Meccs – félidők nélkül

Például a szövetségi kapcsolatokban, vagy a tárgyalástechnikában. Az azonos oldalhoz tartozók, illetve oldalon helyet foglalók folyamatosan arra törekszenek, hogy a közöttük esetlegesen felmerülõ problémákat soha ne a másik fél jelenlétében rendezzék. Az ok egyértelmû: a jelzettel ellentétes magatartás súlyosan gyengítheti a pozíciókat, alkalmat kínál az egység megbontására.

Mi sem természetesebb annál, minthogy az elõbbiek mind az érdekvédelmi, mind a munkaadói szervezetek kapcsolataira egyaránt érvényesek. Az egyik vagy másik oldal saját konfliktusait házon belül kell kezelni. Ellenkezõ esetben a várt eredmény elmaradása - a sikertelenség mellett - a szemben ülõk arcára kaján vigyorként kiülõ kárörömre is számítani lehet. Az ilyen esetek ráadásul roppant kellemetlenek, mivel a nyomukban felröppenõ silány szóbeszédek az idõ haladtával legendává nemesülve keringenek a bakancsoktól koppanós, vagy éppen szõnyegléptû folyosókon.

Érthetõ hát, hogy az érdekvédelmi szervezetek közötti kisebb-nagyobb konfliktusok igen ritkán válnak nyilvánossá. A Hosz is kínosan ügyelt, ügyel arra, hogy a munkavállalói szervezetek között régebben, vagy újabban kialakult ellentéteket az érintettekre szûkítve számolja fel. Számunkra világos: a megosztottság a katonák érdekeinek érvényesítése akadályozásával, gyengítésével óriási károkat okoz.

A leírtak alapján rendkívülinek értékelhetõ a Hosz elnökének a CSÉSZ elnökéhez intézett válaszlevele. Hangsúlyozom, a levél - válasz. Válasz a CSÉSZ egy széles nyilvánosság számára megküldött írására, amely több helyen, a Hosz jó hírnevét, tisztségviselõinek becsületét sértõ vádaskodást tartalmaz. A Válaszlevél (honlapunkon teljes terjedelmében olvasható - a szerk.) miközben tételesen rávilágít az állítások rosszindulatú és hamis mivoltára, felszólítja a CSÉSZ elnökét a szóbanforgó tevékenység befejezésére. Pont. Ezzel van vége! Nincs viszontsértés, becsmérlés, rágalmazás… sárdobálás.

De mi is van a levelezés mögött? Elõtt? Miért lapátol sarat oly nagy hevülettel pont ránk a CSÉSZ, vagy annak elnöke?

Sokan szeretik a focit. Akkor mondjuk el a történetet olyan focimódra!

Van az 1. számú nagypálya, ez az érdekegyezetés (HÉF) pályája. Itt két válogatott csapat focizik. A Kenyéradók válogatottját a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar csapataiból állították össze. A kapujukat, amely igen kicsi (a labda méretét alig haladja meg) és hálója a gólvonal elõtt van, rendkívül szívósan védik. A Kenyérkeresõk nemrégen még négy csapat játékosaiból álltak össze: Hosz, HODOSZ, Beosz, CSÉSZ. A kapunk jó nagy, így a támadás mellett a védekezésre is kiemelt gondot kell fordítani. A meccs ezen a pályán úgy 15 éve folyik, félidõk nincsenek, cserék elõfordulnak, ami a Kenyéradóknál igen gyakori. Ha gólt rúgunk, az jó a szurkolóinknak, valamit kapnak, vagy valamit nem vesznek el tõlük. Ha gólt kapunk, az rossz a szurkolóinknak, meg a csapatnak is. A nagypályára nem engedik be a szurkolókat, õk az eseményekrõl és történésekrõl a mindkét részrõl nyilvánosságra hozott tudósításokból, hírekbõl értesülnek. A Kenyérkeresõk kezdeményezésére azonban idõnként vidéki mérkõzésekre is sor kerül (évente egyszer-kétszer, ahol - ha korlátozott számban is, de - jelen lehet a drukkerek egy része.

A közös edzések mellett a meccsek elõtt mindkét válogatott technikai- taktikai értekezletet tart. Ezekrõl a megbeszélésekrõl a CSÉSZ csapata egyszer csak el-elmaradozott, miközben a meccseken általában ettõl függetlenül beálltak a játékosai, akik egyébként különös módját választották a focinak. Egy-egy öngól becsúsztatásán túl, gyakran a saját válogatottunk gólratörõ játékosainak vetettek gáncsot.

A sokadik eset után, egy olyan technikai értekezleten, ahol csapatkapitányuk mégiscsak megjelent, a többiek tisztelettel érdeklõdtek: mi az oka sajátos stílusuknak? Talán nem tudják, melyik válogatottban szerepelnek, vagy nem veszik észre a pályán a Kenyéradók valóban kicsi kapuját?

