Helyőrségek: Szolnok

Szolnok nevét elõször Zounok alakban I. Géza garamszentbenedeki alapítólevele említi 1075-ben. Ispánsági székhely, egyházi központ és fontos átkelõhely.  Az 1241-42-es tatárjárás után IV. Béla telepesekkel népesítette be a kihalt települést, majd Zsigmond király - 1422-ben és 1429-ben -  kiváltságokat adott Szolnoknak.

Buda eleste után (1541) hadászati szempontból kiemelkedõ szerephez jutott a város, ezért 1550 szeptemberében intenzíven kezdtek hozzá a vár erõsítéséhez. A török ostromzár 1552. szeptember 2-án teljesedett ki a város körül. A túlerõt látva a császári zsoldosok 1552. szeptember 4-én éjjel a Tiszán át menekültek el a várból. Õket követte a spanyol, illetve a magyar lovasság - a küzdelem kilátástalanná vált.

A törökök 1553-ban létrehozták a szolnoki szandzsákságot, majd 1562-ben elkezdték a Tisza-híd építését. Itt tartózkodásuk alatt dzsámit, minaretet és fürdõt építettek, amelyek a háborúk folyamán elpusztultak. Irodalmi érdekességként kell megemlíteni, hogy itt másolták a hazánkban készült egyetlen kézírásos török kódexet, amely Szulejmán hadjáratát írja le.

A város végül 1685-ben szabadult meg a török uralomtól. A török elleni harc pusztításait a Rákóczi szabadságharc eseményei tovább fokozták. A város 1697-ben, 1703-ban és 1706-ban - az ismert hadiesemények következtében - szinte teljesen megsemmisült. Szolnok városának benépesítése ismét igen komoly feladatot jelentett.

A város történetének kiemelkedõ eseménye volt az 1847. szeptember 1. napon a Pest-szolnoki vasút megnyitása, melyen már minden nap közlekedtek a szerelvények..

1849. március 5-én a honvédsereg Damjanich tábornok vezetésével itt érte el a tavasz elsõ jelentõs gyõzelmét a császári csapatok felett. A világosi fegyverletétel után, az 1870-es években figyelemre méltóan nõtt a város iparos és kereskedõ rétegének aránya, majd az ipari termelés tekintetében Szolnok a jelentõsebb városok közé emelkedett, lakosainak száma már 38.764 fõ volt 1930-ban.

 A második világháborút megelõzõen Szolnok katonaváros lett. Többek között 1939-ben kezdték el a katonai repülõtér építését, aminek eredményeképpen 1940 õszén három repülõalakulatot helyeztek ide.

Az 50-es években bekövetkezett erõltetett fejlesztés következtében a város iparosítása felgyorsult. A termálfürdõ építésével megkezdõdött a Tiszaliget üdülõközpontjának fejlesztése is, majd 1975-ben átadták Közép-Európa akkori legkorszerûbb vasútállomását.

A helyõrségben települt katonai alakulatok:

- MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

- MH 34. Bercsényi László Különleges Mûveleti Zászlóalj

- MH 25/88. Könnyû Vegyes Zászlóalj

- MH Béketámogató Kiképzõ Központ

- MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítõ Parancsnokság

- ‑Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Mûszaki Kar Repülõmûszaki Intézet

- ‑MH 43. Híradó és Vezetéstámogató Ezred Alföldi Híradó és Informatikai Fõközpont

Szalay Ferencnek, a város polgármesterének megadatik az a lehetõség, hogy a magyar parlamentben is képviselheti szûkebb pátriájának érdekeit - így az országos és helyi ügyek esetenként összefonódnak a politikai vagy szakmai döntések során.

