2023. 12. 05. kedd
Vilma
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 615 Ft/l   Dízel: 645 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Eredményes év, kitûnõ fél évtized

Hosz  |  2008. 06. 30., 19:07

A „HONVÉD” Nyugdíjpénztár május végén tartott küldöttközgyûlésén Havril András, az Igazgatótanács elnöke elköszönt az öt évvel ezelõtt választott küldöttektõl, hiszen az õsz folyamán új küldötteket választ a tagság, majd sor kerül az Igazgatótanács és az Ellenõrzõ Bizottság tagjainak megválasztására is. Az elköszönés során elhangzott néhány olyan adat, amely megerõsíti, hogy a pénztár történetének talán legsikeresebb ötéves ciklusa zárult le. Ez alatt az öt év alatt a pénztár taglétszáma 9300 fõvel, vagyona pedig 45,5 milliárd forinttal – több mint két és félszeresére – nõtt.

A pénztár tavaszi küldöttközgyûlésének fõ feladata azonban mindig az elõzõ év eredményeinek összegzése. Ami a 2007-es esztendõt illeti, arról az IT-elnök egyebek közt elmondta: a pénztár súlya, szerepe erõsödött a pénztári szektorban. Ennek bizonyítéka az is, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a „HONVÉDOT” az erõs hatású pénztárak közé sorolta. A pénztár növekedése folytatódott, teljesítménye javult. A 2007. évi gazdálkodási eredmények a tervezettnél több mint 58 millió forinttal jobban alakultak. Gyarapodott a vagyon, meghaladta a 72 milliárd forintot. A vagyonnövekedés olyan idõszakban következett be, amikor a 2006-os 3,5 milliárdhoz képest 2007-ben megközelítette a 6 milliárd forintot a szolgáltatások révén bekövetkezõ pénzkiáramlás. A két pénztári ágban a marketing- és tagszervezõ munka eredményeképpen csaknem 5700 új belépõt, illetve átlépõt regisztráltak, s a természetes kiáramlás mértékével csökkentve is „nettó” 2800 fõ a létszámnövekedés. Ezzel a taglétszám túllépte a 64 ezer fõt.

Tovább erõsítette a pénztár pozícióját a választható portfóliós rendszer 2008. január 1-jétõl való bevezetése és felvétele a Stabilitás Pénztárszövetség tagjai közé.

Sajnos, a hozameredmények az egész pénztári szektorban elmaradtak a korábbi években megszokottaktól. A „HONVÉD” ennek ellenére is a magánpénztári ágban az élmezõnyhöz, az önkéntesben pedig az erõs középmezõnyhöz tartozik. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által közreadott ötéves átlaghozamok alapján pedig az is látható, hogy a „HONVÉD” megelõzi a piaci alapú pénztárak többségét, s a fegyveres és rendvédelmi dolgozók által választható körben is az élen jár.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023-11-09 14:57:20
A LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetségének álláspontja a minimálbér-tárgyalásokkal összefüggésben

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.

  Háború Művészete magazin

Az F-16-osok nem rendelkeznek beépített beszállólétrával, ami problémát jelenthet a jövőbeni műveletek során olyan helyszíneken, ahol korlátozott a földi támogatás. Mutatjuk az innovációs ötleteket!
Széchenyi 2020 europai szociális alap.