Több, mint másfél évszázad elteltével is itt vannak közöttünk: forradalmárok, reformerek, hõsök, mártírok és névtelen harcosok. Volt jobbágyok, iparoslegények, kevély huszártisztek, fõnemesek – honfitársaink mellett szerbek, lengyelek, románok, szlovákok. Amíg Európa hangos volt, a csatatereken õk vívták élet-halál harcukat a zsarnokok seregeivel, s amikor Európa csendes lett, újra csendes, õk lógtak a bitófán, õket dobták tömlöcökbe nehéz vasra verve, s õk voltak azok is, akik itthon bujdokolva már csak a szívükbe rejtve hordozták a reményt.
Több, mint másfél évszázad elteltével a hétköznapokon csak a legnagyobbakra – Kossuthra, Bemre, Damjanichra, Batthyányra gondolunk, ám március idusához közeledve számtalan történelmi momentum, esemény és szereplõ jut eszünkbe. A Pilvax-beli ifjak, Jókai vezetésével, a Nemzeti dalt szavaló Petõfi a múzeum lépcsõin, a Habsburg-ház trónfosztása, a dicsõséges tavaszi hadjárat, Budavár visszafoglalása, Bem tábornok erdélyi sikerei, s persze a magyar szabadság „alapvetése”, a tizenkét pont.
Kellenek tehát az ünnepek, hogy általuk is közelebb kerüljünk a korhoz, mely történelmünk legmagasztosabb fejezetei közé tartozik. S kellenek azért is, hogy minden március 15-én bensõnkbõl fakadjanak József Attila sorai:
édes Hazám, fogadj szivedbe,hadd legyek hûséges fiad!