- A szolnoki katonák sorsa, egzisztenciája szorosan kapcsolódik városunk történetéhez, hiszen a rendszerváltás elõtt a legnagyobb helyõrségként tartották számon településünket. A már évek óta zajló, s várhatóan a közeljövõben befejezõdõ haderõ-reform természetesen negatív kísérõjelenségekkel is járt, mégis aránylag kis veszteséggel került ki az átszervezésekbõl a város és a katonatársadalom. Ebben bizonyára közrejátszott az a tény, hogy a honvédelmi miniszter és a tárca politikai államtitkára is megyénkbõl származik – ez a  további érdekegyeztetésben is meghatározó. S bár az elmúlt idõszak történései nem múlhattak el nyomtalanul, napjainkban még mindig három-négyezer katonacsalád veszi igénybe a városi szolgáltatásokat, rajtuk kívül pedig több ezer olyan nyugdíjas, akik aktív korukban a Magyar Honvédségnél teljesítettek szolgálatot. Örömmel mondhatom el azt is, hogy Orosz Zoltán dandártábornokkal, a helyõrség parancsnokával kiváló munkakapcsolatot építettünk ki. A kontaktusok széles skálája fedezhetõ fel az iskolai oktatáson keresztül a sportolási lehetõségekig. Nekünk: civileknek, városvezetõknek, pedagógusoknak rendkívül fontos az oktatási intézményekben a honvédelmi nevelés - tudniuk kell a fiataloknak, mit jelent napjainkban fegyveresen szolgálni a hazát. A honvédséggel való együttmûködés az apró gesztusokon túl a gazdasági életben is megjelenik. Városunkban sok honvédségi ingatlan van – ezek hasznosítása megkezdõdött, így a volt legénységi épületekbõl 91 bérlakást alakítunk ki, s hasonló hasznosításra vár a Mester úti volt szovjet laktanya is. Több innovációs fejlesztésre nyílik majd lehetõség, hiszen napirenden van a Rákasi úti laktanya városi tulajdonba vétele. Az itt található csarnokokat, hangárokat ipari célra kívánjuk hasznosítani, s mivel ez közel esik a szolnoki logisztikai központhoz, logikusnak tûnik a hasonló funkcióba vétele. Ugyancsak terveink között szerepel a repülõtér vegyes hasznosítása: igaz ugyan, hogy most csak helikopterek légcsavarjai kavarják itt meg a levegõt, de korábban harci repülõgépek is landolhattak a kifutópályán. E bázist elsõsorban teherszállításra kívánjuk igénybe venni - a tanulmányterv pontos választ ad majd arra, hogy helytállóak-e elképzeléseink.

Szolnok – nem gyõzöm hangsúlyozni – napjainkban is õrzi katonaváros jellegét, hiszen több alakulaton kívül itt, az Alföld közepén mûködik az a toborzóközpont, ahol a fegyveres szolgálat iránt érdeklõdõ fiatalok autentikus választ kaphatnak kérdéseikre. Fontos számunkra ez is, hiszen a civilek és a katonák az elmúlt évtizedekben, évszázadokban szoros szimbiózisban éltek-élnek egymással. Nekünk, szolnokiaknak különösen sokat jelent, hogy városunkban állomásoznak azok a katonák, akik többek között az 1999-2000–es árvíz idején éjjel-nappal õrizték a gátakat. Nem túlzás: nélkülük nem lehetett volna megmenteni ezt a patinás települést. Azóta is meleg szeretettel és hálával gondolok Sárközi István ezredesre, a Kilián laktanya akkori parancsnokára, de Havril Andrást, a Magyar Honvédség vezérkari fõnökét is itt, a gátakon ismertem meg – õ akkor Cegléden volt parancsnok. Hosszasan folytathatnám a sort, a katonákkal kapcsolatos élményeimet a külföldi szolgálatba indulók búcsúztatásáig vagy fogadásáig, ám az egyik legemlékezetesebb eseményt hadd idézzem fel ismét. A délszláv háború idején több száz fiatalt vezényeltek tõlünk a határra. Megható volt látni a húsz év körüli fiúk arcán a céltudatosságot, az elhatározottságot és a hitet, hogy bármi áron megvédik az ország területi integritását. Az árvízi védekezés utáni fogadáson pedig alkalmam volt elmondani: ha a magyar fiatalok ilyen példák alapján fejlõdnek, nagy bajba már nem juthat az ország. Meggyõzõdésem, hogy a Magyar Honvédség modell szerepe ezen a téren semmit sem csökkent.

Helyünk és szerepünk van a közéletben

Szolnok lakosságának mintegy 10%-a kötõdik a Magyar Honvédséghez, s így az egyik legnagyobb munkáltatóként tartják számon a városban. Orosz Zoltán dandártábornok, a helyõrség parancsnoka fontosnak tartja hangsúlyozni: korábban is konszolidált kapcsolat volt a honvédség és a település vezetése között, ám ez napjainkban még tovább javult.

- Megtisztelõ, ám egyben súlyos felelõsséget is ró ránk, hogy kiemelt helyünk és szerepünk van a helyi közéletben. Ugyanakkor számunkra is fontos, hogy tudják, ismerjék a szolnokiak: mire költjük az adófizetõk pénzét.

Vannak persze olyan idõszakok, amikor a tett beszél: a Tisza tavaly is – Petõfi szavaival – el akarta nyelni a világot, s úgy gondolom, hogy katonák nélkül, helikopterek nélkül nem lehetett volna megmenteni a várost. A hatékony árvízi védekezés a legszervezettebb együttmûködést tette szükségessé, de a mindennapokban is egymásra találunk. A Magyar Honvédség átalakítása nélkülözhetetlenné teszi a szervezett utánpótlás biztosítást, s meggyõzõdésünk, hogy a honvédelem iránti elkötelezettséget elsõsorban nekünk, katonáknak kell felizzítani az ifjú szívekben. Ezért is segítünk és mûködünk közre a helyi középiskolák nevelési programjában. Szívesen látjuk a diákokat bázisainkon, a helikopter bemutatókon, a repülõmúzeumban, s örömmel bocsátjuk a fiatalok rendelkezésére a nyílt sportnapokon létesítményeinket, de a versenyszerûen sportolni kívánók elõtt is nyitott a Szolnoki Honvéd SE – hívjuk, várjuk a helybelieket, jöjjenek közénk!

