szechenyi-terv-plusz
2025. 03. 20. csütörtök
Klaudia
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Még egyszer a IV. Kongresszusról

Hosz  |  2008. 01. 05., 08:21

Egy szervezet életében rendkívüli jelentõséggel bír egy-egy kongresszus, nincs ez másként a Honvédszakszervezet esetében sem. Az elmúlt 16 év során megtapasztalhattuk, mennyit fejlõdött a szervezet, s e fejlõdés véleményem szerint lemérhetõ az általa szervezett rendezvények, esetünkben a soros kongresszus színvonalán is. Sokszor hallhattuk már, hogy – bár „csak” 16 esztendõs – nagykorú lett a Hosz. Mára beérett a befektetett munka!

A kongresszus óta mind tisztségviselõ társaim, mind magam számtalan elismerõ szavakat kaptunk. Voltak, akik a rendezést dicsérték, mások annak örültek, hogy mennyi katonai vezetõ és politikus fogadta el meghívásunkat.

Tudni kell, hogy a kongresszust tulajdonképpen három bizottság készítette elõ. A Hosz   hosszú távú programját és egyéb kongresszusi határozatait elõkészítõ bizottság egész évben dolgozott Szincsák Gyula alelnök vezetésével, és a nyár közepén elkészült a végleges bizottsági jelentés, ezt követõen kezdhetett el dolgozni a másik bizottság is, mely az alapszabály módosítást volt hivatott elõkészíteni. E bizottság dr. Heiling Ottó alelnök vezetésével vetette bele magát a munkába, s készítette el az alapszabály módosító javaslatát. Elkészült a Beszámoló és a Program is. A harmadik bizottság, melyet e sorok szerzõje vezetett, készítette elõ a kongresszus materiális megjelenítését.

A kongresszus sikere tehát e három bizottság eredményes munkájának, együttmûködésének köszönhetõ. A három bizottsági elnök egyedül azonban nem sokra ment volna. Mindvégig érezhettük – talán beszélhetek többes számban -  Mészáros Géza elnök támogató, szervezõ segítségét, mely feltétlenül fontos volt a rendezvény zavartalan lebonyolításához. Ez még mindig nem lett volna elegendõ! Senki sem gondolja, hogy mi négyen - kollégáink segítsége nélkül - mindent el tudtunk rendezni. Elévülhetetlen érdemeket szereztek az elõkészítõ munkában az elnökségi tagok: Andor Tamás, Besenyei Csaba, Gáspár Tamásné, Erika, Kun Ferenc, Bátor Ferenc, Kása László, Szoboszlai Endre. Az elnökségi tagok, illetve az ügyvezetés munkáját segítették a képviseleti titkárok: Czövek János, Tóvári Róbert, Scheiner Katalin, Trencz Katalin. Az ügyvivõk: Szita Róbert, Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, dr. Hortobágyi Tibor, Jeszenyi Ildikó, Jakubik András, Nagy Károly, Takács István, Sándor Roland is kitettek magukért, s idõt, energiát nem kímélve tették dolgukat. Az Egység 2002 Kft. ügyvivõje, Sárkány Ferenc azon kívül, hogy végezte szerzõdéses tevékenységét, számtalan gyakorlati tanáccsal látott el bennünket. Nagy hasznát vettük Jáger Tibor tagszervezõ munkatársunk tapasztalatának is. Végül, de nem utolsó sorban csak az elismerés hangján szólhatok a központi iroda munkatársainak áldozatos munkájáról. Kukor Eszter, Borboláné Nagy Ilona, Tóth Jenõné munkatársaink szürke eminenciásként a háttérbõl segítették megvalósítani azt, amit mi elgondoltunk. A kollégák mellett megköszönöm Ács Gábor üdülõvezetõ és munkatársai áldozatos tevékenységét, akik nem csak tevékenyen vettek részt az elõkészületekben - biztos pontként  mindig ott voltak, ahol szükség volt rájuk.

Így, együtt, ez a CSAPAT szervezte, rendezte meg – véleményem szerint – minden idõk legjobb kongresszusát!

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 01. 24., 10:40
Hétfőtől indul a Tik Tok oldalunk. Egy fiatal kollegina fog titeket információkkal ellátni ezen a csatornán keresztül a Honvéd Érdekképviseleti Szervezettel kapcsolatban. Mi úgy hívjuk őt Hészes Betti. Fogadjátok sok szeretettel tőle az infókat.
2024. 12. 10., 12:57
Tisztelt Tagtársunk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GINOP _ PLUSZ 3.2.3-24 „Szociális partnerek kapacitásépítésének támogatása”című pályázat keretében a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet 57.663.449 Ft pályázati forrást nyert el...
2024. 03. 01., 12:35
Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy 2024. július 1-től a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet minden egészségpénztári tagsággal rendelkező tagjának rendszeres támogatást biztosít.
2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)

  JETfly Magazin

Az Emirates újabb hét új várost jelentett be, ahová a vadonatúj Airbus A350-es repülőgépeivel repül majd. Az Emirates A350-es repülőgépei három osztályon 312 utas számára biztosítanak helyet, beleértve 32 teljesen síkba dönthető Business Class ülést minibárral és személyre szabható világítással, 21 Prémium Turista osztályú széket, valamint 259 tágas Turista osztályú ülést.

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.