szechenyi-terv-plusz
2025. 05. 23. péntek
Dezső
: 403 Ft   : 357 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nagykanizsai csoportélet

Hosz  |  2006. 11. 29., 12:03

Nagykanizsán 2006. november 13-17 között – immár hagyományosan – harmadik alkalommal került sor az „Idõsekért Nagykanizsán Ünnepi Hét” rendezvénysorozat lebonyolítására. A hét folyamán az ünneplés mellett az idõsek öszszemérhették tudásukat a kultúra és a sport vonatkozásában. A csoport mind a szervezési munkában, illetve a végrehajtás feladataiban aktívan kivette a részét. Megrendezésre került a „Családi ereklyék, becses emlékek” címû kiállítás, ahol két tagtársunk, Móricz István és Kulik Mátyás kiállítási anyagával szerzett megbecsülést részünkre. Kiemelkedõ teljesítményt nyújtottunk a Sportnap megszervezésében és végrehajtásában. A lövész csapatunk Gyõri György vezetésével elsõ helyezést, egyéni versenyben Regõs Zoltán elsõ helyezést, Nagy Dezsõ tagtársunk második helyezést szerzett. A játékos ügyességi versenyben 14 csapat közül a Bödör László vezette 5 fõs csapatunk elsõ helyezést ért el. Csapattagok: Cserepesi Béla, Magyar Mihály, Kovács László, Büki Boldizsár. Sor került kosárlabda dobó, és célbaugró versenyre is, melynek során, Bödör László illetve Cserepesi Béla az elsõ helyen végeztek. Összességében a csoportok és klubok közötti pontversenyben a város benevezett 11 nyugdíjas klubja között a mi csoportunk 78 ponttal az elõkelõ harmadik helyet vívta ki. Az elért helyezésekért a résztvevõk okleveleket, kupákat, érmeket és a szponzorok által felajánlott különbözõ ajándékokat kaptak. Ezek átadása nagyszabású záróünnepségen történt, ahol a város polgármestere méltatta az idõsek társadalomban elfoglalt szerepét és megbecsülését. A rendezvénysorozat a Honvéd Kaszinóban az est folyamán állófogadással, majd ezt követõen bállal ért véget.

Tarr Ernõ nyá. alezredes

csoportvezetõ

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 01. 24., 10:40
Hétfőtől indul a Tik Tok oldalunk. Egy fiatal kollegina fog titeket információkkal ellátni ezen a csatornán keresztül a Honvéd Érdekképviseleti Szervezettel kapcsolatban. Mi úgy hívjuk őt Hészes Betti. Fogadjátok sok szeretettel tőle az infókat.
2024. 12. 10., 12:57
Tisztelt Tagtársunk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GINOP _ PLUSZ 3.2.3-24 „Szociális partnerek kapacitásépítésének támogatása”című pályázat keretében a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet 57.663.449 Ft pályázati forrást nyert el...
2024. 03. 01., 12:35
Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy 2024. július 1-től a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet minden egészségpénztári tagsággal rendelkező tagjának rendszeres támogatást biztosít.
2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)

  JETfly Magazin

Az Emirates, a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better" ígéret jegyében. A légitársaság hetente több mint 26 800 First Class ülőhelyet kínál világszerte, teljes egészében privát lakosztályos elrendezésben, mely az iparág legnagyobb ilyen kapacitása.

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.