Úgy gondolom, egy ilyen interjú alkalmával szólni kell a Honvédszakszervezettel való kapcsolatról is. Számomra a kölcsönös és rendszeres tájékoztatás a korrekt munkakapcsolat alapja. Ismeretes, hogy az átszervezések során az érdekvédelmi szervezet vezetõi és aktivistái jelentõs segítséget nyújtottak a parancsnokoknak. Úgy gondolom: ha már a parancsnok lehetõségei behatároltak, a Hosz még mindig segíthet, hiszen néha az indulatokat is kezelni kell. A példamutató kapcsolatnak köszönhetõen a közelmúlt egyik legnagyobb eredményének tartom, hogy állományunkban maradhattak azok a katonák, akik valóban elkötelezettek a haza fegyveres szolgálata iránt.

Mészáros Tibor zászlós 1992-tõl hivatásos katona, korábban tiszthelyettesképzõt végzett Szolnokon. Azon szerencsések közé tartozik, akik az átszervezések ellenére megmaradhattak szakirányú végzettségüknél – jelenleg is repülõmûszaki feladatokat lát el.

- Valóban, szinte a csodával határos módon mind a taszári, mind a szentkirályszabadjai változások nem érintették beosztásomat, változatlanul MI 24-es típuson dolgozom, s három éve teljesítek Szolnokon szolgálatot. Jövõre lesz tíz éve, hogy a Honvédszakszervezet tagjai közé léptem, bár akkor Taszáron nem voltak a katonáknak különösebb gondjai - minden illetményt idõben megkaptunk. Késõbb már a szerzett jogok elszámolásával adódtak problémák: ezek közé tartozott például a pihenõnapok kifizetésének kérdésköre is. Sokan úgy vélték, hogy az érdekvédelmi szervezet közremûködése nélkül esélytelenek lesznek a munkáltatóval szemben - ezért többen csatlakoztak a Honvédszakszervezethez, míg mások a kivárás vagy a kiválás taktikáját választották. Az ezredforduló után már abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy alapszervezeti vezetõségi tagnak választottak, s feladatom elsõsorban az információk továbbítása volt. Egy aktivistának fontos, hogy állandóan képezze magát – ezért is örültem a Hosz, illetve az FRDÉSZ-nél szervezett továbbképzéseknek. Bizonyára ezek a konzultációk is közrejátszottak abban, hogy egyre több bizalmat kaptam az érdekvédelmi szervezet vezetõitõl is.

Áthelyezésem után itt, Szolnokon  szintén tagja voltam a szakszervezeti vezetésnek, s 2007 áprilisától már én irányíthatom az alapszervezetet. Jelenleg ötszázharminc tagja van alapszervezetünknek, amely közel 50%-os szervezettséget jelent. Tekintettel arra, hogy ekkora létszámnál már nagy a szórás, az arányt megfelelõnek értékelem, ám ami ennél is fontosabb: sikerült a katonák körében megõrizni a Hosz tekintélyét, presztízsét. Azt is látni kell természetesen, hogy a hivatásos állomány körében népszerûbbek vagyunk, míg a szerzõdéses katonáknál természetszerûleg nagyobb a mozgás. A szakszervezet két alakulat katonáiból tevõdik össze, s érkezésemkor azt tapasztaltam: a helyiek kicsit passzívabbak voltak, ezért elsõdleges feladatunk a bizalom helyreállítása volt. Teendõink bõven adódnak, hiszen a gyakori struktúraváltás körünkben is érezteti hatását. Esetenként nem is súlyos gondokról van szó, hanem inkább szervezetlenségrõl vagy a repülõknél észlelhetõ speciális problémák megoldásáról. Ezek közé tartozik a pótlékok, készenléti szolgálatok elszámolása vagy éppen a ruházati csekk-könyvek mérhetetlenül lassú kiosztása. Bennünket is foglalkoztat a szakközépiskolai végzettség munkaviszonyban történõ beszámítása. A Hosz-nak fel kell vállalnia a munkáltatóval való párbeszédet, hiszen a katonák napi életét, közérzetét befolyásoló dolgokról van szó. Azt is látjuk, hogy esetenként az indulatok vezérlik a katonákat, de a többség érzi: az általunk felmutatott út csak a járható, csak ez vezethet eredményre. Rendkívül fontosnak tartom a kommunikációt, hiszen gyakran észleljük, hogy alapvetõ jogaikkal sincsenek tisztában mindig a katonák. Sok a passzív közöttük, sokan úgy gondolják: majd mások, majd az érdekvédõk megoldják helyettük is a problémákat. Visszafogott a közösségi érdeklõdés is, ezért bátorítjuk a kollégákat: szóljatok, fogalmazzátok meg gondjaitokat, hiszen csak így tudunk segíteni!

