Szolidaritás és esély

A civil szervezetek is részesei voltak a közös erõfeszítéseknek. Már az l996-os visegrádi nemzetközi konferencia radikális szemléletváltozást tükrözött és sürgetett. Szervezõi és elõadói a hadsereg és a társadalom egymásra utaltságának újra felismerésérõl, a kölcsönös érdekek tisztázásának szükségességérõl értekeztek, és a résztvevõk új kezdetrõl beszéltek.  A humán erõforrások gazdaságos újrahasznosítása tekintetében egy minõségileg új szemléletmód igényét és kialakulásának kezdetét jelezték.

- A konferencia bizakodóan tekintett a jövõbe, s középtávon is realizálhatónak látta a szervezeti és az egyéni érdekeket harmonikusan érvényesítõ megoldások meggyökerezését. Ma, tizenegy év múltán kevésbé lehetünk optimisták. Látjuk, hogy 1996-ban úgy kezdtünk a munkához, hogy közben sem a tudásunk, sem a jogszabályi környezet nem volt megfelelõ, nem rendelkeztünk a szükséges szervezeti, anyagi és személyi feltételekkel sem. S a hiátusok végigkísérték az eltelt éveket.

A sorozott hadsereg szisztéma 2004. évi befejezésével, az önkéntes haderõre történõ áttéréssel kapcsolatos helyzetet és feladatokat alapítványunk a honvédség és a munkaügyi tárca szakembereivel közösen a 2005. decemberében szervezett konferencián tekintette át.

A tapasztalatok azt mutatták, hogy a honvédségben fölöslegessé vált munkaerõnek a polgári életbe történõ átirányítása az elmúlt években elsõsorban szociális problémaként jelent meg. A szervezet hosszú távú érdekei-szükségletei – a minõségi szelekció – helyett a szubjektív válogatás, a gyakran tudatosan fenntartott bizonytalansággal is ösztönzött spontán kiáramoltatás volt a meghatározó. A szervezeti törekvéseket a valóságban csupán a távozni kényszerülõk egzisztenciális gondjainak mérséklése, a távozás legkedvezõbb megoldásainak keresése jellemezte.

Persze sok jó lépés is történt. A humán szakemberek és a területi munkaügyi szervek összefogásával – ha csak csekély létszámban is, de - megkezdõdött a pályaelhagyók szervezetszerû átképzése, megindultak az elsõ munkaerõ-piaci tréningek, majd a képzések. Megalakult a Központi Munkába Elhelyezési Bizottság (KMEB), majd az elsõ helyi bizottságok. Megfogalmazódtak a feladatok, az eljárási szabályok, a módszertan.  S az eredmények között emlékezünk a munkatársak felkészítésére, az együttmûködés kialakítására az akkori MüM-mel, a munkaügyi szervekkel, vagy a külföldi tapasztalatok gyûjtésének megindulására. Az MH Szociálpolitikai Alapítványa - ma közalapítvány - egyre jobb felkészültséggel és bõvülõ forrásokkal kapcsolódott be a munkába, s mára a honvédségi rekonverzió fõszereplõjévé vált.

Az átszervezési kampányok mellett megindult a szakmai felkészülés az önkéntes haderõ létrehozását követõen szükségszerûen jelentkezõ más jellegû rekonverzióra, a szolgálati életutat befejezõ hivatásos, illetve fõként szerzõdéses katonák rendszerszerû, folyamatos szervezeti feladatot jelentõ kibocsátására. Három éve a honvédség katonaállománya már csak önkénteseket foglal magába. Az önkéntes haderõbõl történõ kiválás segítése – az elmúlt évtized tapasztalatai ellenére – nem csupán a munkaerõ társadalmilag hatékonyabb újrahasznosítása, s a katonai szervezet számára sem csupán megoldandó szociális feladat. Nemzetközi tapasztalatok támasztják alá, hogy a minõségi munkaerõ életének legaktívabb szakaszában nem kötelezi el magát a katonai pálya iránt, ha – a szolgálat alatt biztosított javadalmazáson és munkafeltételeken túl – a honvédségben nem szerezhet olyan képzettséget, gyakorlatot, amely további polgári életpályáján nagyobb foglalkoztatási biztonságot garantál, vagyis munkaerejének értékét, értékesíthetõségét növeli.

