2023. 10. 04. szerda
Ferenc
: 388 Ft   : 370 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A Honvédszakszervezet sajtóközleménye

Hosz  |  2013. 05. 16., 08:58

A május 15-i kongresszus után az elnökség az alábbi sajtóközleményt fogadta el és adta ki a Magyar Távirati Iroda számára...

Sajtóközlemény

A katonák reprezentatív szakszervezete, a Honvédszakszervezet (Hosz) tagsága őszinte örömmel értesült arról, hogy az oktatásban dolgozók mellett a közszféra másik jelentős ágazata, az egészségügy munkavállalói számára is jelentős béremelést jelentett be a kormány. Tekintettel a Hosz által képviselt hivatásos és szerződéses állomány egyre inkább ellehetetlenülő egzisztenciális helyzetére, a Hosz kongresszusi küldöttei fontosnak tartják, hogy a katonák illetményeinek emelését is tegye lehetővé a 2014. évi költségvetés.

A HM és a Hosz közötti további egyeztetések sikerében bízva, illetve Áder János köztársasági elnök legutóbbi, a Magyar Honvédséget méltató szavaira, és a kormány nevében számunkra levelet fogalmazó Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár véleményére – ,,a kormány elengedhetetlenül szükségesnek látja, hogy mielőbb megvalósuljon a katonai életpályamodellhez kapcsolódó illetményemelés” – hivatkozva, közelgő ünnepünk, a Magyar Honvédelem Napja alkalmából azt kérjük a honvédelmi minisztertől, hogy tegye lehetővé a honvédelmi tárca és a katonák reprezentatív szakszervezete közötti 2014. évi érdemi bértárgyalások legkésőbb június 30-ig történő megkezdését.

A Honvédszakszervezet kongresszusa egyhangúan elfogadta a jogszabályokhoz igazodó új Alapszabályt, valamint a 2012. évi költségvetés teljesülését, a tagdíjfizetés rendjének módosítását, valamint a vagyonkezelésről és a segélyezésről szóló határozatokat.

Budapest, 2013. május 15.                             

                     A Honvédszakszervezet elnöksége nevében:

                                                                                                    Czövek János sk.

                                                                                                               elnök

További információk: Szita Róbert

                                    Tel.: 06/70 387-1875

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 08. 28., 09:00
30 éves a magyar katonai felsővezető-képzés! A jubileumi év tiszteletére rendezett ünnepségre Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja meghív minden nyugállományú kollégát, aki az elmúlt 30 évben elvégezte a katonai felsővezető-képzést – köznapi nevén a vezérkari tanfolyamot.
2023. 09. 27., 12:32
2023.09.26-án Czövek János elnök és Bazsik István alelnök tartott tájékoztatót Kaposváron a HOSZ alapszervezeténél...
2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

Újabb mérföldkövet jelentő esemény a Szlovák Légierő F-16-os beszerzési programjában: 2023. szeptember 29-én repült az első, szlovák részre készült F-16V.

  Háború Művészete magazin

Véget ért a leendő EUFOR parancsnok és törzse, valamint a magyar parancsnoki évhez kapcsolódó képességek (például támogató, tűzszerész, MEDEVAC) szakállománya részére tartott békeműveleti célfelkészítés szeptember 29-én.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.