2023. 09. 30. szombat
Jeromos
: 391 Ft   : 369 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Júliustól csökken a „szochó”, de nem tudni, ki jár jól vele

2019. 06. 28., 12:02

Már július 1-jétől csökken a szociális hozzájárulási adó, ám az évközi csökkentés fontos kérdéseket vethet fel a cafeteria juttatások esetében – hívta fel a figyelmet a MAZARS új elemzése. A két százalékpontos adócsökkentéssel a munkaadók mindenképp jól járnak, ám elképzelhető olyan eset is, hogy a munkavállalók is többet vihetnek haza. Ez azonban nagyban függ az adott cég szabályzataitól, és a munkavállalóval történő megegyezéstől.


Jövő hónaptól 19,5%-ról 17,5%-ra csökken a szociális hozzájárulási adó -  ismertebb nevén a szochó – hívta fel a figyelmet a MAZARS. A csökkentés elsősorban a munkaadók számára lesz könnyebbség, hiszen mérsékli a bruttó munkabéreket terhelő járulékot. Az adótanácsadó korábban többször is rámutatott, hogy a bérekre rakódó közterhek mértéke hazánkban különösen magas, így ez a változtatás szerintük szükséges volt.


„Ugyan a módosítás jó irányú elmozdulást jelent,
az év közbeni változtatás számos kérdést vethet fel, leginkább a cafeteriára vonatkozóan. Itt ugyanis a munkáltatón kívül a munkavállalók is jól járhatnak, hiszen a cafeteria elemek adózásánál bizonyos esetekben ők lehetnek a haszonélvezők. A munkabér mellett ugyanis több béren kívüli juttatáselem is a szociális hozzájárulási adó alapját képezi. Így a kedvező évközi változás a cafeteriára is kihathat, az azonban egyelőre kérdéses, hogy miként – mondta H. Nagy Dániel, a MAZARS adóigazgatója.

Mennyi adójóváírást tudnék igénybe venni éves szinten? Nézd meg ITT!


A válasz leginkább attól függ, hogy az adott cég cafeteria rendszerében a munkavállalónak járó összeget bruttó vagy nettó módon határozták-e meg.
Az is döntő lehet, hogy a munkáltató milyen belső szabályzatot alakított ki erre vonatkozóan. A munkaadók ugyanis legtöbbször előző év végén hirdetik ki a cafeteria csomagokat, ám az már eltérő, hogy ezeket pontosan hogyan kezelik. Sokan belső szabályzatban rögzítik, hogy a nettó juttatási összegek egész évben változatlanok maradnak, így az adócsökkentés a dolgozónak fizetett összegeket nem érinti, és a kapcsolódó nyilatkozatok felülvizsgálata sem szükséges.


„Azaz a módosítással a munkáltató ugyan jól jár, a munkavállaló azonban ugyanannyit kap, mint korábban. Elképzelhető ugyanakkor olyan helyzet is, hogy a szabályzat csak bruttó keretet rögzít. Ilyenkor a munkavállalók akár jogosan is követelhetik, hogy az évközi adócsökkentés miatt magasabb nettó cafeteria juttatást kapjanak. Ha ez így van, akkor a munkáltatónak az egyes juttatáselemek nettó értékét újra kell számítania, ami viszont többletmunkát okoz nekik”
– hangsúlyozta H. Nagy Dániel. 


A MAZARS azt is kiemelte, hogy a csökkentett adómérték első ízben azokra a béren kívüli elemekre alkalmazható, amelyek tényleges juttatása júliusban - vagy azt követően -  történik meg. Ez alapján előnyös, ha például a munkáltató a szokásos június végi SZÉP kártya utalásokkal megvárja a júliust.  


Mivel a módosítás sok kérdést vet fel, július előtt mindenképp javasolt áttekinteni, hogy egy adott társaság cafeteria szabályzata rendelkezik-e az évközi jogszabályváltozások esetére.

www.profitline.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 28., 09:00
30 éves a magyar katonai felsővezető-képzés! A jubileumi év tiszteletére rendezett ünnepségre Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja meghív minden nyugállományú kollégát, aki az elmúlt 30 évben elvégezte a katonai felsővezető-képzést – köznapi nevén a vezérkari tanfolyamot.
2023. 09. 27., 12:32
2023.09.26-án Czövek János elnök és Bazsik István alelnök tartott tájékoztatót Kaposváron a HOSZ alapszervezeténél...
2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.