Bezárok minden mást a gépen, új lapot nyitok. Tiszta lapot, amelyre nem szívesen írom azt, amit kell: Kiséri-Nagy Ferenc, a katonai sajtó nyugdíjas fotóriportere végleg elhagyott minket. 73 éves volt. Mit is írhatnék arról az emberről, aki nemcsak nekem, hanem sokaknak tanítómestere volt. Tőle a fényképezés alapjait tanulták meg a katonaújságírók. De nemcsak a fotográfiát lehetett tőle megtanulni, hanem emberséget, segítőkészséget, jó szándékot.
1967-ben kezdte pályafutását, több lapnál dolgozott külsős munkatársként. Sorra jelentek meg fotói a Magyar Ifjúságnál, a Pajtásnál és az Esti Hírlapnál. Sorkatonai évei után a Zrínyi Kiadó Néphadsereg című hetilapjánál kezdett el dolgozni. Pályafutása során képeivel több elismerést és díjat is nyert.
Negyvenöt éven át volt a HM központi lapjának munkatársa, remek képei és képriportjai örökre emlékezetesek maradnak.
2007-ben ment nyugdíjba a Zrínyi Kiadótól, de gyakran visszajárt, a fényképezőgépet szinte sosem tette le.
Legutóbb, három éve ünnepi találkozásunk volt: megtisztelt vele, hogy felkért 50 év –50 fotó című kiállításának megnyitására. Remek alkalom volt felidézni azt a több évtizedet, amit együtt töltöttünk.
Látom ma is, ahogy felemeli az ujját és megkérdezi: „emlékszel arra, amikor…”
Emlékszem, Feri. Mindenre emlékszem, és nem felejtem el soha.
Nem ment el nyomtalanul. Emlékszünk tanácsaira, tréfáira, s örökre megmaradnak az utókornak azok a képek, amelyek hirdetik: így látta ezt Kiséri-Nagy Ferenc.
Sok mindent túlélt, bár nem volt vele kegyes a sors az utóbbi esztendőkben, de a legújabb csapástól a lélegeztetőgép sem mentette már meg.
Ismét elment egy kitűnő munkatárs, igaz ember, jóbarát.
Kedves Feri, nem kellett volna még…
Forrás: www.honvedelem.hu
