2023. 10. 04. szerda
Ferenc
: 388 Ft   : 370 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Készen állnak a haza szolgálatára

2022. 09. 06., 11:22

Közel ötven; hazája iránt elhivatott Önkéntes Katonai Szolgálatra (ÖKSZ) jelentkező fiatal vonult be szeptember 5-én, hétfőn, Gödöllőre, hogy megkezdje felkészítése első ciklusát. Az önkénteseket Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese is meglátogatta.

A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos szolgálati formái az elmúlt években rendkívül népszerűvé váltak. A sikerre alapozva a Magyar Honvédség második alkalommal indította útjára az Önkéntes Katonai Szolgálatot, amely iránt az egyetemi ponthatárok kihirdetése után még inkább megélénkült az érdeklődés. Ez nem véletlen, hiszen a legalább fél éves képzésen résztvevők 16-32 pontot, a további fél – összesen egy – évre szerződők pedig akár 64 felsőoktatási felvételi többletpontot is kaphatnak.

A bevonulást Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese is megtekintette, aki örömmel nyugtázta, hogy a jelentkezők elhivatottak és készen állnak a haza szolgálatára.

Mészáros Károly őrnagy, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, Toborzó és Érdekvédelmi Osztály megbízott osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: az előző évben - a program elvégzését követően - 418-an választották hivatásul a katonai szolgálatot. „Az ÖKSZ programban kimondottan a fiatalabb korosztályt céloztuk meg, elsősorban a 18 és 25 év közöttieket. Jelenleg 345 fő ölti magára az egyenruhát, az ország különböző helyszínein” – fogalmazott az őrnagy.

Mint megtudtuk: már ez az első ciklus átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzést, valamint stabil kereseti lehetőséget, megélhetési alternatívát kínál a jelentkezők számára.

Doncsev Nikola július végén írta alá szerződését a budapesti toborzóirodában, most végre eljött a várva várt pillanat, hogy bajtársaival egyetemben magára öltse az egyenruhát. Torkos Tímea Szonjának hosszú távú tervei vannak a Magyar Honvédség kötelékében: nagy álma, hogy a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison szolgáljon, vadászpilótaként. A bevonulók között olyannal is találkoztunk, aki több éves szaktudását kívánja kamatoztatni, immár egyenruhában, hiszen a Magyar Honvédség szinte valamennyi civil szakma képviselőjét tudja foglalkoztatni, amennyiben az érdeklődő a katonai hivatásra nem csak átmeneti lehetőségként gondol.

Forrás: www.honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 28., 09:00
30 éves a magyar katonai felsővezető-képzés! A jubileumi év tiszteletére rendezett ünnepségre Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja meghív minden nyugállományú kollégát, aki az elmúlt 30 évben elvégezte a katonai felsővezető-képzést – köznapi nevén a vezérkari tanfolyamot.
2023. 09. 27., 12:32
2023.09.26-án Czövek János elnök és Bazsik István alelnök tartott tájékoztatót Kaposváron a HOSZ alapszervezeténél...
2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.

  JETfly Magazin

Újabb mérföldkövet jelentő esemény a Szlovák Légierő F-16-os beszerzési programjában: 2023. szeptember 29-én repült az első, szlovák részre készült F-16V.

  Háború Művészete magazin

Véget ért a leendő EUFOR parancsnok és törzse, valamint a magyar parancsnoki évhez kapcsolódó képességek (például támogató, tűzszerész, MEDEVAC) szakállománya részére tartott békeműveleti célfelkészítés szeptember 29-én.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.