Május elseje előtt

Pedig már a 19. század elején is voltak olyan foglalkozási csoportok, ahol elérték, hogy a munkaidő 8 órás legyen. Voltak elit munkakörök, jobban megbecsült szakmák (például a kőfaragóké), hivatalokban dolgozó alkalmazottak, akik jobb helyzetben voltak, mint az átlag. Emellett viszont ezer olyan munkakörről is tudunk, ahol a munkásoknak gyakorlatilag egész nap dolgozni kellett, és esténként csak a munkahely sarkában megvetett priccsen lehetett 6-7 órát aludni a nap végén.

A május 1-je első tüntetése 1886-ban a sztrájkoló munkások védelmében, a tömegbe lövetés ellen történt. Ám eszmeileg valójában azért bontakozott ki, mert a munkavállalók átlátták, a pihenéshez való jogot mindenkinek szükséges biztosítani; ha nincs mindenki számára lehetővé téve a pihenés, a szórakozás, az emberhez méltó élet, akkor az a jog nem létezik. A szolidaritás tehát a belátással kezdődik, hogy ha másoknak sérül a joga, akkor az a jog valójában nincs. Akkor az is lehetséges, hogy az adott jog számomra sem lesz elérhető, ha szükségem lesz rá. Ebből következőleg nekem is mindent meg kell tennem, hogy mások ne szenvedjenek jogsérelmet.

Azok, akik ezt a gondolatot aktívan felvállalták, szakszervezetbe tömörültek. A II. Internacionálé 1889-ben határozatot fogadott el egy nagy nemzetközi tüntetésről, „oly módon, hogy a munkások egyidejűleg valamennyi országban, minden nagy városban terjesszék a képviseleti szervek elé azt a követelést, hogy törvényesen csökkentsék a napi munkaidőt nyolc órára…”. A tüntetés megvalósult, 1890 óta Magyarországon is minden évben megemlékezünk a munkások nemzetközi ünnepéről. 

Tudjuk, ma még mindig sok munkavállaló dolgozik hétvégén, munkaszüneti napokon, változó munkarendben (éjszaka, műszakokban, munkaidőkeretben), és sokuknak másodállást is kell vállalniuk ahhoz, hogy megkeressék a saját és a családjuk fenntartásához szükséges összeget. Ismerjük, hogy mindez káros az egészségre, gyengíti a munkabiztonságot, fokozza a munkahelyi balesetek kockázatát, és hosszú távon egészségromláshoz vezet.

Ez ellen fel kellett és fel kell lépni. Együtt, szolidárisan. A munka és a magánélet összeegyeztetése valójában a munkakörnyezet javítása, amely a munkavállalói lét és a szociális jólét alapfeltétele. Meg kell értetni azt is, hogy a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése nem csupán az egyénnek, de a gazdaságnak is jó. Pozitívan hat a növekedésre, a versenyképességre, a munkaerőpiaci részvételre, a nemek közötti egyenlőség megvalósulására. Csökkenti a szegénység kockázatát és növeli a nemzedékek közötti szolidaritást.

A történelem során más kihívások is érték a szakszervezeti mozgalmat, és érik a mai napig. Tavaly több mint 250 millió munkahely szűnt meg a COVID-19 világjárvány miatt, és idén további 130 millió munkahely került veszélybe, ezért világszinten a munkahelyteremtés lett a központi cél.

Magyarországon még szerencsére a munkaerőhiány jellemző, de a háború következményeként, az alapanyaghiány vagy az összeurópai korlátozó intézkedések miatt a szakszervezetek szerepe felértékelődhet, és feladataik kibővülhetnek azzal, hogy segítsék a munkavállalók más területen, munkáltatóknál történő foglalkoztatását, amint erre már volt példa a közelmúltban.

A szomszédos országban zajló háború is új kihívás elé állítja a szakszervezeteket. A több százezer menekült, a katonai készültség, és a gazdasági prosperitás csökkenésének, az infláció felerősödésének veszélye a szakszervezeti mozgalomra fenyegető árnyként vetül.

A LIGA Szakszervezetek mindent megtesz, hogy ezeket a problémákat kezelje. Akkor is, amikor a tagszervezetei körében gyűjtést szervezett az ukrán KPVU társszakszervezete számára. Annak az ukrán konföderációnak, amely szervezet tevékeny részt vállal abban, hogy segítse a menekültek kimentését az ostromlott városokból.

És akkor is, amikor itt, Magyarországon felszólalt és felszólal a munkavállalók jövedelmi helyzetének javításáért, külön tekintettel azokra a minimálbért vagy garantált bérminimumot keresőkre, akiknek leginkább szükségük van a szolidaritásra, a társadalom igazságérzetére.

Azt mondtuk, a szolidaritás azzal a belátással kezdődik, hogy ha másoknak sérül a joga, akkor az ellen fel kell lépni. Érvényt kell szerezni a jognak, legyen ez a munkavégzéshez kötődő jog, vagy „pusztán” emberség. Legyen az a pihenés vagy a szórakozás lehetősége. Május 1-jén többnyire az utóbbival élünk, de egy kicsit a szakszervezeteket is ünnepeljük. Mert mindez nem létezhetne a szakszervezetek, a tagság szolidaritása nélkül.

Mondjunk ezért köszönetet az előd és a jelenlegi tagoknak is, minden munkavállaló nevében!

Forrás: www.liganet.hu