Az ügyvezetés - február 19-i - ülése rendhagyó módon kezdõdött: a Merkantil Bank képviselõje adott tájékoztatást ugyanis a Honvédszakszervezet egyik lehetséges új szolgáltatási csomagjáról, a gépjármû-finanszírozásról. A vezetõ tisztségviselõk, az ügyvivõk, a haderõnemi titkárok és az Egység 2002 Kft. vezetõ munkatársai részvételével lezajlott ülést Mészáros Géza elnök vezette.
A Merkantil Bank tájékoztatója során - egyebek mellett - az új és a használt autóhitelekrõl, az autólízingrõl, valamint az ügyfélkörrõl és a gyors ügyintézésrõl is szó esett. Csaba Miklós, a bank képviselõje arról is beszélt, hogy jelenleg Budapesten, Kecskeméten és Gyõrött tevékenykedik banki hitelpont, a maximális hitelösszeg pedig 6,5 millió forint lehet. (A Hosz és a Merkantil Bank között hamarosan megszülethet a megállapodás a szolgáltatás propagálásáról - a szerk.)
Az elõzõ ügyvezetõiülés óta eltelt idõszakról Mészáros Géza elnök és dr. Heiling Ottó alelnök tájékoztatta a megjelenteket. A Hosz elnöke elmondta, hogy a HM tárca továbbra sem alakította ki viszonyát a szakközépiskolai tanulmányi idõ szolgálati idõbe történõ beszámítása ügyében hozott LB döntéssel kapcsolatban, de az üggyel kapcsolatos, Hosz és a HM közötti tárgyalások jelenleg is tartanak. Az elnök - miközben részletesen is szólt az elmúlt hetek történéseirõl - beszélt a Vodafone szerzõdés módosításával kapcsolatos egyeztetések állásáról, az FRDÉSZ és a LIGA konföderációkhoz fûzõdõ kapcsolatrendszerrõl, a szakszervezeti szövetségek elõtt álló feladatokról, a Katonákért Alapítvánnyal összefüggõ profiltisztításról, valamint a lakáspolitikát és a missziós illetményeket is tárgyaló szerzõdéses szekció elnökségi ülésén elhangzottakról is. A Hosz elnöke tájékoztatott még a kereset-megállapodással kapcsolatos tárgyalások részleteirõl is.
Az FRDÉSZ március 27-i küldöttgyûlésére való felkészülésrõl, a szövetségben betöltött szerepünkrõl és egyéb tudnivalókról, így a lehetséges résztvevõk körérõl is dr. Heiling Ottó alelnök tájékoztatott.
Ezt követõen az elõzõ értekezlet óta végzett tevékenységükrõl számoltak be az ügyvivõk és a haderõnemi titkárok. Az Egység 2002 Kft. tag- és szolgáltatás szervezõje, Jáger Tibor pedig a vidéki tájékoztatók tapasztalatairól, valamint a szolgáltatások napi aktualitásairól, költségeirõl adott tájékoztatást.
Az üdültetéssel kapcsolatos szabályzókról, teendõkrõl, különös tekintettel a mûködtetésre és az árszabásra - volt a címe Jeszenyi Ildikó szociális és személyügyi ügyvivõ elõterjesztésének. A napirenden szereplõ téma vitája során Sárkány Ferenc, az Egység 2002 Kft. ügyvezetõje elmondta, hogy napokon belül átadják a hajdúszoboszlói apartmanokat, így elhárul minden akadály az elõl, hogy üdülési csekk elfogadóhellyé bejelentkezhessenek a Hosz által mûködtetett üdülõk és apartmanok. A Választmány elé kerülõ szabályzók (SZMSZ) módosításának koncepciójáról, valamint az ezzel kapcsolatos feladatszabásról dr. Heiling Ottó alelnök és dr. Ujfaludi Zoltán fõtitkár beszélt. A haderõnemi gyûlések elõkészületeirõl, a „tavaszi hadjárattal” kapcsolatos teendõkrõl és a hónap egyéb tennivalóiról dr. Ujfaludi Zoltán fõtitkár adott áttekintést.