A tavalyi esztendőhöz hasonlóan zsúfolásig megtelt a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének 2018-as sportnaptára is. A tervezett programok kiemelt elemei lesznek a „170 éves a Magyar Honvédség” rendezvénysorozat sporteseményei.
Évtizedek óta munkálkodnak a honvédelem iránt elkötelezett civil szervezetek, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) és a honvéd sportegyesületek azon, hogy minden évben megteremtsék a szükséges feltételeket a szabadidős sportoláshoz és a sport-rekreációhoz, melyben szinte minden sportág megtalálható.
A tavalyi év mérföldkőnek számít a HOSOSZ történelmében is, hiszen egyik alapító szervezete volt a Honvédelmi Sportszövetségnek (HS), melynek célja, hogy a sport eszközeivel járuljon hozzá a társadalom és a honvédelem kapcsolatának elmélyítéséhez, az összetartó közösségek kialakításához, azok erősítéséhez. Mint arra Farkas László nyá. alezredes, a szövetség elnöke rámutatott, a HS tevékenysége kiemelten fontos lesz az idei évben is, hiszen annak létrehozásával egy olyan új, hiánypótló sportolási formát vezetnek be, ami magába foglalja a honvédelmi sportokat, és amely egyrészről szabadidős, aktív gyakorlati tevékenységekkel egészíti ki a honvédelmi oktatás és nevelés iskolarendszerű képzését, másrészről a felnőttek számára lehetőséget biztosít a honvédelem szempontjából értékes képességeik, ismereteik és fizikai felkészültségük fejlesztésére.
2018-ban a HOSOSZ számtalan honvédségi és katonai jellegű sportesemény, amatőr verseny és sport-rekreációs program megszervezésében és lebonyolításában vesz részt, és természetesen folyamatosan biztosítja a honvéd sportegyesületekben a rendszeres sportolás lehetőségét. Kiemelt figyelmet fordítanak a Tekerj a sereggel! – túrákra, a Balaton-átúszásra, az Aurora 20 km-es teljesítménytúrára, valamint az év minden hétvégéjére szervezett természetjáró programokra.
Idén a HOSOSZ számára is a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat lesz az egyik legkiemeltebb esemény. A szervezet és tagszervezetei az ország egész területén, a helyőrségekben és a laktanyákban, a mai modern sport mellett felelevenítik majd az 1848/49-es katona-sporthagyományokat.
Kiemelt rendezvények lesznek a hadi túrák, a kaszárnyafutás, a Magyar Honvédség katonasportját bemutató honvédelmi nap és számos helyőrségi rendezvény.
A HOSOSZ egész éves sportnaptára, benne az idei évre tervezett programokkal megtalálható a szervezet honlapján, vagy innen tölthető le.
Forrás: www.honvedelem.hu