2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ezren fogadták el a Hosz meghívását

Hosz  |  2006. 07. 15., 20:07

Húsz autóbusz, száz személygépkocsi, ezer résztvevő, s mindenkinek egy adag marhalábszár pörkölt – à la Besenyei Csaba.  A számok nyelvén így jellemezhetnénk a Honvédszakszervezet egyik legnagyobb szabású rendezvényét, melyre július 15-én került sor a ceglédi aquaparkban. Ha valaki túlságosan konzervatív szemléletet vall, akkor azt gondolhatja, hogy a zöld és a kék diszharmonikus egymással, holott itt, a három éve felavatott vízi paradicsomban tökéletes esztétikai egységben volt jelen a kék víz, a zöld pázsit és a kék ég – ez utóbbin csak elszórtan jelentek meg az enyhülést és némileg árnyékot adó gomolyfelhők.

Sárkány Ferenc, az Egység 2002 Kft.  ügyvezetője és munkatársai tökéletes helyszínt találtak a Honvédszakszervezet programjának, hiszen a már megszokott mogyoródi kirándulások után meglehetősen magas volt az elvárás nemcsak a tagság, hanem a szervezők részéről is. A számtalan csúszda mellett termálvíz és uszoda is várta a Hosz szórakozni, kikapcsolódni vágyó tagjait, akik valóban gondtalanul élvezhették ezt a verőfényes napot. Voltak olyan bajtársak, akik tanulmányaik elvégzése óta - immár másfél évtizede - itt találkoztak először.

 

Természetesen ők is, és a Honvédszakszervezet elnöke, Mészáros Géza is elégedetten nyilatkozott a családi napról.

- Nehezen indult a szervezés, aránylag visszafogott volt a jelentkezés, de a „célegyenesben” már meggyőző volt a propaganda - ez a tágas, valóban összkomfortos aquapark minden korosztálynak megfelelő szórakozási lehetőséget kínál. Úgy gondolom: a küszöbön álló változások előtt fontos az összetartozás érzését erősíteni a Hosz tagjai körében, s erre kitünő apropót nyújt a családdal együtt eltölthető hétvége.

 

Besenyei Csaba Hosz elnökségi tagÖrülök, hogy több mint ezren elfogadták a meghívásunkat, s egyúttal megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a szervezésben végzett áldozatos munkájukért Sárkány Ferencnek és Besenyei Csabának, a támogató ezred parancsnokának, Krnák János ezredesnek és Czikó László ezredesnek, az MH VEK parancsnokának, valamint Horváth László alezredesnek a MH VEK 3. sz. harcanyagraktár parancsnokának. Köszönöm a honvédelmi tárcának, Havril András vezérezredesnek, a vezérkar főnökének és helyettesének, Mikita János mérnök altábornagynak, hogy az együttmüködési megállapodásnak megfelelően ismét segítségünkre voltak. Hasonlóan köszönetemet és elismerésemet fejezem ki a Magyar Kereskedelmi Banknak, hogy anyagilag is támogatta a szakszervezet jubileumi évében ezt a számunkra oly fontos programot.

 

 A július 15-i szakszervezeti rendezvényről szóló részletes beszámolónkat az Egység újság augusztusi számában olvashatják majd - a szerk.

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.