2024. 05. 25. szombat
Orbán
: 386 Ft   : 356 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

„Várni a vártat és felkészülni rá, ez advent jelentése”

2018. 12. 03., 09:45

„Az ember életében ott van, ott kell, hogy legyen advent üzenete: a hit, a remény, az öröm és a szeretet egysége. Nemcsak karácsony közeledtével, hanem a mindennapjainkban is” – mondta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség vezetése által szervezett adventi ünnepi gálaestet követően, december 1-jén, szombaton, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. A Honvédszakszervezetet Bazsik István alelnök képviselte a rendezvényen...

tun_8566.jpgDr. Benkő Tibor úgy fogalmazott, hogy advent előestéjén el kell csendesedni, meg kell nyugodni, s a jövőre gondolva lassítanunk kell. Ugyanakkor – tette hozzá – ez a mostani időszak nagyon fontos a Magyar Honvédség számára, hiszen célul tűzték ki egy olyan szervezet megvalósítását, amelyben a katonák mindig, mindenkor, bátran kiállnak a hazáért. „Mert ez a mi hazánk. Amiért élünk, amiért dolgozunk, s ezt csakis hittel, reménnyel és sok-sok szeretettel lehet megvalósítani” – mondta köszöntőjében a honvédelmi miniszter.

A gálaest előtt Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke osztotta meg ünnepi gondolatait a meghívott vendégekkel, azaz az állami és a társadalmi szervezetek, az ipar és a közélet, a tudomány és a művészeti élet, valamint a sajtó képviselőivel, akik valamennyien hozzájárulnak a Magyar Honvédség küldetésének sikeres teljesítéséhez.

tun_8697.jpg„Nehéz, de sikeres esztendőn vagyunk túl. Nehéz, hiszen számos feladatban kellett olykor erőnkön felül helytállni. De büszkén kimondhatjuk, hogy a katonák szolgálatának is köszönhetően Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országainak egyike. Ennek elérése önmagában is siker, azonban a Magyar Honvédség örömteli gyarapodása, a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban rejlő lehetőségek, a megvalósult és megvalósítani tervezett fejlesztések mindenkit bizakodással kell, hogy eltöltsenek” – mondta Korom Ferenc altábornagy. Hozzátette: az elmúlt év jó példa volt a remény beteljesülésére, hiszen számtalan tudással, képességgel és új, korszerű technikai eszközzel lett gazdagabb a Magyar Honvédség. Új csapatszállító és kiképző repülőgépek, felújított helikopterek és jövőre érkező új helikopterek, teljesen megújult közúti személyautó-flotta, új terepjáró teherautók, új, hazai fejlesztésű és gyártású autóbuszok, megújult egyenruha és ismét saját kézbe vett fegyvergyártás, korszerű felszerelési eszközök és fegyverek tucatjai – mindez csak néhány fontosabb csomópont, amely a honvédség technikai eszközeinek valóban megindult modernizálását fémjelzi.

„Az immár nyolcezer fősre nőtt, megújított tartalékos rendszer annak a kialakulóban lévő társadalmi elköteleződésnek a jele, amely elengedhetetlen hazánk biztonságos jövője érdekében. A felnövekvő nemzedékek hazafias elköteleződésének erősítésében fontos szerep jutott a honvédelmi táboroknak, ahol az elmúlt nyáron már több mint 1500 fiatalnak tudtak a katonai szervezeteink hasznos és tartalmas programokat kínálni” – emelte ki a Honvéd Vezérkar főnöke, hangsúlyozva: meghatározó ünnepet, fennállásának 170. évfordulóját ünnepelte idén számos rendezvényen a Magyar Honvédség. Azért, hogy sok helyen sikerült méltó módon emléket állítani ennek, nagy szerepe volt a honvédséget és honvédelem ügyét évek, évtizedek óta elkötelezetten támogató társadalmi szervezeteknek, hagyományőrző egyesülteknek, önkormányzatoknak.

tun_8758.jpg„Várni a vártat és felkészülni rá: ez klasszikus értelemben az advent jelentése. Várni a váratlant és felkészülni rá: ez pedig a katonák mindenkori kötelessége” – mondta Korom Ferenc altábornagy, kiemelve, hogy a Magyar Honvédség katonái idén is e felkészülés jegyében szolgáltak a hétköznapokon. Több mint 20 kiemelt hazai és nemzetközi gyakorlaton mélyítették tudásukat, és adtak számot felkészültségükről. Emellett a déli határaink mentén is helyt álltak: az év első felében még több ezres létszámban biztosították Magyarország biztonságát. S bár a kiépített műszaki és technikai határzárnak köszönhetően lehetőség volt arra, hogy az év második felében jelentősen csökkentsék a határon szolgáló katonák létszámát, a Magyar Honvédség továbbra is készen áll arra, hogy ha a helyzet úgy kívánja bármikor, rövid időn belül a határainknál is szavatolja ezt a biztonságot.

Ünnepi köszöntőjében a Honvéd Vezérkar főnöke szólt a misszióban szolgálatot teljesítő katonákról is, akik „ma is négy földrész tizennégy országában járulnak hozzá a problémák megoldásához, hogy azok ne érhessék el hazánkat, ne fenyegessék otthonainkat, a magyar embereket.”

tun_9145.jpgA gálaest előtt Jákob János dandártábornok, a Magyar Honvédség protestáns tábori püspöke mondott ünnepi köszöntőt, a rendezvényt követően pedig Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke mondott karácsonyváró fohászt.

A hagyományos, immár nyolcadik alkalommal megrendezett adventi ünnepi gálaesten a Magyar Honvédség Központi Zenekara lépett fel - vezényelt Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere, illetve Kovács Tibor alezredes, a zenekar karmestere. Az elhangzott dalokat Ress Hajnalka színész-énekesnő, a verseket pedig Szabó Sipos Barnabás színművész adta elő. Közreműködött a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistáiból álló tánckar.

tun_8767.jpg

Forrás: www.honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2024. 05. 07., 10:09
A kihasználtságra és a tapasztalatokra való tekintettel a szerdai meghosszabbított nyitva tartást kizárólag előzetes egeztetés alapján biztosítjuk!
2022. 07. 19., 11:59
A LIGA Szakszervezetek támogatásával a csatolt linken szereplő üdülési lehetőségeket érhetik el tajgaink a 2024-es évben. Ehhez mindössze rendszeres tagdíjfizetés és a tagkártya felmutatása szükséges.
2024-05-07 13:18:55
Kedves Tagtársunk! 2024. július 1-től a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet minden egészségpénztári tagsággal rendelkező tagjának...

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.