Speciális problémák, hatékony érdekvédelem a légierõnél

- Valóban, hiszen édesapám és nagynéném is jelentõs szerepet vállalt a szakszervezeti munkában, ám számomra nem ez volt a kijelölt út. Úgy is mondhatnám, hogy lépésrõl lépésre, szinte az eseményekkel sodródva kerültem a jelenlegi, rendkívül megtisztelõ funkcióba. A honvédséggel – mint oly sokan mások – a sorkatonai szolgálattal szinkronban kerültem direkt kapcsolatba, s az egy év letelte után közalkalmazottként az egyenruhások között maradtam. Minderre a 90-es évek közepén került sor, s ha már az élet ezt produkálta, igyekeztem a legtöbbet kihozni választott hivatásomból. Természetesen tudtam, hogy a lépcsõk megmászásához a tanuláson keresztül vezet az út – így lettem a Budapesti Katonai Szakképzõ Iskola tanulójaként tiszthelyettes hallgató. A szívem azonban visszahúzott a királynék városába, s talán a szerencsének is köszönhetõen a légierõ parancsnokságon kaptam üzemanyagos beosztást.  Három évvel ezelõtt vegyi védelmi tiszthelyettesnek neveztek ki a radarezrednél, s a szakszervezeti munkába ezzel egy idõben kapcsolódtam be aktívabban. A Honvédszakszervezetnek egyébként 2001-ben lettem tagja – úgy, hogy érdemi információm sem volt a szervezet tevékenységérõl. Azt azonban már akkor is érzékelhettem a különbözõ reakciókból: az érdekvédelmi csoportosuláshoz tartozni semmiképpen sem jelenthet hátrányt. Ezt az is igazolja, hogy két évvel ezelõtt - amikor alapszervezeti vezetõnk, Boros Magdi nyugállományba vonult - már ötszáz fõs volt a tagság, s ez a szervezettség az állományra vetítve 1/3-os volt. Jelenleg 50%-os szinten állunk úgy, hogy a radarezred létszáma folyamatosan csökken.

A kollégák közül természetesen sokan szimpatizálnak velünk – azok is, akik ma még nem tagjai a Honvédszakszervezetnek, de látják, hogy komoly sikereket tudunk felmutatni. Olyan kérdésekben, olyan speciális problémák megoldásában tudtunk a munkáltatóval megállapodást kötni, melyek a munkavállalók zsebét rendkívül érzékenyen érintik. Ezek közé tartozik többek között a veszélyességi pótlék és a váltásos munkarendben a 40 órás munkahétre történõ áttérés - a Hosz népszerûsége ezért is érthetõ.

Úgy gondolom, hogy Andor Tamás elnökségi taggal közösen valóban hatékonyan sikerül a dolgozók érdekvédelmét megvalósítani. Az eredmények azonban nem megnyugvást, hanem új feladatokat  hoznak: változatlanul több olyan speciális gond van a légierõnél, amelynek megoldásához szükség van a szakszervezetre, az egységes fellépésre – így például szabályozásra vár az eltérõ munkarendben dolgozók szolgálatteljesítésével kapcsolatos szolgálati idõ vagy a lokátorkezelõk nagyfrekvenciás-, és a repülõmûszakiak pótléka is.  Tudom jól, hogy a katonák szemében a fogalmak esetenként összemosódnak, s nálunk már a munkaidõ egyértelmû meghatározása is szemantikai bravúrnak számítana. Mégis azért dolgozunk, hogy a Honvédszakszervezet - küldetésének megfelelõen -  harmonikus kapcsolatot alakítson ki a munkavállalók és a munkáltatók között.

A Honvédszakszervezet légierõ haderõnemi titkára a közelmúltban szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Fõiskolai Karán. Tóvári Róbert hadnagy azonban nem a csillagok vonzásában él, s változatlanul veszprémi otthonát tekinti igazi bázisának, ahonnan csak kedvenc hobbyja, a fotózás csábíthatja el hosszabb idõre, nagyobb távolságokra.