A Honvédszakszervezet Nyugállományú tagozatának nyíregyházi alapszervezete 2019. február 19-én tartotta éves beszámoló és költségvetést tervező taggyűlését…
A rendezvény megkezdése előtt Czövek János elnök méltatta Pénzes József alapszervezeti vezető tevékenységét, megköszönve az érdemi munkáját tárgyjutalomban részesítette. Tóth Béla tagtársunk, aki január 26-án töltötte be 90. életévét szintén elismerésben részesült.
Pénzes József a tagdíjak befizetését követően beszámolt a tagság részére a 2018-as évben végrehajtott közösségi munkáról, valamint a pénzfelhasználás alakulásáról, amelyet a nagy létszámban jelenlevő tagság egyhangúan megszavazott. A 2019. évi munkatervet és a pénzügyi tervet megszavazták a résztvevők.
Az elmúlt év eseményei kapcsán részletesen kitért a Honvédszakszervezet helyi alapszervezetének rendezvényeire, az elvégzett közösségi feladatokra, a nyugállományúak körét érintő jogszabályi változásokra, juttatások, kedvezmények biztosítottságára.
A rendezvény meghívott vendégeként Czövek János elnök és Lippai Csaba Nyugállományú tagozat alelnök tartott tájékoztatót a honvédelmi érdekegyeztetés nyugállományúakat érintő törekvéseiről.
Részletesen beszámolt a törvényi szabályzókban bekövetkezett változásokról. Tájékoztatást kaphattak a jelenlévők a Területi Tartalékos Rendszer bevezetésének szükségességéről, a csatlakozás lehetőségéről. Az alapszervezet tagjai élénken érdeklődtek a Magyar Honvédségnél bekövetkezett változásokról, a Hosz tevékenységéről. A kérdésekre a jelenlévő tisztségviselők részletes választ adtak.
Szöveg: Czövek János
Fotó: Lippai Csaba