160 éves a Honvédség (VIII.)

Hermann Róbert így írt: „A magyar hadsereg... 1848–1849 legsajátabb alkotása volt. 1848 elõtt még a program szintjén sem létezett, 1848-ban néhány hónap alatt hozta létre Batthyány Lajos kormánya. Ez a hadsereg képes volt megállítani a horvát bán több tízezres ármádiáját, elviselte egy kudarcokkal teli téli hadjárat megpróbáltatásait, s kevesebb mint egy évvel születése után már a határokig kergette vagy az erõdök sáncai mögé kényszerítette a büszke cs. kir. hadsereget.”

Bona Gábor pedig így fogalmazott: „Az 1848/49-es szabadságharcot vívó magyar hadsereg a kor színvonalán álló erõs, reguláris fegyveres erõ volt. Szinte egyedülálló az akkori Európában, miután a kontinens nemzeti függetlenségért, polgári átalakulásért, vagy a demokratikus szabadságjogok kiteljesítéséért ugyanakkor harcba szálló más népeinek, céljaik érdekében, nem sikerült hasonló haderõt létrehozniuk.”

A küzdelem katonai szempontból akkor dõlt el, amikor az Osztrák Császárság oldalán beavatkozott a kétszázezres orosz cári haderõ...

Az 1849. augusztus kilencedikén, a Bem és Haynau seregei által megvívott, számunkra vereséggel végzõdõ temesvári csata után a teljhatalommal felruházott Görgey Artúr arra az elhatározásra jutott, hogy augusztus 13-án, Világosnál, seregével leteszi a fegyvert Rüdiger orosz lovassági tábornok elõtt. Példáját követték a többi, még fegyverben lévõ seregtestek, egyedül Komárom erõdje tartott ki október elejéig. A korszak kiváló ismerõje, Katona Tamás történész megemlékezik arról, hogy a világosi fegyverletétel egyik szemtanúja, egy ifjú orosz fõhadnagy, Rüdiger szárnysegédje, a következõket írta emlékirataiban. „Kimondhatatlanul megindító volt e rendjét megõrzõ, erõs, harcképes seregnek a látványa. E sereg Ausztria számára néhány hónapja még félelmetes volt, s most itt állt fegyvertelenül, magát sorsának megadva... Görgey lovával serege elé lépett. Tisztjei és katonái azonnal körülvették. Beszélni kezdett volna... de egy hangot sem tudott kipréselni magából. Végül tompa zokogás tört ki a mellébõl, mire az egész hadsereg levegõ-eget betöltõ ’Éljen Görgey!’ kiáltással könnyezve válaszolt vezérének... Az egyik tiszt elõrejött, hogy a többiek nevében szóljon..., de nem volt ereje hozzá, hogy zokogását visszatartsa, csak annyit tudott kiejteni: ’Isten veled Görgey!’ ’Isten veled Görgey!’ – ismételte az egész sereg.”

A fegyverletételt követõ megtorlásnak a források szerint mintegy százhúsz áldozata volt, elsõsorban politikusok – gróf Batthyány Lajos, az elsõ felelõs magyar kormány elnöke, Csány László kormánybiztos és miniszter, báró Jeszenák János kormánybiztos, Perényi Zsigmond, aki a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásakor az országgyûlés felsõházának elnöke, Szacsvay Imre, aki ugyanakkor a képviselõház jegyzõje volt – és katonák, köztük az aradi tizenhárom. Október hatodikán hajnalban I. Ferenc József osztrák császár akaratából, az aradi vár egyik sáncában „por és golyó által” kivégezték Kiss Ernõ honvéd tábornokot, Dessewffy Arisztid honvéd tábornokot, Schweidel József honvéd tábornokot és Lázár Vilmos honvéd ezredest. Nem sokkal késõbb, a várhoz közeli zsigmondházi mezõn, bitón kivégezték Poeltenberg Ernõ honvéd tábornokot, Török Ignác honvéd tábornokot, Láhner György honvéd tábornokot, Knézic Károly honvéd tábornokot, Nagysándor József honvéd tábornokot, gróf Leiningen-Westerburg Károly honvéd tábornokot, Aulich Lajos honvéd tábornokot, Damjanich János honvéd tábornokot, gróf Vécsey Károly honvéd tábornokot. Egyetlen „bûnük” volt: az ország alkotmányára tett esküjükhöz híven, mindvégig – halálig – kitartottak a magyar szabadságharc ügye mellett.

(gyõri)