2023. 06. 01. csütörtök
Tünde
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Munkában az Alapítvány

Hosz  |  2006. 12. 27., 09:12

A Katonákért Alapítvány november 29-i, Szekeres István kuratóriumi elnök vezette ülésén – egyebek között – elhangzott, hogy immár 15 esztendeje hangoztatja a szakszervezet, az alapítvány, hogy a katona egyenruhás állampolgár, így a katonáknak is vannak civil ügyei. A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) keretében beadott pályázatok sikertelensége azonban azt jelzi, hogy a társadalom még mindig úgy gondolja, hogy csupán a szaktárcának és intézményeinek vannak tennivalói a katonák érdekében. Az Alapítvány rendezvényén részt vett Mészáros Géza, a Honvédszakszervezet elnöke is.

A kuratórium elõtt Szekeres István beszámolt a Honvédszakszervezettõl, a Honvédelmi Minisztériumtól kapott támogatásokról, valamint a személyi jövedelemadó 1%-aiból befolyt összegrõl, illetve azok felhasználásairól is. A kuratórium vezetõje azt is elmondta, hogy az Alapítvány támogatást nyert a fõvárosi önkormányzat rekonverzióval kapcsolatos pályázatán.

A segélyezési elgondolás, a három forrásból összerakott segélyezési alap beindult, több mint 2,5 millió forintot fordítottunk segélyezésre, ennek mintegy felét – sajnálatos módon – temetési segélyezésre költöttük - tette hozzá Szekeres István. Az ülésen elhangzott, hogy a megkezdett társadalombiztosítási tanácsadás eddigi tapasztalatai – az elõzetes várakozásnak megfelelõen – sikeresek. Nagy az érdeklõdés, a tanácsadó-szolgálat jelenlegi mûködtetése jól szolgálja a katonák érdekeit.

Fontos törekvése az Alapítványnak, hogy honvédségi inkurrenciákat igényel a szaktárcától. Már konkrét ígéret is van, a közeljövõben már elhelyezési és hadtápanyagokat is kapni fog az Alapítvány. A vállalkozási tevékenységrõl a kuratórium vezetõje elmondta, hogy a Food Expressz-szel fenntartott kapcsolat hamarosan véget ér, a Vodafone továbbra is leköti a munkakapacitások jó részét, a kintlévõség szinte minden hónapban meghaladja a nyereséget. Szekeres István azt is hangsúlyozta, hogy a munkaerõ-közvetítés ügyében is megkezdte a tevékenységét a Katonákért Alapítvány.

Ezt követõen arról esett szó, hogy a 2007-es esztendõben milyen feladatok állnak a Hosz, illetve az Alapítvány elõtt. A Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány és a Katonákért Alapítvány közötti hasznos együttmûködésrõl, egy, a munkába helyezést elõsegítõ, teljesítõképes innovációs iroda létrehozásáról is beszéltek. Az egyéb ügyek között elmondta a kuratórium elnöke, hogy a jogsegélyszolgálatot eddig vezetõ dr. Somos József már csak esetenként vállal feladatokat, így a – gazdaságosság jegyében – a Hosz és az Alapítvány közötti integrált jogsegélyszolgálat mûködtetésérõl is egyeztettek. 

A nyugállományúak, illetve a nyugdíjba készülõ aktív katonákkal kapcsolatban elhangzott, hogy az Alapítvány a maga lehetõségei mentén mindent meg fog tenni, még többet fog szolgáltatni, illetve még több információt fog nyújtani az érintetteknek. A nyugdíjas-kutatás és a kiválás-kutatás ügyeivel kapcsolatban is tárgyaltak a kuratórium tagjai, emellett szó esett egy lehetséges nemzetközi konferencia megszervezésérõl is.

Az ülésen Mészáros Géza Hosz elnök elmondta, hogy a szakszervezet – a Választmány döntését bírva – továbbra is támogatja az Alapítvány tennivalóit, célkitûzéseit, emellett a nyugállományúakkal kapcsolatos kutatásokat, ellátásukat, valamint a nyugdíjasházakkal és rehabilitációs központokkal összefüggõ terveket is segíti. A szakszervezet vezetõje tájékoztatta a megjelenteket arról is, hogy a szolgálati nyugdíj átdolgozása, valamint az illetményrendszer problematikája mind-mind a Honvédszakszervezet elsõdleges tennivalói közé tartoznak. Jó a kapcsolat a Hosz és az Alapítvány között - mondta hozzászólása végén az elnök.

Dr. Paraizs József az egészségmegõrzéssel, majd az Alapítvány jövõbeni jogsegély-szolgálati feladataival és a jogászi, ügyvédi tennivalóival kapcsolatban, míg Keszthelyi László a Vodafone kintlévõségek behajtása okán fogalmazott meg javaslatokat.

Az ülés végén Pusztai Lajos kuratóriumi titkár a segélyezésrõl, annak rendjérõl és lehetõségeirõl, a személyi jövedelemadó 1-1%-ára vonatkozó 2007.évi rendelkezõ nyilatkozatok benyújtásának lehetséges módozatairól, a határidõkrõl, valamint az átképzési támogatásokról adott hasznos információkat a kuratórium tagjainak, majd a következõ idõszak egyéb tennivalóiról és a pályázati lehetõségekrõl is tárgyaltak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.

  Háború Művészete magazin

1942 tavaszán, a megtépázott amerikai USS Houston és az ausztrál HMAS Perth cirkálók, a Jáva-tengeren előző nap vívott tengeri csata túlélőiként, a Jáva és Szumátra között húzódó Szunda-szoroson át próbáltak egérutat nyerni a megállíthatatlanul előrenyomuló japánok elől. Nem jártak sikerrel és sorsukat sokáig homály fedte.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.