2023. 06. 02. péntek
Anita, Kármen
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tájékoztató a Koronavírus-oltásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezések elleni alkotmány jogi panaszokkal kapcsolatban

2021. 11. 17., 08:44

Az elmúlt időszakban nagy számban fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal, a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel, valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban, jellemzően indítványminta alapján, azonos szöveggel benyújtott alkotmányjogi panasz indítványokkal.

Az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (5) bekezdése alapján több érintett által benyújtott, az Alaptörvényben biztosított azonos jog sérelmére és alkotmányos összefüggésre alapított, azonos tárgyú indítvány esetén az Alkotmánybíróság az ügy érdemi vizsgálatát az első befogadást követően elvégezheti. Az érdemi döntés következményei a többi azonos tárgyú, de még nem befogadott indítványra a döntés érdemétől függően megfelelően alkalmazandók.

Az Alkotmánybíróság az egyes ügyekben beérkező típusindítványokat az Ügyrend e rendelkezésének megfelelően kezeli. Ez azt jelenti, hogy a különböző típusindítványok közül csak az elsőként beérkezett panaszok indítványozói kapnak tájékoztatást arról, hogy az indítványt az Alkotmánybíróság nyilvántartásba vette, és az előadó alkotmánybíróhoz került. Tekintettel arra, hogy ezekben az ügyekben jogszabályi rendelkezések alkotmányosságát vizsgálja az Alkotmánybíróság, az ügyekben hozott döntések valamennyi érintettre vonatkozni fognak.

Jelenleg a koronavírus-oltások tárgykörében három tárgykörben folyik a fentiek szerinti eljárás. Ezek közül kettőben már megtörtént az ügyek kiszignálása az előadó alkotmánybíróra, a harmadik esetkörben pedig hamarosan lezárul a főtitkári előkészítő eljárás. A három ügycsoport a következő.

A védettségi igazolványhoz előnyöket fűző szabályozással kapcsolatos alkotmányjogi panaszok esetében az Alkotmánybíróság az Ügyrendje alapján a hasonló vagy megegyező tartalmú típusindítványokat IV/1093/2021. ügyszámon egyesítette. Ez lefedi az indítványozók által kifejtett valamennyi aggályt. Az Alkotmánybíróság tanácsa az egyesített alkotmányjogi panaszt befogadta, és megkezdte az érdemi vizsgálatot. A határozatot az Alkotmánybíróság a honlapján fogja közzétenni. A védettségi igazolványhoz fűződő előnyökkel összefüggésben 2021. október 15-ig mintegy 823 indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság 2021. október 19-én közzétett határozatában megállapította, hogy a támadott rendelkezések nem alaptörvény-ellenesek. Részletek >>

A COVID-19 elleni védőoltás egészségügyi dolgozók számára való kötelezővé tétele miatt – szintén indítványminták alapján előkészített – alkotmányjogi panaszok az azonos szövegű típusindítványok alapján több csoportba sorolhatók. Ezek közül a törvényi feltételeknek megfelelő típusindítványokat az Alkotmánybíróság Hivatala IV/3010/2021., illetve IV/3234/2021. ügyszám alatt nyilvántartásba vette. 2021. október 15-ig mintegy 250 indítvány érkezett az ügyben.

A természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel összefüggésben benyújtott – szintén indítványminták alapján benyújtott – alkotmányjogi panaszok esetében az eljárás jelenleg főtitkári előkészítő szakaszban van. Ennek lezárultával kerülhet sor az ügyek nyilvántartásba vételére, amellyel megkezdődik az Alkotmánybíróság eljárása. Ebben az ügyben 2021. október 15-ig 40 indítvány érkezett.

Forrás: www.alkotmanybirosag.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…
2023-01-31 15:27:36
A LIGA Szakszervezetek a magyar társadalom, a gyermekeink jövője szempontjából alapvető jelentőségűnek tartja a pedagógusok – dolgozzanak akár állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményekben – hivatásuk jelentőségéhez mért megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülését. A közoktatás színvonalának aggasztó mértékű leromlása egyenes következménye az alacsony pedagógus fizetések következtében előállt drámai méretű munkaerőhiánynak, amely a következő években a pedagógustársadalom elöregedése következtében még jelentősebb mértékben fog emelkedni.
2023-01-31 14:08:05
A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány 2021. évi projekt keretében az alapítvány működési költségeinek támogatása és szakmai programjai (tanácsadás, szakmai jogi tájékoztatások) valósulhattak meg.

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.

  Háború Művészete magazin

1942 tavaszán, a megtépázott amerikai USS Houston és az ausztrál HMAS Perth cirkálók, a Jáva-tengeren előző nap vívott tengeri csata túlélőiként, a Jáva és Szumátra között húzódó Szunda-szoroson át próbáltak egérutat nyerni a megállíthatatlanul előrenyomuló japánok elől. Nem jártak sikerrel és sorsukat sokáig homály fedte.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.