Soha nem felejtem el, honnan jöttem

- Amikor - közel egy évvel ezelőtt - jelenlegi pozíciójába került, hasonló elképzelései voltak-e az önre váró feladatokról, milyen  pozitív vagy negatív benyomások érték?

- Több mint egy évtizede, pontosan 1994-ben léptem a Honvédszakszervezet tagjai közé: joggal gondolhattam tehát, hogy alapos ismeretekkel rendelkezem. Tavaly május óta azonban - már kelet-magyarországi ügyvivőként - át kellett értékelnem korábbi véleményemet, hiszen kiderült, hogy az érdekvédelmi munka sokkal összetettebb annál, mint amelyet feltételeztem. Ma viszont már azt mondom, hogy ügyvivőként sem láttam ilyen mélységig, nem gondoltam, hogy ennyire sok és ilyen komplex az a feladat, amely új státuszomban rám vár. Ugyanakkor kétségeim is voltak: nem tudtam, hogyan fogadnak majd el a kollégák - jelesül az ügyvivők -, hiszen a Hosz hierarchiájában föléjük kerültem. Az ambivalens érzések csak fokozódtak, amikor kiderült, hogy a főtitkári poszt a gyakorlatban kulcspozíció, s kevésbé reprezentatív, mint gondoltam. Csak egyetlen példa: aránylag nagy költségvetésről kell felelősséggel dönteni, amely eleve sok konfliktusveszélyt hordoz magában - ezek feloldására a lehetőségek szerint kompromisszumokat  próbálok kötni. Segít ebben az is, hogy ezt a feladatot szívvel-lélekkel kívánom végezni, s nem úgy, hogy munkahelyként kezelem. Elkötelezett vagyok az érdekvédelem iránt, s ha kell, még a magánéletemmel szemben is előtérbe helyezem. Ha másoknál nem ugyanezt a tendenciát érzékelem, mindent elkövetek, hogy az ne juthasson érvényre. Egyébként számomra is meglepő volt annak felismerése, hogy a főtitkári munkát nehéz összeegyeztetni az érdekvédelemmel - a mozgalmi életben ugyanis kevésbé veszek részt. Ez kicsit érzékenyen érint, de ezt az érzést  a feladatok maximális végrehajtásával igyekszem kompenzálni. Így a pozitív élmények lettek a meghatározók, annak ellenére is, hogy a konfliktusok átszövik életünket. Abban bízom, hogy ezeken sikerült úgy túllépni, hogy senkiben sem maradt tüske - remélem, a kollégák is hasonlóképpen vélekednek. S még egy dolgot fontosnak tartok hangsúlyozni jelenlegi beosztásom kapcsán: itt nincs munkaidő, állandóan pörög a gépezet, egyik feladatból a másikba zuhanunk. Ez az év nemcsak különösen izgalmas, de bizonyára meghatározó is lesz a Honvédszakszervezet történetében – a jubileum ugyanis alkalmas arra, hogy értékeljük a megtett utat, s én örömmel konstatálom, hogy szakszervezetünket komoly tényezőként veszik számba. Az elmúlt másfél évben is érzékelhető a presztízs növekedése csapat- és miniszteri szinten egyaránt. Úgy gondolom: rang és megtiszteltetés, elismertség alapszervezeti vagy csoportvezetői tisztet betölteni, bár sok munkával és áldozattal jár.

- A Hosz megalakulása óta folyamatosan - az utóbbi években meredeken - emelkedik a szervezet létszáma, amely szükségszerüen együtt jár a strukturális átalakításokkal. Mennyiben korszerü a jelenlegi irányítási rendszer? S még egy fontos, összetett kérdés: az apparátus irányítása mellett stratégiai kérdésekben is igényt tartanak véleményére, állásfoglalására a Hosz testületei és vezetői, hiszen rendszeresen részt vesz a HÉF ülésein. Tapasztalatai szerint a Hosz képviselői részéről ott elhangzottak hasznosulnak-e a katonák életében, napi munkájában, s hogyan épülnek be az új jogszabályokba, rendeletekbe?