Az elmúlt évben, az azóta megszüntetett HM Humánpolitikai Fõosztály, személy szerint Dr. Krizbai János ezredes kezdeményezésére megkezdõdött a Magyar Honvédségbõl a felsõ korhatár elérése elõtt kiváltak sorsának, élethelyzetének vizsgálata. Ahogy röviden nevezzük, a KIVÁLÁS-kutatás, melyet a ZMNE Szociológia - Pszichológia és Pedagógia tanszéke, Dr. habil. Kiss Zoltán László alez. egyetemi docens, tanszékvezetõ vezette munkacsoportja végzett el. A kutatási jelentést megtárgyalták az érdekképviseletek, a Honvédelmi Érdekegyeztetõ Fórum, ezért csak néhány adatát, megállapítását emelem ki:

- az 1990 óta kivált egykori hivatásos tiszt és tiszthelyettes katonák 40,5%-a ellátások nélkül tartalék állományba került - (2/5-2/5 arányban találtunk olyanokat, akik 40 év alattiak ill. 40-50 év közötti életkorúak,

- a kiváltak döntõ többsége - 75,5%-a - ismét el akart helyezkedni,

- a kilépés után a válaszadók 26,2%-a  rövidebb-hosszabb idõre munkanélkülivé vált.

- az egykori hivatásos tisztek és tiszthelyettesek közül csak töredék százalék jelölte meg a MEB-et, mint olyan eszközt, melyet elhelyezkedésük során annak idején valóban releváns információs forrásként voltak képesek felhasználni!

- a pályaelhagyóknak csupán 44,5%-a állította azt, hogy bármiféle érdemi segítséget kapott volna kilépésekor a Magyar Honvédségtõl. A válaszadók relatíve kis hányada emlékezett úgy, hogy képzési támogatást kapott volna kilépésekor, avagy álláskeresõ tréningre, állásbörzére, illetve átképzésre küldték volna.

A megkérdezettek kétharmada úgy látja: a Magyar Honvédségnek aktívabban kellett volna õt kilépésekor támogatni! Elsõsorban a polgári életben való elhelyezkedés, beilleszkedés aktívabb segítését várták volna el. Sokan örömmel vettek volna részt átképzéseken, illetve vettek volna igénybe a munkaerõ-piaci versenyben való helytállásukat elõsegítõ, gyakorlatias tájékoztatást, állásajánlatokat és kiegészítõ információkat.

- alig volt olyan válaszadó, aki úgy nyilatkozott, hogy eredeti szakmájának, szakképzettségének megfelelõ szintûnél magasabb munkakörben alkalmaznák jelenleg. Annál jelentõsebb volt viszont azok aránya  - 27,5% -, akik úgy ítélték meg, hogy a szakmájuknak, szakképzettségüknek megfelelõnél inkább alacsonyabb szintû munkakörben alkalmazzák õket. Sõt azok aránya is igen jelentõs volt  - 28,6% -, akik úgy érzik: egyáltalán nem szakmájuknak, szakképzettségüknek megfelelõ szintû munkakörben alkalmazzák õket!

A kutatás eredményeinek fényében talán nem túlzó a megállapítás, hogy a rekonverzió  jogszabályi környezetének, szervezeti és intézményi feltételeinek, valamint anyagi forrásainak rendezettebb helyzete ellenére a munka hatékonysága rendkívül alacsony.

Mostani konferenciánkon – a korábbi alkalmakkor elvégzett munkára és tíz év tapasztalataira alapozva – már nem elméleti megközelítésekkel, a rekonverzió szükségességének, indokoltságának bizonygatásával szeretnénk foglalkozni. Adott a szükséges jogszabályi környezet, az állami foglalkoztatási szolgálat a partnerek széles körét biztosítja munkánkhoz. A tovább- és átképzõ kapacitások a honvédségen kívül és belül tág palettán képesek biztosítani minden ésszerû képzési igény kielégítését, s a költségvetési és pályázati források is megalapozottabb munkát tesznek lehetõvé, mint korábban. .

A sikeres munka, az együttgondolkodás feltételei – úgy hiszem – adottak, a feladatban érintett szakemberek jelen vannak konferenciánkon. Így a HM és az MH kompetens szakemberei, tanintézeti vezetõi, oktatásszervezõk, a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat képviselõi, az érdekképviseletek tisztségviselõi, a csapatok és a kiegészítõ parancsnokságok képviselõi, valamint a honvédségbõl kivált, a társadalomba visszailleszkedett, volt katonák reprezentánsai.

Az elõkészítõ munka, valamint a konferencia eredményeként szeretnénk pontosan megfogalmazni azt a multiplikátor szerepet, amelyet az ügyben érdekelt civil szervezetek, így az MH Szociálpolitikai Közalapítványa és a Katonákért Közhasznú Alapítvány tölthet be a sokirányú képességek és erõfeszítések összehangolása, a rekonverzió hatékonyságának növelése érdekében.

