A budapesti Égis Gyógyszergyárnál bekövetkezett robbanás következményeinek elhárítása közben megsérült tûzoltó kollégák ambuláns ellátásakor – az érvényes jogszabályoknak megfelelõen – a kórház munkatársai a tûzoltókat a vizitdíj kifizetésére kötelezték. Ezzel kapcsolatban az FRDÉSZ az alábbi sajtóközleményt adta ki:
A fegyveres és rendvédelmi szféra hivatásos állományú tagjai, rendeletben szabályozottan, szolgálatuk ellátása közben – többek között a korrupció gyanújának elkerülése érdekében - értéktárgyat, így készpénzt egyáltalán nem, vagy csak rendkívül korlátozott mértékben tarthatnak maguknál.
Teljes mértékben elfogadhatatlan ugyanakkor, hogy egy rosszul kiadott rendelet miatt, amely a vizitdíj fizetését szabályozza, veszélybe kerüljön olyan emberek orvosi ellátása, akik az életüket kockáztatva, hivatásuk ellátása közben, parancsot teljesítve, az állam és az állampolgárok érdekeit szolgálva megsérülnek.
A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének /FRDÉSZ/ Elnöksége ezért nyomatékosan kéri a Kormányt és az illetékes szakminisztériumot, hogy haladéktalanul módosítsák a vizitdíj fizetésére vonatkozó rendeletet oly módon, hogy akik szolgálatteljesítés közben sérülnek meg, azok mentesüljenek a díj fizetése alól.
Budapest, 2007. március 6.