A Hét krajcár és a pályaválasztás motivációja

- Prügy nevét csak kevesen ismerik, pedig ez a Szerencs és a Tisza partja közötti település valóban csodálatos hely - számomra ma is a boldogság szigetét jelenti. A negyvenes évek elején, amikor én nyiladozó értelemmel felfedeztem a környezetemet, még nagyon szegények lakták a falut, s ez a következõ egy-két évtizedben sem változott lényegesen. Érzékeltetésül, hogy milyen körülmények uralkodtak lakóhelyemen abban az idõben: Móricz Zsigmond, aki gyermekkorában néhány évet töltött itt el, valószínûleg prügyi élményeinek hatására írta meg a Hét krajcár címû novelláját. A prügyi és a hasonló adottságú településeken született gyermekeknek még az ötvenes évek elején is behatároltak voltak a lehetõségeik, s bár édesapámnak két tanult szakmája - kõmûves és ács – volt, mégsem nyílt számomra túlságosan tágra a világ. Tizennégy évesen is éreztem, hogy szüleim küzdelmes életébõl én is csak szûk perspektívát örökölhetek – a katonaság azonban biztos megélhetést jelenthet. Így lettem a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola növendéke, ahonnan törvényszerûen az Egyesített Tisztiiskolára vezetett az utam. Itt avattak tisztté 1962-ben, miután sikerrel végeztem el a fõiskola lokátor-technikusi szakát. Gyöngyös lett az elsõ, s – mondhatni - utolsó katonai állomáshelyem is, hiszen innen mentem nyugdíjba 1996-ban. A közbensõ idõszak is élményekkel és tanulással telt el, hiszen a kor tendenciájának megfelelõen nappali szakon végezhettem el a Budapesti Mûszaki Egyetem villamosmérnöki karát. A diploma megszerzése után a VI. Légvédelmi Tüzérezrednél, Karcagon teljesítettem szolgálatot, majd ismét Gyöngyösre kerültem. A tanulás – mint már említettem – végigkísérte egész pályafutásomat: 1984-ben végeztem el a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia összfegyvernemi parancsnoki szakát, s ezzel egy idõben alezredessé léptettek elõ. Közben Leningrádban és Moszkvában is elvégeztem különbözõ tanfolyamokat, s 1996-ban a 80. gépkocsi lövészdandár megbízott parancsnokaként, ezredesi rendfokozattal vonulhattam nyugdíjba. Ezer szállal kötõdünk ma is Gyöngyöshöz, amely nemcsak a lakhelyünk lett, hanem valamenynyiönk számára biztos egzisztenciát is teremtett. Feleségem egy ruhaipari szövetkezet elnökeként ment nyugdíjba, fiam informatikai mérnök, a lányom tanárnõ, s immár öt unokával ajándékoztak meg bennünket.

A Nyugállományú Tagozat elnöke egyébként 1998-ban, a gyöngyösi csoport létrehozásával lett tagja a Honvédszakszervezetnek, s 2006. december óta a tagozat elnöke.

- Parancsnokként is figyelemmel kísértem és támogattam a szakszervezetek munkáját, s az alakulatok közül talán elsõként kötöttem együttmûködési megállapodást a Hodosz-szal. Az a véleményem ugyanis, hogy feltétlenül összhangba kell hozni a munkavállalók és a munkáltatók érdekeit, hiszen csak elégedett katonákkal és polgári alkalmazottakkal lehet a feladatokat maximálisan teljesíteni. A nyugdíjas tagozat elnökének lenni azonban más jellegû megbízatás, mint egy parancsnoki beosztás. Jelenleg a négyéves ciklus beszámolóját és a következõ évek programjának tervezetét tárgyaljuk, melyet megküldünk a csoportoknak véleményezésre. A közeljövõben, szeptember 13-án, a nyugállományú tagozat jelölõgyûlést tart, s javaslatot tesz a kongresszuson megválasztandó jelölt személyére, illetve a vezetõ tisztségviselõkre is. Számomra az a megtisztelõ feladat marad, hogy a legmagasabb döntéshozó fórum által kijelölt program végrehajtásában aktívan részt vegyek. Örömmel mondhatom el azt is, hogy a tagozatban, illetve a tagozat elnökségén belül nincsenek antagonisztikus ellentétek, bár egymással ütközõ álláspontok is megfogalmazódnak - elsõsorban a jövõvel kapcsolatos elképzelések terén. Emiatt továbbra is kemény viták várhatók, de ezeknek most van itt az ideje. Ismerni kell ugyanis a tagság véleményét ahhoz, hogy széles körben elfogadott és megvalósítható programot jelöljünk ki. Ebben segít az is, hogy javult a belsõ információáramlás, s jó kapcsolatot alakítottunk ki a Hosz irányítóival. A hatékony munkát azonban nehezíti, hogy számtalan, korábban nem ismert gonddal és problémával kell megküzdeni. Csak egyetlen példa ezek közül: a kiürült helyõrségekben meglehetõsen nehéz lesz aktivizálni, összehozni a kollégákat.

Szoboszlai Endre a tagozat legfontosabb feladatának a nyugállományú katonák érdekképviseletét tekinti, ugyanis feszítõ gondok érzékelhetõk a nyugdíjakban felhalmozódott különbségek miatt – erre tárcaszinten kell megoldást találni. Az elnök szerint alapvetõ és elérhetõ cél, hogy az idõskor megélésének feltételei ne romoljanak, s ezért legalább a mai szinten kell tartani a kulturális és egészségügyi ellátást – nem lenne ugyanis szerencsés, ha tovább szélesedne a szociálisan lecsúszottak tábora. Az eredményes fellépéshez azonban a szervezettség további növelése, más érdekvédelmi szervezetekkel való intenzív kapcsolat és közös fellépés szükségeltetik. A Honvédszakszervezet nyugdíjas tagozata hallatni kívánja a jövõben is a hangját a Honvédelmi Idõsügyi Tanácsban és a nyugdíjasok országos szervezeteiben.