járandóságok kifizetése az állomány részére. Ehhez biztosítékként kell egy szervezet, amely arról is gondoskodik, hogy egyre jobb feltételek kerüljenek be a katonákat érintõ törvények, rendeletek, utasítások közé. Ezért van szükség a Honvédszakszervezetre, s ezért léptem én is 1998-ban az érdekvédõk sorába.

Oláh Gábor szerint vissza-visszatérõ problémák okoznak bosszúságot, esetenként anyagi gondot a katonáknak. A megbízási díjak, a túlórák vagy éppen a veszélyességi pótlék elszámolása választási ciklusokon átívelõ feladatot adnak a szakszervezet irányítóinak és a Hosz jogászainak.

- Határozott fellépéseinknek, eredményes tárgyalásainknak – néha a pozitív bírósági ítéletnek – köszönhetõen látványosan nõtt a szakszervezet presztízse, s ezzel együtt a létszám is - Várpalotán például rövid idõ alatt megháromszorozódott. Alapszervezeti vezetõként ez az egyik legnagyobb sikerem, s talán még az, hogy több helyi szakszervezeti és katonai rendezvény szervezésében is eredményesen tudtunk közremûködni.A 2003-as váltás azonban más volt, több volt, mint egy funkciócsere: létre kellett hozni a szárazföldi haderõnem irodáját, halaszthatatlan feladat volt a kapcsolattartás új csatornáinak kiépítése az alapszervezetekkel: az internetes kontaktus modern, gyors és hatékony. Stílusváltásra került sor az értekezleteken, s a mindennapi munkában egyaránt. A honvédségi hierarchiából adódóan ugyanakkor voltak olyan ügyek, melyek túlléptek a haderõnemi kereteken - ezeket a Hosz fõtitkárának bevonásával kívántuk megoldani. Nagy hangsúlyt helyeztünk a személyi beszélgetésekre, s arra törekedtünk, hogy az állományban maradók a lehetõ legjobb beosztásokba kerüljenek, míg a távozók kedvezõ feltételekkel, kártérítéssel – és persze szép emlékekkel búcsúzzanak az egyenruhától. Tapasztalataink alapján jogszabály- és utasításmódosításokat kezdeményeztünk.

Oláh Gábor, a Hosz közelmúltban megválasztott szociális és személyügyi ügyvivõje joghallgatóként tanulta, katonaként és érdekképviseleti vezetõként alkalmazta, ugyanakkor bírálta is az élet által meghaladott törvényeket, rendeleteket, illetve ezek végrehajtását.

- Mivel korábbi beosztásaimban is ráláttam a szociális és személyügyi területre, azt érzékeltem: a szigorúan vett szakmai kérdéseken túl ezek a legfontosabbak a honvédségen belül. A lakhatás, a jövedelem, az üdültetés meghatározza a katona hangulatát, befolyásolja életminõségét, munkamorálját. Ugyanakkor naponta tapasztalhattuk: ha a honvéd nem ismeri saját jogait, kötelezettségeit, akkor a lehetõségekkel sem tud élni, vagyis képtelen lesz a számára juttatható támogatásokat igénybe venni. Ha kétségei támadnak, rendelkezésére áll a Hosz szakértõ apparátusával.

Az ügyvivõ úgy látja: a szociális és a személyügyi kérdések gyakran átfedik egymást – ezért is célszerû, hogy a két feladatkör egy személyhez kötõdjön. Oláh Gábornak konkrét elképzelései vannak a honvédségi üdülõk és a Hosz saját hasznosítású pihenõhelyeinek vonatkozásában – álláspontja szerint mindkét „rendszerben” a rászorultság elvének kell diadalmaskodnia.

- A Honvédelmi Érdekegyeztetõ Fórumon és a szakszervezet elnökségi ülésén e téma tárgyalásakor olyan koncepciót kívánok majd elõterjeszteni, amely az üdültetést valóban szociális kérdésként kezeli, s úgy gondolom, a rendelkezésünkre álló három üdülõben ezt gyakorlatként is prezentálhatjuk. Korrekt és gyümölcsözõ kapcsolatot kell kiépítenünk az MH Szociálpolitikai Alapítványával és a Katonákért Alapítvánnyal egyaránt, hogy a rendelkezésre álló anyagi forrásokkal minden nehéz sorsú bajtársunk sorsán enyhíthessünk. A személyügyi kérdéseknél nagyobb hangsúlyt kap az elõmeneteli rendszer látható és megvalósítható modellje, a képzés, valamint a jogszabályi és intézményi struktúra szükségszerû átalakítása. Úgy képzelem el ezt a majdani állapotot, hogy belül, az aktívak és kívül, az eltávozottak is elégedett, boldog emberek, hiszen mindkét életútra felkészítette õket a Magyar Honvédség.

Oláh Gáborról talán már elmondható mindez, hiszen tele van tervekkel, ötletekkel és ambícióval. Szerencsésen alakult pályafutása is, hiszen azon kevés katona közé tartozik, aki szolgálati ideje alatt csak helyõrségen belül költözött.

- Közhelynek tûnik, de igaz: a családom, a feleségem áldozatkészsége, megértése is benne lesz a diplomámban, a doktori címben. Az viszont már bizonyos, hogy két fiam számára sem a katonai, sem a jogászi pályát nem tudtam perspektívaként felvillantani.