A két nap munkája után szeretnénk tisztábban látni egy, az EU-Norvég finanszírozási mechanizmus keretében támogatásra sikerrel pályáztatható rekonverziós projekt fõbb elemeit és lehetséges partnereit – fogalmazta meg a konferencia célját és feladatait Szekeres István.

Sásik László nyugállományú ezredes referátumában hangsúlyozta: másfél évtizedes törvény alapozza meg a rekonverzió feladatait, s ebben vesz részt aktívan az alapítvány. Felvázolta a legfontosabb problémákat és meghatározta azokat a fejlesztési koncepciókat is, melyek a munka hatékonyságát növelik. Álláspontja szerint a meglévõ szervezeti rendszert vertikálisan is át kellene alakítani, mégpedig régiós szintig, illetve a potenciális munkavállalókig.

A konferencián Az eredményes rekonverzió feltételei, tapasztalatok, lehetõségek és feladatok címmel elõadást tartott Mészáros Géza, a Honvédszakszervezet elnöke is:

- Az MH Szociálpolitikai Közalapítvány ellátási körébe nem tartozó katonatársaink, akik a Honvédszakszervezet tagjai, képzési támogatást igényelhetnek, és igényelnek a Katonákért Közhasznú Alapítványtól. Elsõsorban azok fordulnak segítségért az alapítványhoz, akik egészségügyi problémáik miatt kénytelenek a Magyar Honvédségtõl eltávozni. A jövõben a Közalapítvány és a Katonákért Közhasznú Alapítvány - reményeink szerint a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok által kiírt projekt pályázaton - további financiális lehetõségekhez jut és bõvíteni tudja a civil életbe való beilleszkedés tevékenységi formáit.

Elképzelhetõnek tartanánk olyan rekonverziós programot, amely az akkreditált át- és továbbképzésben a katonaállományt az aktív munkájuk alatt támogatná. Ezzel a civil életbe való elhelyezkedés azonnali lehetõségét tudná biztosítani a tárca a Magyar Honvédséget elhagyónak, illetve folyamatosan olyan kompetenciák birtokában lennének katonatársaink, amelyek mind egyéni, mind katonasorsukat is kedvezõen befolyásolnák. Gondolunk itt elsõsorban azokra a kompetenciákra, azokra a személyiségbeli tulajdonságokra, képességekre, készségekre, melyek a hierarchikus szervezetben háttérbe szorulnak, viszont a civil élethez elengedhetetlenül fontosak. A szerzõdéses katonák pályán tartását nagymértékben befolyásolná, ha nem a szerzõdés lejárta után, hanem aktív katonai pályafutásuk során vehetnének részt OKJ-s képzéseken, amelyek a katonai pályafutásukhoz, illetve a reintegrációhoz is szükségesek. Ez a probléma megoldásra vár, melyet nemcsak a Honvédszakszervezet, hanem a honvédelmi tárca és a Közalapítvány, valamint a Közhasznú Alapítvány munkatársai is jól látnak, ezért a megoldást közösen kell keresnünk, hogy esélye legyen minden katonának visszailleszkedni a civil életbe - amennyiben kénytelen elhagyni a Magyar Honvédséget. Emellett szükségesnek látjuk a katonai pályát elhagyók követéses vizsgálatát, hiszen az elhelyezkedésük, beválásuk kulcsprobléma a képzések-, átképzések szervezésénél.

A munkaerõ-piacra hatással levõ külsõ környezeti változásokkal a továbbiakban is számolni kell, a kihívásokra viszont gyors és hatékony válaszokkal kell reagálni. A munkaerõ-piac részeként kell gondolkodni, s olyan sajátos foglalkoztatáspolitikának kell érvényesülni, amelyikben kétoldalú, nagyon aktív a kapcsolat a munkaerõ-piaccal. Természetesen mindkét oldalon vannak lehetõségek a problémák kezelésére, mind a szervezetbe történõ beléptetés, a foglalkoztatás, és utána pedig a kiléptetés, - illetve a társadalomba való sikeres visszailleszkedésre. Az életen át tartó tanulásnak szükségletté kell válnia a Magyar Honvédségben, hogy a problémamentes kiválás megvalósulhasson. Nyilvánvaló: a Magyar Honvédség csak akkor válik vonzó munkahellyé, ha a munkavállaló gond nélkül, versenyképesen tud visszajutni a munkaerõ-piacra.

Soktényezõs együttes munkára és együttgondolkodásra van szükség mindehhez, amely az elkövetkezendõ idõszakban is új kihívások elé állítja a partnereket. A Honvédszakszervezet szlogenjének, gróf. Széchenyi István szavainak megfelelõen: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” – fejezte be elõadását a Honvédszakszervezet elnöke.