- Örömteli, hogy a Magyar Honvédség létszámának csökkenése mellett is egyre nő azon bajtársak száma, akiket tagjaink között tisztelhetünk. Ez a fentiekben jelzett elismertséget is szimbolizálja. Véleményem szerint a Hosz hármas funkciója tökéletesen érvényesül: a klasszikus érdekvédelem mellett munkánk szerves részét képezi az alapítványon keresztül történő szociális támogatás és a szolgáltatások bővülő száma, minősége. Ez utóbbit magas szinten végzi az Egység 2002 Kft.. Természetesen a Magyar Honvédség is változik, így törvényszerü, hogy mi sem élhetünk üvegkalitkában vagy elefántcsonttoronyban. Többek között ezért is volt fontos a tavalyi váltás  a Hosz vezetésében. A további átalakításokat az élet is kikényszerítheti, bár a jelenlegi struktúra már kiállta a próbát. Azt hiszem, hogy ezen is lehet még finomítani: 2003-ban, az akkori kongresszus után kijelentettem egy interjúban, hogy az új szervezeti struktúra megállja majd a helyét. Ma már látom a nüánsznyi problémákat is, melyek időnként zavaró porszemként kerülnek a gépezetbe. Ennek nem mond ellent az sem, hogy az utóbbi másfél évben a Hosz a szakértői egyeztetések, a HÉF ülések, a színvonalas rendezvények során megmutatta oroszlánkörmeit. A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum ülésein más irányú elfoglaltságaim miatt sajnos egyre kevésbé tudok részt venni, de az előkészítésekben természetesen hallatom hangom. Fontos hangsúlyoznom: szakértőink egy-egy véleményt csak a tagság egyetértésével, sugallatával tesznek meg. S mivel nincs nálunk a bölcsek köve, csak úgy ülünk le tárgyalni, ha ismerjük a tagság véleményét. Ugyanakkor az is előfordul - jelenleg a szolgálati nyugdíj változásai kapcsán -, hogy a központból indulnak el a kezdeményezések. Az alulról jövő információk azonban rendkívül fontosak számunkra: tudni szeretnénk, milyen a tagság hangulata, mi foglalkoztatja őket, hiszen csak így tudjuk őket érdemben képviselni, csak így lesznek hitelesek a Hosz állásfoglalásai. Ez a törvényjavaslatokra is igaz.

- Ön korábban csapatszolgálatot teljesített, s szakszervezeti vezetőként valóban napi gondokkal, problémákkal kellett szembesülnie. Az ott szerzett tapasztalatok és kapcsolatok mennyiben segítik főtitkári munkáját?

- Csapatszinten más volt a helyzet, ott a nyolcórás munka után kellett foglalkozni szakszervezeti ügyekkel. Öt évvel ezelőtt tizenhat  fő kezdte el felépíteni a szakszervezet helyi csoportját, s tavaly a taglétszám már megközelítette a négyszázötvenet. Szerencsém volt az ottani parancsnokokkal – soha nem kellett szolgálati panaszt benyújtanom: a személyügyi és a pénzügyi parancsnokkal is különösebb alkudozás nélkül lehetett egyeztetni. Soha nem az emberi gonoszság ellen kellett harcolnom, hanem többek között a jogszabályok helytelen értelmezése, esetleg alkalmazása ellen. Azt tapasztaltam, hogy a parancsnokok nem akartak rosszat a kollégáknak, s ezt érzékelhetjük magasabb szinten is. E tény ugyanakkor nem menti fel azt, aki hibázik. A csapatszolgálatban szerzett tapasztalatok egyébként érdemben befolyásolják munkámat, hiszen tudom, hogy a feladatok végrehajtása során a szakszervezeti vezetők nap, mint nap milyen problémákkal néznek szembe. Tudom, hogy sok a bürokrácia, s az érintettek maximum csak erkölcsi elismerésben részesülnek. Megpróbálom tehát úgy irányítani az apparátust, hogy csökkentsük az aktivisták terheit. Soha nem felejtem el, honnan jöttem, s ha erre mégis jelzést látnak a barátaim, kérem, figyelmeztessenek! Szeretnék megmaradni annak, aki voltam, természetesen folyamatosan fejlődve, egyre profibban végezve a munkát – a tagság legnagyobb megelégedésére. Meggyőződésem, hogy munkatársaim, az apparátus fontos fogaskerék ebben, amely nélkül nem müködik tökéletesen a gépezet.

- S végül egy személyes jellegü kérdés: a főtitkári poszt nemcsak új státuszt jelentett, de más életmódot, új kihívásokat is, miközben családjával Szentesről a fővárosi agglomerációba költözött. Hogyan látja: sikerült-e harmonikusan beilleszkedni az új miliőbe itt, s a szükebb lakókörnyezetben egyaránt?