Siposné Erikának nem volt ismeretlen a katonaélet, még akkor sem, amikor civilként kereste kenyerét. Férje ugyanis katona, ebben az évben vonult nyugállományba.

- Éppen elsõ gyermekemmel voltam gyesen, amikor életem párja azzal a hírrel jött egyszer haza, hogy szerzõdéses katonákat is alkalmaz a Magyar Honvédség. Akkor öten pályáztunk, de közölünk én voltam az egyetlen nõ. Eredetileg gyors-és gépíró végzettséggel rendelkezem, s így a diszpécseri beosztás éppen megfelelt egy kezdõ katonanõnek.  Második gyermekem megszületése elõtt élelmezési raktáros voltam, majd visszatérésem után üzemanyagos raktárvezetõ, késõbb szállító rajparancsnok beosztásban dolgoztam. Már 1996-ban beléptem a szakszervezetbe, s az akkori csoportvezetõmnek, Lengyel Lászlónak próbáltam segíteni a szervezésben, a napi teendõk ellátásában. S ahogy ez már lenni szokott, aktivitásomnak híre ment, s egyre több feladattal bíztak meg: elõször csak a Vodafone programban, azután a különbözõ családi napok szervezésében. Szívesen tettem mindezt, hiszen magam is tapasztaltam, mennyire fontosak ezek az események és szolgáltatások a katonák életében. Munkámat, tevékenységemet azzal ismerték el, hogy 2004-ben megbízott csoportvezetõnek választottak. Hamarosan a katonanõi szekció elnökségének is tagja lettem, s így egyre több, a katonanõk életét befolyásoló problémára is rálátásom nyílt. A legnagyobb gondunk változatlanul a ruházattal van: nincs megfelelõ ellátás, nincs megfelelõ méretû egyenruha – hosszú évek óta férfinadrágban és ingben járok. Ugyanakkor a hölgyeknek itt nincs okuk különösebb panaszra, hiszen az elhelyezések megoldottak, s a szolgálatban is inkább csak egyéni problémák merülnek fel. Humánusak a parancsnokok, ennek ellenére az egyedülállóknál - különösen a gyermeket nevelõknél – nehéz a szolgálati idõ optimális meghatározása. Magam is érzékelem az esetenkénti érdektelenséget, nehéz összefogni még a szakszervezeti tagokat is. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a szolgáltató szakszervezet, a különbözõ kedvezmények és juttatások erõsítik a Hosz szerepét a Magyar Honvédségen belül.

Bakos Péter, a 34. Különleges Mûveleti Zászlóalj alapszervezeti vezetõje már  gyermekkorában elhatározta, hogy katona lesz. Erre a 90-es évek közepén került sor, amikor Szolnokon sorkatonaként megkezdte egyenruhás pályafutását.

- Még el sem hangzott talán a katonai esküm, amikor kezdeményeztem a szerzõdéses állományba kerülésemet, s  most van folyamatban a hivatásos állományba vételem. Több mint egy évtizede vagyok a Honvédszakszervezet tagja, s hogy nem az érdekek vezéreltek ez ügyben, mi sem bizonyítja jobban: még nem vettem igénybe a Hosz szolgáltatásait. Ugyanakkor azt is látom, mások számára valóban fontosak az érdekvédelmi szervezet által biztosított szolgáltatások: így volt ez 2001-ben, amikor a veszélyességi pótlék kapcsán a katonák konfliktusba kerültek a munkáltatóval. Vitathatatlan, hogy a Honvédszakszervezethez tartozni, ott vezetõ szerepet betölteni nemcsak megtiszteltetés, hanem a munka és a konfliktusok felvállalását is jelenti. Alakulatomnál olyan zsúfolt a kiképzési program, hogy szinte alig jut idõ szakszervezeti munkára, mégis foglalkoznom kell a Vodafone szolgáltatásokkal, a lakáslízinggel, s szükség esetén segítséget kell nyújtanunk jogi kérdésekben is. A feszített tempó mellett örömteli, hogy munkahelyi gondok, problémák elenyészõ számban merülnek fel, s így csak idõnként kell szolgálati ügyintézéssel kapcsolatban tárgyalni. A közelmúltban egyébként csatlakoztunk a segélyezési alaphoz, s így remélhetõleg több pénzt tudunk  majd adni rászoruló bajtársainknak.