A válaszok meglepték a három szövetségest: igaz, hogy a CSÉSZ játékosai is ezen a pályán fociznak, de õk egy külön csapat. Egyáltalán nem érdekli õket, hogy a többi focista hogyan szövi a támadásokat, vagy szervezi a védelmet, õk úgy pattogtatják a labdát, ahogy éppen jónak látják. Nekik tulajdonképpen nincs is kapujuk, így mindegy, melyik hálóba lõnek, csak gól legyen. Hogy ez tetszik-e a Kenyérkeresõk-válogatott más csapatainak és például a Hosz tizenezres szurkolótáborának, az legyen az õ gondjuk. Egyébként a továbbiakban még a megbeszélés szintjén sem kívánják összehangolni focijukat a többiekkel.

Ekkor fordult a válogatott a szervezõkhöz: ha a CSÉSZ játékosok nem kívánják náluk kergetni a pöttyöst, talán a Kenyéradók oldalán, hisz olyan futballt senki sem látott, ahol három csapat játszik mindenki-mindenki ellent. A javaslat, mint ahogy a javaslatok nagy része, nem talált visszhangra.

Így esett meg, hogy ezután a CSÉSZ csapata nem kapott meghívót egyik válogatottba sem. Ekkor kezdõdtek, vagy méginkább felerõsödtek a bekiabálások. A pályán kívülrõl. A volt csapattársak minden egyes megmozdulása rossznak ítéltetett.

Mi az, hogy a Hosz focistái leginkább a focihoz akarnak érteni, és elsõsorban nem a szotyolapirítás vagy a stoplisróf-csavarás, esetleg a stadionépítés szaktekintélyeiként jelennek meg. Úgy, mint például õk, akik egyik alkalommal majd egy órára leállították a játékot azért, hogy tudományos igényû elõadást tarthassanak a szektorkordonok szilárdsági mutatóinak tervezési követelményeirõl.

Felháborító, hogy a Hosz a 2. sõt a 3. számú (a szurkolók otthonában) lévõ pályákra is betolakszik focizni, amikor azokat éppen kisebb befogadóképességûre szabják át.

Valóban fociztunk, focizunk a végeken is, hiszen ott van a legtöbb bérletesünk. Õk hívtak bennünket, amihez még joguk is van. Igyekeztünk minél több szurkoló helyét megmenteni, vagy segíteni számára elfogadható ülést találni. Akik számára mégsem maradt terület, abban támogattuk, hogy ne a lelátó tetejérõl kelljen leereszkednie, leugrania, vagy valamelyik oldalkapun elkullognia, hanem a fõkapun, emelt fõvel, a törzsszurkolónak kijáró módon hagyhassa el a pályát.

Ha a Kenyérkeresõk gólt szereznek - amire azért elégszer van példa – az sohasem lehet elég szép. De ha mégis: a kiszállt csapat rögtön azt kezdi híresztelni, hogy õ szerezte, amikor a pályán sem volt. Nemrégiben egy igen szép találatot értünk el. (A Kenyéradók hozzájárultak, hogy a nézõk lízingelhessenek.) A CSÉSZ csapatkapitánya már a meccs után a Kenyéradók egyik (igen korrekt) játékosától érdeklõdött az eredményrõl és a részletekrõl, majd azt hírül adta csapata legújabb eredményeként. Valóban, talán ez az egyetlen kérdés amely (üzleti alapú) megoldására korábban több, még a Kenyérkeresõknek is gyanús kísérletet tettek már. Csak ne került volna csapatunkhoz az az írásuk, amelyben az érintettek többek között azon keseregnek, hogy a Kenyéradók elutasítása miatt a bábáskodók elesnek munkájuk jól megérdemelt jutalmától.

A bekiabálásokból az is kiderül, hogy szurkolóinkat erkölcstelenül állítjuk magunk mellé. A Hosz csapata nem érzi erkölcstelennek, ha a szurkolók érdekeik mentén mind nagyobb arányban csatlakoznak a tisztán szerzõdéses és hivatásos (aktív és nyugállományú) katonákból álló táborunkhoz.

Viszont nem kívánjuk szurkolóink számát nem katonák erkölcsös betoborzásával felduzzasztva nagyobbnak láttatni a Kenyéradók és Kenyérkeresõk felé. A táborunkba lépõk bizalmát törekszünk minél jobb játékkal meghálálni, fenntartani. Továbbra sincs szándékunkban fontosságunkat pótcselekvések részleteiben elveszve bizonygatni, vagy parancsnoki focicsapattá alakulni.

Az igazi focit a pályán játsszák, az erényeket bizonyítani ott kell, nem röplapokon. Az eredményt gólokban mérik. Amelyik csapat soha nem lõ gólt, az lehet, hogy nem is focicsapat...

Ilyen a boksz. Vagy az egy másik sportág? Annak is megvan a szépsége, de mindenesetre nem csapatjáték...