2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A HÉF I. negyedéves ülését tartotta

2018. 03. 29., 14:04

Az év első ülését tartotta meg a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum 2018. március 27-én, ahol tájékoztató hangzott el a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról, a Honvéd Önkéntes Közszolgálati Nyugdíjpénztárról, a közalkalmazottak bérének és a határvédelmi feladatokat ellátók helyzetéről, a katonai életpályamodell aktuális kérdéseiről, valamint a katonák túlszolgálatának jogszabályi hátteréről…

A fórum levezető elnöke Dr. Kádár Pál dandártábornok a HM TKF főosztályvezetője ismertette a napirendeket, majd felkérte Dr. Pogácsás Imre dandártábornokot a HM HTPF főosztályvezetőjét a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program bemutatására. A személyi állományt, a katonai szervezeteket, az objektumokat, a technikai felszereléseket érintő teljes körű előadás után Czövek János a Hosz elnöke a programmal kapcsolatban elmondta, hogy az érdekképviseleti oldal üdvözli és jelezte, hogy már most látható eredményei vannak a Honvédség fejlesztésének.

A következő előadást Póda Jenő a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója tartotta, beszámolt az elmúlt időszak pénztári teljesítményéről, az egyes alapok hozamairól, a pénztár által képviselt tagszervezési és költséghatékony működéséről.  Jelezte, hogy a tagok többsége továbbra is a honvédelmi szektorból van és köszönte az érdekképviseleti oldal támogatását a pénztári munkáltatói kiegészítés vonatkozásában. A munkáltatói oldal kérte, hogy a tárca vizsgálja meg a tartalékos állomány bevonását a munkáltatói támogatásba.

A napirend szerint dr. Bársony Krisztina ezredes a HM VGH Pénzügyi és Ellenőrzési Igazgatóság igazgatója tájékoztatta a HÉF-et az Egészségpénztári károsultak helyzetéről majd jelezte, hogy közel 13 ezer fő 1,17 Milliárd Ft értékben saját költségvetésből lett kifizetve. Az érdekképviseleti szervek megköszönték, majd kérték, hogy a tárca vizsgálja meg a kártalanítás kiterjesztését a nyugállományú katonák és a honvédségi vállalatok dolgozói részére is.

Szó esett a közalkalmazotti állomány illetményfejlesztéséről, létszám helyzetéről. Varga István elnök  kifejtette a munkavállalói oldal álláspontját. Kérte, hogy a kérést továbbítsák a politikai vezetés irányába.

A határvédelmi feladatokat ellátókról Takács Tamás ezredes a HVK SZFCS csoportfőnök-helyettese álláspontját az elhangzott gyakori hiányosságok oldaláról világította meg, amelyet az érdekképviseleti oldal teljes egészében elfogadott. Czövek János elnök megköszönte a mindenre kiterjedő előterjesztést, egyben megkérdezte, hogy a tárca a közeljövőben tervezi-e, hogy a határvédelmi feladatok végrehajtásából a katonákat kivonják, melyre nemleges választ kapott. A munkavállalói oldal jelezte, hogy szükség van a már kialakított két hetes váltások rendszerének betartására.

Az utolsó napirendként a katonai életpályamodell helyzetéről számolt be Szécsi László alezredes, a HM Humánpolitikai Főosztály osztályvezetője. A tárca megerősítette - a Honvédszakszervezet kérésének megfelelően – hogy a túlszolgálat jogszabályi hátterének módosítása folyamatban van.

 A munkavállalói oldal a katonai életpályamodell és a Zrínyi 2026 programmal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy újra kell gondolni a 2018 évi bértárgyalásokon a katonák illetményét.

A munkavállalói oldal kérte, hogy a nyugdíj előtti rendelkezési állományban lévők illetményének fejlesztését újból tekintsük át és a jogszabályban történjen meg a módosítás.

 

Szöveg: Szendrei Zoltán

Fotó: Archiv

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…
2023-01-31 15:27:36
A LIGA Szakszervezetek a magyar társadalom, a gyermekeink jövője szempontjából alapvető jelentőségűnek tartja a pedagógusok – dolgozzanak akár állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményekben – hivatásuk jelentőségéhez mért megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülését. A közoktatás színvonalának aggasztó mértékű leromlása egyenes következménye az alacsony pedagógus fizetések következtében előállt drámai méretű munkaerőhiánynak, amely a következő években a pedagógustársadalom elöregedése következtében még jelentősebb mértékben fog emelkedni.
2023-01-31 14:08:05
A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány 2021. évi projekt keretében az alapítvány működési költségeinek támogatása és szakmai programjai (tanácsadás, szakmai jogi tájékoztatások) valósulhattak meg.

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.