2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 388 Ft   : 368 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Katonazene töltötte meg a királyok városát

2019. 08. 21., 13:31

Fricsay Richárd alezredes a hazai katonazene történetének emblematikus alakja volt. Karmesteri munkássága mellett ő volt, aki alapjaiban újította meg és tette méltán sikeressé a magyar katonazenét. Emlékére és a katonazene népszerűsítésére rendezik meg évről évre Székesfehérváron a róla elnevezett fesztivált. A Honvédszakszervezet részéről Czövek János elnök vett részt az ünnepségen...

12.jpg

A Székesfehérvári Királyi Napok programsorozatába illesztett eseményt immár hetedik alkalommal rendezték Székesfehérváron, az egyik legrégebbi magyar katonaváros főterén. A zenészeket és az érdeklődőket dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte, majd Sáfár Albert dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének támogató helyettese szólt a résztvevőkhöz és a katonazenekarokhoz. A dandártábornok megnyitóbeszédében elmondta: a katonáknak a katonazene tartást ad, menetütemet diktál, hallatán egységesen, egyszerre lépünk, büszkeség tölt el bennünket és bátrabban nézünk szembe az előttünk álló kihívásokkal. „A Magyar Honvédség nem létezne a társadalom támogatása nélkül és a katonazene élő kapocs számunkra a civil társadalommal ”– fogalmazott a dandártábornok, majd hozzátette: a magyar katonazene olyan nemzeti érték, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.

A katonazene népszerűsítésére megrendezett eseményen idén a Szolnok Helyőrségi Zenekar, a MH Tata Helyőrségi Zenekar, a Budapest Helyőrségi Zenekar, valamint a házigazda, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar képviseltette magát.

01.jpg

„A Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál hűen tükrözi a város és a Magyar Honvédség közti szoros kapcsolatot. A 2013-ban indult fesztivál nagyon népszerű, a város főterét minden évben megtöltik a zenekedvelők”- hangsúlyozta Benda László ezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka.

A négy zenekar a város különböző pontjain kezdte a térzenét, az egyenkénti szakalaki bemutatókat követően pedig egyesítették erőiket és hangszereiket, s összevont koncertet adtak a Városház téren. Műsorukban a katonaindulók mellett új szerzemények is felcsendültek, melyek igazi közönségkedvenc daraboknak bizonyultak. Ruff Tamás őrnagy, karmester kérdésünkre elmondta: ősbemutatóval is készültek erre az alkalomra, a Depeche Mode együttes egyik szerzeményét írták át fúvószenekarra. Ehhez hasonlót az egész világon még soha senki nem komponált.

09.jpg

 

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 28., 09:00
30 éves a magyar katonai felsővezető-képzés! A jubileumi év tiszteletére rendezett ünnepségre Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja meghív minden nyugállományú kollégát, aki az elmúlt 30 évben elvégezte a katonai felsővezető-képzést – köznapi nevén a vezérkari tanfolyamot.
2023. 09. 27., 12:32
2023.09.26-án Czövek János elnök és Bazsik István alelnök tartott tájékoztatót Kaposváron a HOSZ alapszervezeténél...
2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

2023. szeptember 26-án újabb sajtó-, illetve spotternyilvános eseményre várták az érdeklődőket az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál: a Tiger Meet gyakorlatra kitelepülő Gripen flotta 30-as oldalszámú tagja új dekorációt kapott, melyet a keddi napon mutattak be a Kecskeméti Repülőbázison.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.