Az éltetett, ha segíthettem

- Három évvel ezelõtt választottak meg a jelenleg 1170 fõs nyugállományú tagozat élére. Az elsõ másfél évben kissé magunkra voltunk hagyva gondjainkkal, problémáinkkal. Ekkor szinte abban merült ki a tagozat vezetésének tevékenysége, hogy a tagság által felvetett ügyeket a Honvédszakszervezet vezetõihez továbbítottuk. A tavalyi rendkívüli kongresszus óta érdemi változások történtek nálunk is – a vezetés minden feltételt biztosít ahhoz, hogy azokon a fórumokon, ahol a nyugdíjasokat érintõ témák kerülnek elõtérbe, a tagozat képviselõje személyesen is megjelenhessen és kifejthesse álláspontját.

Életkorunkból adódóan számtalan egészségügyi problémával kell szembenéznünk - fontos volt tehát, hogy a gyógyszerellátás és a fogászat területén érdemi elõrelépés történjen. A tagozat kiharcolta azt is, hogy az orvosi rendelõkben a várakozási idõ szûkítésével is méltányolják állapotunkat. Ugyancsak egy pozitív változás: a korábbi években a Honvédszakszervezet nem emlékezett meg az Idõsek Napjáról: tavaly és idén rendkívül nagy sikerrel rendeztük meg ezeket a programokat. Ugyancsak jelentõs dolognak tartom, hogy komoly változás történt az egyéni problémák kezelésében - ehhez tartozik például a karácsonyi segélyezés is. Különösen a rendszerváltás elõtt nyugállományba vonultaknál van szükség arra, hogy figyelemmel kísérjük életkörülményeiket, s ha szükséges, szociális segélyezésben részesítsük õket. Tagozatunk fel tudta vállalni a kerek évfordulók megünneplését, s ebben a Hosz alapításának tizenötödik évfordulóját kell elsõ helyen említenem: ez alkalomból szerény ajándékokkal is alkalmunk volt meglepni bajtársainkat. Megelégedéssel szólhatok arról is, hogy valamennyi családi napra eredményesen mozgósítottuk nyugdíjasainkat, s a május elsejei városligeti rendezvényen is sokukkal találkozhattunk.

Fontosnak tartom azt is, hogy nyugdíjas csoportjaink 80%-a közvetlen kapcsolatban van a helyi civil szervezetekkel. Ennek köszönhetõ, hogy a Nyugdíjasok Országos Képviselete lokális szervezeteiben, és a nagyobb települések idõsügyi tanácsaiban meghatározó számban vannak jelen az immár inaktív katonák.

Az elégedettség mellett természetesen szólni kell a megoldatlan problémákról: lemondásom mögött az is áll, hogy a tagozat elnöksége esetenként megosztott volt, s talán emiatt sem tudtunk mindig konkrét feladatokat megfogalmazni. Bevallom, ennek hiánya is befolyásolja visszavonulásomat. Az örökös küszködés, az elnöki teendõkkel jár napi munka és a reprezentatív feladatok idõnként idegi kimerültségben is jelentkeztek, ezért a jövõben már csak a hadkiegészítõ csoport munkáját kívánom segíteni. Természetesen nem vagyok csalódott, hiszen különbséget tudok tenni az emberi gyarlóság és a Honvédszakszervezet feladatai között. Huszonegy évet töltöttem el úgy, hogy a közösségi munka befolyásolta tetteimet, napi feladataimat, programjaimat. Mégsem érzem ezt áldozatnak: mindig örültem, ha különbözõ funkcióimban segíthettem katonatársaimnak – a többi másodlagos volt számomra. Nyugalomra, csendre vágyom most, s remélem, a jövõben az unokák és dédunokák figyelemmel hallgatják majd, amikor felidézem nekik hosszú és sikeres pályafutásom legizgalmasabb történeteit.