2023. 06. 04.
Bulcsú
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kiderült: idén 30,5 ezer forinttal járnak jobban a nyugdíjasok

2017. 09. 01., 10:58

Közzétette az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) az idei első félévi kifizetésekről szóló beszámolóját, amiből kiderül, hogy nyár közepéig a havi járandóság összege a klasszikus nyugdíjak esetében átlagosan 124 278 forint volt. A klasszikus ebben az esetben az öregségi, tehát korhatárt betöltött nyugdíjakra vonatkozik – írja az mfor.hu.

A nyugdíjak átlagos összege tavaly decemberben 121 731 forint volt, vagyis idén 2547 forinttal többet utalt az állam minden hónapban az arra jogosultaknak. A kormány még tavaly év vége felé döntött úgy, hogy januártól 1,6 százalékos nyugdíjemelést hajt végre. Bár az inflációs folyamatok ennél magasabb emelést tennének indokolttá, a különbözetet nem bukják el a nyugdíjasok, azt év vége felé rendezi a kormány. Részben az infláció, részben a tervezettnél várhatóan magasabb GDP miatt az idősek két jogcímen akár 25 ezer forintot is kaphatnak az ünnepek előtt korábbi számításaink szerint, ami megfejeli a most tárgyalt pluszt.

Érdekes egyébként, hogy amennyiben az említett 1,6 százalékkal korrigáljuk a tavaly év végi átlagos nyugdíjat, akkor mintegy 600 forinttal kisebb összeget kapunk, mint amennyit most jelez az ONYF. Ennek oka az lehet, hogy a 124 278 forint a teljes ellátás összege, amit csak részben ad ki a saját, munkával töltött évek alapján járó nyugdíj, mert ahhoz még hozzá kell számolni a különböző jogcímeken elérhető kiegészítő ellátásokat is. A főellátás összege az első félévben átlagosan 112 669 forint volt.

Összességében tehát az idei emelés hatására havi szinten átlagosan 2547 forinttal nőttek a nyugdíjak, vagyis egy év alatt 30 564 forinttal emelkedik az állam által utalt összeg. Ez adott esetben akár egy havi rezsiköltség fedezésére is elegendő összeg.

A Nők40 programban részt vevők száma fél év alatt 10,3 ezerrel emelkedett. A kormány néhány évvel ezelőtt tette lehetővé, hogy akinek megvan a 40 éves jogosultsági ideje, nyugdíjba vonulhasson. A legutolsó adatok szerint 152,6 ezren kapják jelenleg e jogcímen a nyugdíjukat. A több mint 10 ezres létszámbővülés természetesen nem jelenti azt, hogy ennyien léptek be idén a programba, csak azt mutatja, hogyan változott a létszám az egyik évről a másikra (a természetesn fogyás, elhalálozás is alakítja a számokat). A hölgyek, akik belefértek a programba, idén havonta átlagosan 122 051 forintot kapnak.

Öregségi nyugdíjban ma Magyarországon 2 021 570 fő jogosult, míg ha minden szóba jöhető ellátást - például özvegyi vagy árvaellátást - is figyelembe veszünk, akkor 2 606 759 főt kapunk. Ebben a körben az ellátások összege kisebb, mint az öregségi járandóságoké, mivel az utóbbi a meghatározó juttatás. Az ONYF kimutatása szerint a teljes ellátás havi átlaga 112 415 forint volt az első félévben, míg a főellátásé 102 699 forint.

Forrás: www.mfor.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…
2023-01-31 15:27:36
A LIGA Szakszervezetek a magyar társadalom, a gyermekeink jövője szempontjából alapvető jelentőségűnek tartja a pedagógusok – dolgozzanak akár állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményekben – hivatásuk jelentőségéhez mért megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülését. A közoktatás színvonalának aggasztó mértékű leromlása egyenes következménye az alacsony pedagógus fizetések következtében előállt drámai méretű munkaerőhiánynak, amely a következő években a pedagógustársadalom elöregedése következtében még jelentősebb mértékben fog emelkedni.
2023-01-31 14:08:05
A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány 2021. évi projekt keretében az alapítvány működési költségeinek támogatása és szakmai programjai (tanácsadás, szakmai jogi tájékoztatások) valósulhattak meg.

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.