2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az Elnökség döntött, 2020. szeptember 9-én kerül megtartásra a Hosz Küldöttgyűlése

Helyszín: HM II. Objektum Nagytanácsterem
Dátum: 2020. szeptember 09., szerda 09:00

A Honvédszakszervezet Elnöksége 2020. július 08-án tartotta ülését, ahol döntöttek a szeptember 9-i Küldöttgyűlés összehívásáról, a Katonákért Közhasznú Alapítvány támogatásáról…

Czövek János elnök köszöntő szavai után az Elnökség elfogadta a napirendi pontokat majd a vezető tisztségviselők aktuális tájékoztatója következett, mely során a Honvédszakszervezet elmúlt időszakban történt egyeztetéseiről, kezdeményezéseiről, a HÉF II. negyedéves ülésén elhangzottakról, a Hjt. esetleges módosításából adódó feladatokról esett szó. A tájékoztatón elhangzott, hogy a Katonákért Közhasznú Alapítvány a LIGA Szakszervezetek segítségével 2020-ban is élt a pályázatokon való indulás lehetőségével és egyben megköszönték az Alapítvány önkénteseinek segítségét. 

Az Elnökség megemlékezett Balatinácz Pálné Klárika, a néhai Somogy-megyei Nyugállományú alapszervezet vezetőről. Méltatta a Honvédszakszervezetben eredményes, nagy odaadással végzett munkásságát, majd döntött arról, hogy a „Hosz halottjává” nyilvánítja.

Szendrei Zoltán alelnök ismertette az elmúlt időszakban végzett tagtoborzó munka eredményességét, melynek során jelentős létszámú tag lépett be a szakszervezetbe. 

Kővári Károly a Katonákért Közhasznú Alapítvány kurátora tájékoztatta az Elnökséget az Alapítvány elmúlt évi munkájával kapcsolatban és jövő évi terveiről. Az Elnökség döntött az Alapítvány II. féléves támogatásának átutalásáról.

Az Elnökség javaslatot tett kettő tagtársunk temetési segélyére a Katonákért Közhasznú Alapítvány kurátorának.

Czövek János elnök beterjesztette a járványhelyzet miatt az idei összevont, 2020. szeptember 09-i Küldöttgyűlés (Bp. HM II.) összehívásáról szóló határozattervezetet, melyet kisebb módosításokkal az elnökség elfogadott. Meghatározásra kerültek a Küldöttgyűlés előkészítésével kapcsolatos feladatok és az azt megelőző képviseleti ülések és az elnökségi ülés időpontjai.

Döntés született a Katonákért Közhasznú Alapítvány ez évi támogatásáról, amely biztosítja a tagjaink szociális és temetési segélyezésének pénzügyi hátterét. Felhívták a figyelmet az 1%-os támogatások fontosságára, amely nagymértékben segítheti az alapítvány karitatív tevékenységét. 

Szendrei Zoltán alelnök ismertette, hogy a Honvédszakszervezet idei rendvényeit, melyek közül e hétvégén, július 11-én kerül megtartásra a ceglédi fürdőnap. A további rendezvények a járványhelyzet alakulásának függvényében kerülnek meghirdetésre.  Várjuk Tagjainkat és családtagjaikat, gyermekeiket az önfeledt szórakozás reményében.

A nemzetközi rendezvényekkel kapcsolatban Bácskai István elmondta, hogy 2020. szeptember 04-06-ig a szlovák érdekképviseleti szervezet tartja szokásos nemzetközi rendezvényét a Magas Tátrában. A cseh szakszervezet 2020. szeptember 15-17-én tartja V4-es konferenciáját, az EUROMIL Elnöksége 2020. október 23-25-én tartja tisztújító Kongresszusát.

Szendrei Zoltán, az MH Szociálpolitikai Közalapítvány kurátora tájékoztatott az Alapítványnál végzett munkáról, majd az Alapító okirat módosításával kapcsolatos anomáliákkal kapcsolatban. A kuratórium esetleges átszervezésével kapcsolatban az Elnökség elfogadhatatlannak tartja a civil kontroll esetleges megszüntetését. Ezzel kapcsolatban további egyeztetéseket kezdeményez a Tárcával.

Lippai Csaba tájékoztatta az Elnökséget a hajdúszoboszlói Apartmanok üzemeltetésével kapcsolatban. 2020. július 01-vel újra nyitott mindkét Apartman, ahova jelentős kedvezményeket biztosítva várjuk Tagjaink jelentkezését.

Beszámolt a Vodafone Zrt.-vel történő tárgyalásokról, elmondta, hogy rövid időn belül új kedvezményes tarifákkal tudunk szolgálni Tagjaink és családtagjaik részére.

A 30. évfordulós kiadvány Szerkesztő Bizottsága tájékoztatta az Elnökséget az eddig elvégzett munkával kapcsolatban. Az Elnökség további feladatokat szabott részükre.

Czövek János elnök bezárta az ülést és megerősítésként ismét jelezte, hogy a következő elnökségi ülés tervezett időpontja 2020. augusztus 18-án lesz. 

Szöveg és fotó: Klopfer Szandra

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…
2023-01-31 15:27:36
A LIGA Szakszervezetek a magyar társadalom, a gyermekeink jövője szempontjából alapvető jelentőségűnek tartja a pedagógusok – dolgozzanak akár állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményekben – hivatásuk jelentőségéhez mért megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülését. A közoktatás színvonalának aggasztó mértékű leromlása egyenes következménye az alacsony pedagógus fizetések következtében előállt drámai méretű munkaerőhiánynak, amely a következő években a pedagógustársadalom elöregedése következtében még jelentősebb mértékben fog emelkedni.
2023-01-31 14:08:05
A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány 2021. évi projekt keretében az alapítvány működési költségeinek támogatása és szakmai programjai (tanácsadás, szakmai jogi tájékoztatások) valósulhattak meg.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.

  Háború Művészete magazin

Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára Kanadába látogatott, hogy egyeztessen többek között partnerével, Peter Hammerschmidt-tel, a kanadai Nemzetvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős államtitkárával.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.